„Nekem, pajtás, úgyis mindegy, / Farkas esz meg, ördög esz meg, / De megesznek bennünket. / Medve esz meg, az is mindegy, / Az a szomorú és régi: / Véletlen, ki esz minket." A Politikatörténeti Intézetben Veszély, veszteség, trauma címmel rendezett Trianon-konferencián Hajdu Tibor történész Ady Endre 1915-ben írt soraival illusztrálta alaptézisét, miszerint valójában már az első világháború kitörése idején egyértelmű volt, hogy a történelmi Magyarország határai nem őrizhetők meg, mivel a meggyengült Monarchia elveszítette azt a szerepét, hogy az európai hatalmi egyensúly őre legyen. Ormos Mária történész osztotta kollégája véleményét. „Végünk lett volna, akkor is, ha az oroszok nem lépnek ki a háborúból, és végünk lett volna akkor is, ha Németország győz. Aztán úgy lett végünk, hogy az antant győzött" - fogalmazott a professzor asszony. Hozzátette: az 1917-es forradalom után az antantból kifaroló Oroszországgal kötött breszt-litovszki béke után a németek fantáziája meglódult - úgy érezték, még megnyerhető a háború -, azonban a Mittel-Európára vonatkozó elképzelésükben Magyarország nem játszott volna főszerepet. Ennek bizonyítéka, hogy úgy kötöttek 1918-ban vámszövetséget Ausztria-Magyarországgal, hogy arról csak Béccsel egyeztettek, mint ahogy a német, osztrák és magyar hadseregek egyesítésének tervéről sem kérdezték meg a magyarokat.
Hajdu Tibor pedig arról beszélt, hogy Oroszországnak már a háború elején kész terve volt az Osztrák-Magyar Monarchia felosztására. Ilyen tervei az antantnak is voltak, ám ezeket nem hozták nyilvánosságra, hogy ne fokozzák a központi hatalmak harci elszántságát - mondta a történész. Mindeközben az is igaz, hogy nem volt kőbe vésve, hogy ilyen mértékben csonkítsák meg Magyarországot - egy különbékével például jelentősen javíthattunk volna esélyeinken. Az orosz fordulat (és a katonai összeomlás) azonban megpecsételte a sorsunkat: a nagyhatalmak, különösen a franciák szorgalmazták egy új védelmi övezet kialakítását a Monarchia területén.
Hajdu Tibor álláspontjának részben ellentmondva a konferencián érdeklődőként jelenlévő Jeszenszky Géza diplomáciatörténész, korábbi külügyminiszter lapunk kérdésére azt hangsúlyozta, hogy az első világháború kitörésekor nem volt fix terv arra vonatkozóan, hogy a magyar államot meg kell semmisíteni, vagy jelentősen meg kell csonkítani. Ezt szerinte a háborús szükségszerűség hozta felszínre: az antant a Magyarország terhére nagyvonalúan meghúzott új határokkal tudta szövetségesként megnyerni a Monarchia kisebbségeit. Az elmaradt különbéke kapcsán Jeszenszky a magyar vezetők mulasztására hívta fel a figyelmet, akik közül 1917-ben nagyon kevesen látták reálisan a háború kimenetelét. Márpedig, aki józanul mérte fel az erőviszonyokat, az tisztában lehetett azzal, mi fenyegeti a magyarokat - különösen miután az USA hadba lépett az antant oldalán. „A veszély elhárítható lett volna, ha a magyar vezetők egységesen és kellő súllyal győzködik királyukat, a jóindulatú, de határozatlan IV. Károlyt a különbéke szükségességéről" - fogalmazott Jeszenszky Géza, megjegyezve, hogy Oroszország kiválása persze a mi realitásérzékünket is megzavarhatta, azt az illúziót keltve, hogy Németország megnyerheti a háborút. A diplomáciatörténész szerint az út, amely Trianonhoz vezetett, tipikusan a magyar történelemre jellemző balsors megnyilvánulása. Ez azonban nem azt jelenti - hangsúlyozta -, hogy a kétségtelenül igazságtalan békediktátum hátterében valamiféle teljeséggel indokolatlan és irracionális magyarellenesség állt volna, vagyis nem igaz, hogy a világ összeesküdött ellenünk.
2010. 06. 04. (XIV/22)
