Az év elején tüntetéshullám söpört végig Oroszországon. Megmozdulásokra került sor többek között Kalinyingrádban, Moszkvában, Szentpéterváron, Szaratovban. Ezek résztvevői (hol sok ezren, hol néhány százan, hol még annyian sem) elsősorban gazdasági követelésekkel vonultak az utcákra: a közlekedési adó és a közüzemi díjak emelése ellen tiltakoztak. Mindamellett több helyen politikai jelszavak is megjelentek: távozzon a régió kormányzója, sőt a miniszterelnök is („Putyin nélküli Oroszországot!”). Márciusban, májusban, majd június végén újabb demonstrációk színhelyei voltak az orosz városok, az előbbieken túl Kazany, Vlagyivosztok, Novoszibirszk, Arhangelszk, Izsevszk. Ezeken a Harag Napja névre elkeresztelt megmozdulásokon még inkább dominált a politika: a tüntetők követelték például a gyülekezési szabadság alkotmányban rögzített jogának szabad gyakorlását.
Tiltott irodalom
Az európai országokban vagy Japánban, Izraelben, az Egyesült Államokban mindennaposak a hatalommal szembemenő, kisebb-nagyobb vagy akár tömeges tüntetések, és ez természetesen összefér a demokráciával, mi több, abból egyenesen következik. Az orosz demokrácia gyöngeségét (fejletlenségét?) azonban éppen az jelzi, hogy a hatóságok az esetek többségében nem engedélyezik, aztán ennek az engedélynek a hiányára hivatkozva megakadályozzák, meglehetősen durva eszközökkel szétzavarják ezeket a megmozdulásokat. Természetesen nem úgy lépnek fel, ahogyan kemény diktatúrákban szokás: manapság az orosz városokban a rendőrök a „törvénytelenül” tüntetőket csak előállítják, majd nem jelentős összegre megbírságolják, aztán rendszerint hamarosan elengedik.
Ám ez alól is vannak kivételek: Novoszibirszkben például a demonstrációra igyekvőket már eleve megakadályozták abban, hogy egyáltalán eljussanak a nagygyűlés tervezett színhelyére, Arhangelszkben pedig a főszervezőt kapcsolták le egy mobiltelefon eltulajdonításával meggyanúsítva. Kisvártatva a vád megdőlt, és a férfit szó nélkül szélnek eresztették. A törvényesség látszatára ugyanis általában ügyelnek. Amikor a szabadelvű Borisz Nyemcov Putyin. Összegzés. 10 év című elemző munkáját tartalmazó brosúrákat el akarták juttatni Szentpétervárra, hogy kiosszák az ott ülésező Világgazdasági Fórum résztvevői között, az anyagot szállító teherautót a hatóságok feltartóztatták. Előbb a menetlevél hiányosságaira hivatkoztak, majd átmeneti időre lefoglalták a brosúrákat azzal, hogy megvizsgálják: nem tartalmaz-e a szöveg a törvény által tiltott, „szélsőséges” állításokat. Nyemcov hívei aztán printeren „szamizdatként” nyomtatták ki az anyagot.
Amikor a brit külügyminisztérium vagy az amerikai konzervatív Freedom House friss jelentései az emberi jogok oroszországi megsértéseit sorolják, többek között ilyen tények szerepelnek bennük. És persze az elmúlt évek politikai vagy rasszista indíttatású gyilkosságai, amelyeknek egyrészt orosz és csecsen jogvédők, újságírók (Politkovszkaja, Markelov, Baburova, Esztyemirova stb.), másrészt az országban dolgozó, tanuló ázsiaiak, kaukázusiak, feketék estek áldozatul. Viszonylag gyakoriak az őrizeteseket, a letartóztatottakat sújtó visszaélések (kínvallatás, orvosi kezelés megtagadása). Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a hatóságok és a bíróságok – ha nem is minden, de – számos esetben kellő eréllyel lépnek fel az ilyen ügyekben, illetve hoznak példás ítéletet. Ugyanakkor nem keveset árul el, hogy állítólag a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt fekvő, a nemzeti hatóságok, bíróságok eljárását kifogásoló 120 ezer panaszból 72 ezer Oroszországból érkezett.
Ez utóbbi adatot éppen maga Medvegyev elnök említette nemrégiben, amikor a törvények betartását, a bíróságok munkájának tökéletesítését szorgalmazta. Más esetekben azonban – a lelkiismereti szabadság alkotmányos jogát sutba dobva – korlátozzák, hellyel-közzel egyenesen tiltják is az orosz hatóságok, bíróságok az úgynevezett vallási szekták (jehovisták, mormonok) tevékenységét, amit külföldön előszeretettel vetnek Moszkva szemére.
A parlamenti helyek nem egészen egyharmadát foglalja el az ellenzék három pártja (a kommunisták, a Zsirinovszkij-féle „liberálisok” és az Igazságos Oroszország). De az alapvető kül-, sőt többnyire belpolitikai kérdésekben is többnyire a „hatalom pártjának” nevezett Egységes Oroszországgal együtt szavaznak az állami dumában, és főként csak akkor emelik fel szavukat a törvényesség, a demokrácia védelmében, amikor választási vagy más visszaélésekkel a hatóságok közvetlenül az ő lábukra lépnek. A tavaszi helyhatósági választások előtt a Kreml le is intette túlbuzgó híveit, és némileg hagyta érvényesülni „őfelsége ellenzékét”. Annál is inkább, minthogy az rövid távon nemigen fog számottevő ellensúlyt képezni a hatalommal szemben. A tényleges bal- és jobboldali ellenzék tömegbefolyása pedig egyelőre alig több, mint marginális, és még ez a csekély erejű oppozíció is mélységesen megosztott. (A teljesség igénye nélkül: Jabloko, Szolidaritás, Egyet Nem Értők, Libertariánius Párt, Rot Front, Egyesült Állampolgári Front, Népi Demokratikus Szövetség, Moszkvai Helsinki Csoport.)
2010. 07. 09. (XIV/27)
