Három középiskolás lány áll iskolaidőben a belvárosi Budapest INK piercing- és tetoválószalonban. Figyelmük tárgya, negyedik barátnőjük épp leszáll a „műtőasztalról”: nyelvpiercinget (magyarosított angol szó, jelentése: ’testékszer’) csináltatott, ezért még kissé zsibbad a nyelve. „Nem fáj neki, ki lehet bírni” – válaszolja helyette az egyik lány, miközben az ő nyelvében is megcsillan a testékszer.
Nagy Gergő szalontulajdonos tisztázza a helyzetet: az üzlet általában az utolsó kicsöngetés után indul be, de egy-két fiatal ügyfelet az sem zavar, hogy „igazolást egyelőre még nem tudunk adni”.
A piercing egy olyan dolog, ami eleinte a tetoválást pótolja – mondja Gergő, aki 20 éves kora óta foglalkozik piercingek behelyezésével. Története 15 évesen, egy bohóccal indult: azt tetováltatott a karjára, majd jöttek a piercingek, és Gergő ráérzett, lehet ebből üzletet is csinálni. „Bár az én anyukám is ellenezte eleinte a tetoválást, az évek során látta, hogy ebből csak meg tudok élni, és így megnyugodott. Aztán egyszer felhívott, hogy ő is csináltatott tetkót.” A 23 éves fiú naponta több piercinget helyez be új és régi kuncsaftjainak, és úgy látja, „ha valaki egyszer elkezdi a tetoválást, nem tud leállni”. Ő maga – az egyébként mindenki által és mindenhol határnak tekintett – arctetoválást is bevállalná, „csak előbb még megteremtem két-három üzlettel azt az anyagi hátteret, hogy utána hátradőlhessek, és biztos legyek benne, hogy nem lesz semmire sem gondom. Eltávolítani ugyanis csak úgy lehet egy tetoválást, ha egy újabbal lefedik, vagy lenyúzzák a bőr hámrétegeit.”
Tüske 14 évesen vette meg első piercingjét, amit azóta tetoválással, fültágítóval és hegtetoválással egészített ki. (Utóbbi abban speciális, hogy itt valóban belevágnak a bőrbe, és annak gyógyulása adja ki a kívánt mintát.) Azon hat magyar ember között van, akik egy rendkívül kockázatos eljárás segítségével középen kettévágatták nyelvüket. Zagyvai Gábor, Tüske testmódosítója szintén piercingekkel és tetoválásokkal kezdett, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy pár év múlva maga is kettévágatja a nyelvét.
A 32 éves, teljes alakos tetoválással rendelkező Hidasi Péter pedig két-három év gondolkodás után döntött úgy, a fültágító és a mikrodermál (bőr alá ültethető) piercingek után szilikon implantátumokat helyez a jobb karjába. A kezéből kidudorodó golyókról azt mondja, nem akar senkit meggyőzni ennek szépségéről. „Ezt abszolút a testdíszítés részeként használom, csak kicsit hosszabb távra gondolkodva. Úgy érzem, a jobb külsőmet mutatom a világ felé” – mondja.
Bár Magyarországon Péter és Tüske esete is extrémnek számít, Amerikában már a fejükre szarvat operáló és szemtetovált emberek is bekerültek a köztudatba.
A tetoválás és a testmódosítás során használt szimbólumoknak mély jelentéstartalma van, amit a felhasználók többsége alig ismer, vagy nem tart fontosnak. Gergőék üzletében a falak szinte kizárólag sárkányos, démonfejes, koponyás, japánmaszkos vagy egyéb misztikus tetkómintákkal vannak díszítve, mert – mint mondják – „itt csak azokat a darabokat láthatjátok, amik számunkra a legkedvesebbek. Ezek a legfeltűnőbbek, és ezek mozgatják meg az embereket. A virágok és kistigrisek nem olyan érdekesek. De a felvarratott motívumok jelentésébe mélyebben nem nagyon mennek bele az emberek” – állítja Gergő is, aki szerint a koponya vagy a dobókocka tömeges elterjedése csak egy divathullám, amit több nagy divatmárka is felhasznált, „így olyan emberek is hordják a koponyás cuccokat, akik ha rám néznének, a tetkóim miatt le is köpnének. De én nem fogom megkérdezni őket, tudják-e, milyen jelekkel aggatják tele magukat”.
A meginterjúvolt, tetovált fiatalok közös jellemzője, hogy mind úgy érzik, a tetkóiknak identitáserősítő szerepük van, ami által „közelebb kerülnek önmagukhoz”. Gergő megfogalmazásában a tetoválás arról szól, hogy „megvalósítod önmagad, azaz belülről többnek érzed magad”, a tetovált személy biztos benne, hogy másoknál teljesebb életet él.
