A hazáról, nemzetről szeretnénk szólni olyan irodalmi szövegekre hivatkozva, amelyeknek meg kellene határozni nemzettudatunkat. Mivel a különböző oktatási programok által szétnyűtt tananyagok már csak foltokban (vigyázat!) tartalmazzák ezeket a reformkori nemzeti forrás idején kicsapódott finomkristályokat, mai korunk megnyerheti az újrafelfedezés örömét. Vagy a Vörösmarty által vizionált nemzethalált, árpádsávba csomagolva.
Mi a haza, nemzet?
A haza eszmény, amely meghatározza, hogyan gondolkodunk magunkról, kifejezi pozitív törekvéseinket. Létezik egy eszményi haza (ha létezik) az itt élők gondolataiban, önmagukról alkotott képében, ami azt is meghatározza, hogy milyen világot hozunk létre magunk körül, továbbá egységbe foglalja a nép gondolatait céljairól, múltjáról, jelenéről, jövőjéről.
Ha egyszerűen meg akarjuk határozni, hogy Magyarországon mi a haza, milyen pozitív gondolatokat tudunk kapcsolni a nemzetünkről kialakult képhez, egyértelműen 1848 március-áprilisához kell visszanyúlnunk, ugyanis ez a magyar nemzet születésének a pillanata. Az addigi különböző jogállású, származású, kiváltságokkal és kötelezettségekkel barázdált csoportok ezen események hatására váltak egységes nemzetté.
A magyar irodalomban egyértelműen kimutatható, Bessenyeitől kiindulva Kazinczyn, Kölcseyn keresztül egész Adyig, Móriczig, Babitsig, sőt Radnótiig ívelő nemzetképet kell vizsgálnunk, ha meg akarjuk tudni valójában, hogy milyen a magyar nemzet.
2010. 04. 02. (XIV/13)
