Manapság meglehetősen nagy túlkínálat van autósiskolákból, melyek jobbnál jobb ajánlatokkal nyűgözik le a jogosítványra vágyókat. Természetesen akadnak olyan kezdők, akik nem rendelkeznek megfelelő képességekkel, ismeretekkel, vagy egész egyszerűen csak meggyőződésük, hogy sok év az anyósülésen, illetve valamelyik rokonukkal illegálisan űzött vezetési „gyakorlataik” elegendő tapasztalatot biztosítanak ahhoz, hogy a volán mögé üljenek. Ők azok, akik „máshogy” is hajlandóak elintézni, hogy vezetői engedélyhez jussanak. Dolgukat egyéb-iránt nagyban megkönnyíti, hogy az alacsony fizetésért dolgozó vizsgabiztosok egy része némi zsebpénzért hajlandó „megfelelt” minősítéssel honorálni az esetlegesen még a KRESZ-táblák jelentését sem ismerő bőkezű önjelölteket. Nem csoda hát, ha egyre gyakrabban futnak bele a rendőrségi helyszínelők olyan balesetbe, melyet ilyen módon „vásárolt” jogosítvánnyal rendelkező sofőr követett el. A felelősséget persze senki sem vállalja értük.
Egy autósiskola neve elhallgatását kérő munkatársa arról mesélt a Heteknek, hogy mivel a vizsgabiztosok fizetése egy átlagjövedelmű állampolgár havi fixénél is alacsonyabb, előfordul, hogy némi pluszpénzért cserébe hajlandók bizonyos hibákon átnézni. Nagy probléma ebből nem származhat abban az esetben, ha csak kisebb, jelentéktelenebb figyelmetlenségről van szó. Ha azonban végzetes hibák felett hunynak szemet az illetékesek, és például akkor is megbocsátóan mosolyognak, amikor a tanulóvezető nem adja meg az elsőbbséget, vagy éppen a zebrán áthaladni szándékozó gyalogosok testi épségét veszélyezteti, akkor bizony a későbbiekben ebből igencsak komoly bonyodalmak származhatnak. A sok évtizedes, jól bevált gyakorlat másik eleme, hogy a vizsgabiztosok mellett az oktatók egy része is remek lehetőséget lát a jogosítvány kiutalásának folyamatában. Ez esetben a vizsgabiztost adja el bizonyos jutalék fejében a tanulóvezetőnek, akiről akár tíz-harmincezer forintot is legombolnak a sikeres vizsga fejében. Az illegális bevétel egy része elvileg a vizsgabiztost illeti. Olyan is előfordult már persze, hogy a tanuló nem kívánta megvásárolni a sikeres vizsgát. Pechére. Szinte mindegyikünknek van olyan ismerőse, aki elsajátított képességei birtokában simán vehette volna az akadályt, de mivel nem „tejelt” a vizsgabiztosnak, nemlétező hibák miatt kellett újráznia.
„Tudatosan küzdünk a korrupció ellen, mivel bizonyos munkaköreinkben különösen nagy a csábítás veszélye. Az összejátszások lehetőségének kiküszöbölését szolgálja többek között a vizsgabiztosaink vezénylési rendszere. Megelőzési Osztályunk pedig komoly nyomozómunkát folytat a rendőrhatósággal közösen, információkkal, adatokkal támogatjuk a rendőrség munkáját” – tájékoztatta lapunkat Polcz Kornélia. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kommunikációs főosztályának vezetője ezen együttműködés példájául hozza annak a bátaszéki vizsgabiztosnak az esetét, aki „üzletszerűen összejátszott” az Auth és Társa Autósiskola ügyvezetőjével. A gyümölcsöző kapcsolat sokszor teljesen analfabéta embereket is vezetői engedélyhez segített. Nemrég pedig úgy bukott le egy „bűnbanda”, hogy a tanuló pénz híján mobilját hagyta zálogba vizsgabiztosánál, ám amikor eljött annak kiváltásáért, nem várt fordulatként rendőröket is hozott magával.
Annak, aki kenőpénz nélkül nem tud átmenni a vizsgán, hivatalosan nem való jogosítvány. A megállapítást e sorok írója személyes tapasztalatából vonta le, mivel egy közeli barátjának csak úgy sikerült a vizsgája, hogy a szülei tizenhét éves korában lefizették a vizsgabiztost, majd tizennyolc évesen kapott egy autót ajándékba, melyet pár hónap múlva totálkárosra tört. Ezt követően vigaszként kapott egy másik autót, amellyel rövid idő múlva tömegbalesetet okozott. A tragédia elkerülhető lett volna, ha a „dendi” megdolgozik a vezetői engedélyért, és a szükséges ismeretek birtokában veszi át a papírokat.
Hogy milyen megoldások léteznek a gyakorlatilag korrupcióval átszőtt rendszer helyreállítására? Egyfelől, ha a tanuló úgy érzi, felkészült a forgalmi vizsgára, ellátogathatna egy vizsgaközpontba, ahol kizárólag az oktató nélkül, a vizsgabiztossal elmenne számot adni addigi vezetési ismereteiről. A sikeres vizsga után pedig a tanulónak nyilatkoznia kellene, hogy észlelt-e valamilyen rendellenességet a vizsga során. Amúgy is szükség volna a sikertelen minősítést előidéző okok konkrétabb megfogalmazására, hogy a szubjektív elemek kiiktathatóak legyenek a vizsgáztatás során. Hasznos kezdeményezés lenne továbbá, ha a televízióban társadalmi célú hirdetésekben, klipekben, jól szemlélhető szituációkkal mutatnák be, milyen következményekkel járhat az elsőbbségadás elmulasztása, vagy egyéb szabálysértés.
Néhány nyugat-európai országban alkalmaznak már egy úgynevezett családi modellt, melynek lényege, hogy miután a hallgatók levezettek öt-tíz órát egy oktatóval, kézhez kapnak egy olyan jogosítványt, amely feljogosítja őket arra, hogy szülői felügyelettel további ezer kilométert vezessenek. A táv teljesítése után egy „bemutató” megmérettetésre kerül sor, ahol a vizsgabiztos értékeli a kontrollált időszakban megszerzett közlekedési ismereteket. Ennyi reformot mi is megengedhetnénk magunknak.
2010. 02. 05. (XIV/5)