Az anarchisták jellemzője, hogy direkt a társadalmat sokkoló képeket vesznek magukra, de Tüske például azt mondta, hogy az ő tetkóinak és testmódosításának nincs különösebb jelentése, ezeket csak azért csinálja, hogy „mindig valami újjal lepje meg a társadalmat”. Mások emlékképeik megörökítésére, vagy nacionalizmusuk kifejezésére használják a bőrüket. Gergő a bal kezét adta hazaszeretetének, itt sorakoznak a magyar történelem fő szimbólumai: Szent István szobor és a magyar címer díszeleg rajta. Mielőtt azonban bárki félreértené, biztosít arról, hogy ebben „semmi politika nincs”.
A divatos tetkókat és piercingeket a nők szinte kizárólag a szexuális figyelem felkeltése céljából viselik, a „profibbak” pedig a képeket szöveges feliratokkal tűzdelve nyílt kihívást intéznek a másik nem irányába. Nem véletlen, hogy rengetegen tetováltatnak olyan testrészekre, melyek vagy csak a direkt ilyen stílusú ruhákból kivillanva látszódnak, vagy amelyeket kizárólag intim helyzetben fednek fel.
„A tetoválás eleinte főleg a törzshöz való tartozást jelentette. Beavatási szertartásokon kellett keresztülmenniük a férfiaknak, akik így mutatták ki, hogy felnőtté váltak. A babonák, rituálék sokkal inkább előtérben álltak a törzsi kultúrában, mint most. A keresztény-európai népeknél nincs a felnőtté válásnak semmilyen jele, feltétele. A belső valóságot ma már nem úgy keresik az emberek, ahogyan azt kellene” – mondja Zagyvai Gábor. Az egyiptomiak a tetoválást arra használták, hogy a festék bőr alá juttatásával szabad utat nyissanak a szellemek számára az ember lelke felé, illetve a halottak túlvilági nemzőképességét is tetoválásokkal akarták biztosítani. Ők már az ún. kozmetikai tetoválásokat is alkalmazták, a szemöldököt konkrétan a gonosz pillantások elkerülése érdekében festették. Az indiai és tibeti kultúrában szokásos csonkítások, égetett sebek, és amputálások célja a szellemvilággal való kapcsolatfelvétel volt a testi fájdalmakon keresztül. A holtak iránti tiszteletet pedig leggyakrabban azok nevének feltetoválásával mutatják ki. Gergő ujjain nagyapja születési és halálozási dátumai láthatók, illetve egyik lábát kifejezetten a családi portréknak áldozta.
Gábor szerint bár a legtöbben nem tudják, pontosan miért csináltatnak magukra egy bizonyos tetkót, de lehet, hogy később majd rájönnek a jelentésére is. „Csak van bennünk valami, amit érzünk és ezt magunkra varrjuk. Én is mindig új jelentéseket találok a kézfejemre vésett koncentrikus köröknek.”
Az ókori népek közül kirívó példát jelentettek a zsidók, akiknél a tetoválás a Tóra keletkezése óta kifejezetten tiltott volt. A mózesi törvények ugyanis nem engedik a test önkényes felhasználását, megcsonkítását, mivel azt Isten tulajdonának tartják. Az Isten által teremtett emberi külső tökéletességét nem szabad maradandó jelekkel: „hasogatással, karcolással vagy égetéssel” megbélyegezni, és az adott testrésznek az eredetitől eltérő funkciót adni.
Gábor a munkájával viszont pont arra törekszik, hogy „változtassak azon a testen, amit a Teremtőtől vagy a sorstól kaptam, azért, hogy át tudjam venni az uralmat a testem felett. Így teljesebb életet élek. Nálam ez tudatos, de a legtöbb tetoválást kérőnél még nincs így kialakítva ez a fajta gondolkodásmód. Sokan először csak divatból kezdik, de később rájönnek, hogy ez az egész életükre kihat.”
A legnagyobb tetováló hagyományokkal rendelkező nemzetnél, a japánoknál a karra vagy arcra felvitt tetoválások sokáig a bűnözői számkivetettséget jelezték. A szervezett bűnözői csoportok tagjai, az ún. yakuzák pedig főleg sárkány- és koponyajelzésekkel adták a külvilág tudtára a maffiához való tartozásukat. A speciális virágtetoválással együtt járó kígyóképeket a bibliai tartalomtól függetlenül szintén negatív figuraként ábrázolták. A yakuzák mellett a prostituáltak és homoszexuális papok is szívesen mutatták tetoválással a társadalomtól való különállásukat. Kutatások szerint a tetoválás szokása gyakran spontán módon is felbukkan egyes zárt közösségekben (börtön, tengerészek stb.), mivel az összetartozás tudatát és a szellemi közösséget így tudják a legerősebben kifejezni.
Bár Gergő, Gábor, Péter és Tüske mind úgy nyilatkozott, hogy nem kötődnek konkrét valláshoz, a tetoválásnak fontos szerepe volt több ókori nép vallásgyakorlatában is. A Közel-Keleten népszerű Baál napisten szolgálatához például kötelező volt a kézfejtetoválás.
