Verőfényes hajnal köszöntött a moszkvaiakra azon a fél évszázaddal ezelőtti munkaszüneti napon. Az emberek most is a nagy felvonulásra készülődtek, amikor is a kommunizmust éltető transzparensek alól lelkesen integetnek majd a Kreml erkélyén föléjük magasodó állami és pártvezetőknek. A repülési tilalom miatt a Szovjetunió légtere aznap meglehetősen csendes volt, így nem meglepő, hogy a légelhárítás radarjai kiszúrtak egy, a déli országhatárt pontban hajnali fél 6-kor átlépő ismeretlen eredetű repülő objektumot.
Azonnal tucatnyi elfogó vadászgép eredt a nyomába, de képtelenek voltak azt a 21 km-es magasságot elérni, ahol a célpont – egy egyszemélyes amerikai U–2-es kémrepülőgép – közeledett. A pilóta elhagyva Cseljabinszk körzetét, kilencvenfokos kanyarral Szverdlovszk felé vette az irányt, ahol fényképeket kellett készítenie a földi bunkerekben elhelyezett nukleáris csapásmérő objektumokról. Azt azonban nem is sejtette, hogy a szovjet hadvezetés ugyanoda olyan új fejlesztésű SZ–75 Dvina rakétakilövő állomást is telepített, amellyel már célba is vették őt. Mihail Voronov őrnagy ki is adta a tűzparancsot, és hogy biztos legyen a dolgában, egyszerre 14 föld-levegő rakétát indítottak a behatoló ellen. Többségük ugyan célt tévesztett – sőt az egyik pont egy MIG–19-es elfogógépet trafált telibe –, de végül az U–2-es sorsa is megpecsételődött. A robbanás leszakította a gép farkát, aminek következtében azonnal zuhanni kezdett. Az elképesztő magasság majdnem a pilóta életébe került, ugyanis a befagyott kabintető miatt csak nagy nehezen tudott katapultálni. Miközben lefelé szállingózott az ejtőernyővel, bőven volt ideje eldönteni, hogy mit tegyen. A CIA ugyanis ellátta egy üreges ezüst dollárba rejtett, a veszélyes kúpcsiga mérgébe mártott tüskével, hogy kudarc esetén ne kerülhessen élve az ellenség kezére. Aztán mégis elvetette az ötletet, és földet érés után hagyta magát elfogni. Repülőgépének roncsa a közeli szántóföldbe csapódott, nem messze egy kolhoz sertéshizlaldájától.
Az amerikai pilótát beültették egy Moszkvicsba, és a kolhozirodába szállították. Ott vigyáztak rá, amíg a KGB emberei érte nem jöttek. Eközben volt ideje elgondolkodni azon, hogy miként jutott idáig.
A nemzetközi helyzet fokozódik
Francis Gary Powers 1929-ben született az egyesült államokbeli Kentuckyban. Egyszerű bányászcsaládból származott, és a középiskolában még orvosnak készült. 1950-ben azonban egy meghatározó repülőút hatására csatlakozott az amerikai légierőhöz, ahol harci pilótának képezték ki. A koreai háborúban századosi rangban felderítőként vett részt. Innen már egyenes út vezetett a CIA-hoz, ahol elsőként állították hadrendbe a legmodernebb repülőket, hogy a keleti blokk országai felett kémkedjenek.
A második világháború lezárulta után az addig szövetséges Szovjetunió és Egyesült Államok között rövid idő alatt elmérgesedett a viszony, s megkezdődött a hidegháború. Mindkét oldal hatalmas mértékű fegyverkezésbe kezdett, melynek célja a katonai fölény s ezzel a másik fél elrettentése volt.
Eisenhower amerikai elnök ezért parancsot adott egy minden addiginál magasabban repülő, tehát vadászgépekkel elfoghatatlan, légi fotókat készítő felderítőgép kifejlesztésére. A Lockheed Corporation tervezőmérnöke, Kelly Johnson, a titkos Skunk Works (Görény Művek) fedőcég árnyékában néhány hónap alatt kifejlesztette az U–2-est, amely pontosan megfelelt a célnak. Remekműve 1955-től több sikeres küldetésben vett részt.
Powers sem először szállt már fel a törökországi Incirlik bázisról, hogy a Szovjetunió fölött kémkedjen. A fegyvertelen repülőgépeken nem szerepelt felségjelzés, hogy egy esetleges incidens esetén az USA hihetően letagadhassa, hogy bármiféle köze lenne a dologhoz. Ezúttal azonban a pakisztáni Peshawarból kellett indulnia, hogy a Szovjetunión át a norvégiai Bodó-ba repüljön, miközben lefényképezi a rakétasilót. A küldetést rossz idő miatt kétszer is elhalasztották, míg végül május 1-jén sort kerítettek rá.
Aki másnak vermet ás…
2010. 05. 21. (XIV/20)