Peti saját magával kapcsolatban azt mondja: „nekem megvan a sok dologból összerakott vallásom, ami inkább a keleti és japán hagyományokból táplálkozik. De ebben ugyanúgy benne vannak keresztény elemek is.” Ő legfőképpen annak örül, hogy egyre nyitottabbak az emberek más vallások és kultúrák felé, ezért ma már egy banki alkalmazott is lehet piercinges. Hasonlóan gondolkodik Gábor is, aki a buddhizmusból és ókori törzsek hitrendszeréből merít. „Ha tetováltat valaki, rögtön megváltozik benne minden” – mondja.
Gergő minden vallást elítél, erre utal a mellén látható lángoló rohadó szív, rohadó szűz Máriával. A jobb karján az egymásba olvadó szerencsejáték-motívumok, kártyák és a 13-as felirat viszont már a babonákba vetett hitét erősíti.
Magyarországon 1991-ben nyílt az első tetoválással foglalkozó üzlet. Az azóta eltelt 20 évben országos szinten körülbelül 150 szalon létesült, és a Magyar Tetoválók Szövetségének elnöke úgy látja, itthon már a kisebb városokban, falvakban is találkozik az ember tetoválószalonokkal. Horányi Krisztián számításai szerint csak Budapesten 30-40 helyen lehet bőrt festetni, viszont a „vadhajtás” is legalább ugyanennyit tesz ki. „Ezzel nagyon sokat lehet keresni. Ezt irigyelték meg azok, akik most futószalagos tanfolyamokat hirdetnek félmillió forintért, és még ezen kívül is százezreket húznak ki a tudatlanok zsebéből” – mondja, beszámolva arról, hogy folyamatosan dolgoznak, hogy OKJ-s szakmaként ismerjék el a tetováláskészítést.
Az orvostársadalom számtalan veszélyre hívja fel a figyelmet. Megtörtént eset például, hogy egy várandós nő véletlenül lenyelte a nyelvében levő piercinget, de gondolni kell a baktériumok, a hepatitis vagy a HIV-infekció átvitelének lehetőségére is. Mint az egyik internetes honlap rámutat, az ajakékszerek hatására a fogíny sorvadásnak indulhat, az emlőbimbót díszítő testékszer pedig gyulladás kiindulópontjául szolgálhat.
Gergő biztos abban, ha náluk bármi fertőzés történik, arról nem ők tehetnek. „A használati utasítást sajnos 10 emberből 5 nem tartja be, mert mutogatni akarják magukat” – mondja, részletezve, hogy ők mindenből egyszerhasználatos eszközt alkalmaznak.
A szövetségi elnök szerint a tetoválás mára itthon is teljesen elfogadott lett, és már csak egy életkori szakadék – a 60-70-es korosztály – áll gátként a teljes elfogadás előtt. Gergő erre azt mondja: „ha tőlem megkérdezik, mi lesz velem 70 évesen, akkor azt mondom, hogy egyrészt nem biztos, hogy akarok addig élni, másrészt ugyanolyan szottyadt öregember leszek, mint az összes többi, csak nekem színes bőröm lesz”.
A társadalom elfogadásáról azt mondja, szerinte Ausztria ebben a folyamatban „előttünk” jár: „ott már minden gimnazistának van legalább egy tetoválása, de nem egy kis virág, hanem vagy az egész felkar, alkar tetoválva van, mert ott nem a kinézeted, hanem a tudásod számít.” „Mire mi leszünk nagyszülők, itt is teljesen bevett dolog lesz” – latolgatja Horányi.
Gergő is utalt rá, a fiataloknak sokszor kell konfrontálni a szülőkkel a testékszereik miatt, akiket azonban könnyen meggyőznek azzal, hogy a piercing később még kivehető. „Viszont ha már valaki betöltötte a tizennyolcadik életévét, a szülő sem szólhat közbe, és bármit megcsinálunk neki.”
Hozzá 14 éves kortól jönnek fiúk-lányok a piercingek miatt. „Ha valaki akarja, a szülei sem fogják lebeszélni róla” – mondja magabiztosnak tűnő arccal Zagyvai, aki még szüleivel lakott, amikor az első két tetoválását csinálta. „Annyira már nem volt beleszólásuk. Megszokták” – emlékszik. Bár eleinte Gergőnek is sok harca volt a szüleivel, most ott tartunk, hogy már az édesanyja is az egész hátát tetováltatta. „Sosem nézték otthon jó szemmel a dolgaimat, de anyám összevarrni nem tudja a nyelvemet. Úgyhogy el kell, hogy viselje” – így Tüske, aki kifejezetten élvezi, hogy sokkolhatja a társadalmat, a járókelőket az utcán.
„Hogy mi lesz, ha már nem lesz hova tetoválni a testemen?” – kérdez vissza Gergő, és válaszol: „Akkor nagyon boldog leszek. Akkor leszek kész.”
(A cikk elkészítésében segített: Géresi Márton)
2010. 01. 15. (XIV/2)
