A virtuális tér ma már az élet szerves részévé vált, csak fontos tudni azt, hogy az ember mit mire használ, és elsősorban milyen céllal. Sokan vannak – különösen fiatalok –, akiknek a fő időtöltést jelenti az, hogy a különböző közösségi oldalakon jelen legyenek egész nap; szinte már kényszert éreznek rá, hogy életük minden pillanatát megosszák másokkal (sok esetben olyanokkal is, akikkel például virtuális téren kívül csupán formális kapcsolatban vannak, vagyis face to face nem biztos, hogy megtörténne egy intimebb, személyes információ átadása).
Vannak, akik mások zaklatására, kémlelésére használják az internetet, és ez ellen is meg kell tanulni védekezni. Mayer Diána, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársa a prevencióra, vagyis a felvilágosításra és a krízisintervencióra hívta fel a figyelmet. A cyber bullying (számítógépes megfélemlítés, internetes zaklatás) fogalmába beletartoznak az adathalászok, vagy például az online ismerkedéseknél azok az esetek, amikor valaki másnak adja ki magát, például egy felnőtt gyerekként mutatkozik be. A fiatalok általában nemcsak a saját baráti körükkel tartják a virtuális térben a kapcsolatot, hanem megismerkednek idegenekkel is. Erre hívja fel a Harris Interactive kutatása is a figyelmet, amely Amerikában nagy aggodalomra adott okot. Kiderült, hogy a tinik 85 százaléka nemcsak otthon használja az internetet, hanem a szülői felügyelettől távol, házon kívül is netezik. Biztonsági szempontból ez nagy veszélyt rejt magában, hiszen kiderült, hogy az idegenekkel folytatott beszélgetésekben túl sok mindent elárulnak magukról. A fiatalok 69 százaléka a tartózkodási helyét, 43 százaléka a keresztnevét, míg 24 százaléka az e-mail címét is megosztja beszélgetőtársával. Ennél rémisztőbb lehet a szülőknek, hogy minden ötödik tinédzser fényképet is küld magáról, sőt 12 százalékuk még a mobiltelefonszámát is megadja.
Érdemes bekalkulálni azt is, hogy a közösségi oldalak lehetővé teszik a fogyasztási szokások professzionális feltérképezését is, hiszen a felhasználó általában megadja kedvelt tevékenységét, érdeklődési területét, illetve hasonló személyes információkat – és máris érkezhetnek a nem várt ajánlatok.
Egy konkrét eset, amely a napokban történt: a Coca-Cola a Dr. Pepper nevű üdítőitalának népszerűsítése közben egy hírhedt fétispornófilmre utaló bejegyzést tett közzé egy 14 éves kislány
Facebook-oldalán. Az esetre úgy került sor, hogy a „Status Takeover” elnevezésű Facebook-kampányban a nyereményjátékra regisztrált felhasználók engedélyt adtak a Dr. Peppernek, hogy zavarba ejtő rövid üzeneteket tegyen közzé üzenőfalukon, vagyis részben átengedték a cégnek saját profiloldalukat.
Nagyon fontos kérdés az adatvédelem, viszont a felhasználók komoly hányada ezt sokszor nem tartja fontosnak, vagy éppen nincsen tisztában azzal, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre. A különböző közösségi oldalakon szabályozható, hogy kivel mit oszt meg az ember, ki kereshet rá, ki küldhet számára üzenetet, vagy egyáltalán engedélyezi-e, hogy bármilyen formában kapcsolatba léphessenek vele, vagy láthassák fényképeit, bejegyzéseit. Ez egy sokrétű kérdés, mindenesetre, ha valaki regisztrál egy ilyen oldalra, mindenképpen ajánlatos tisztában lenni az adatvédelem lehetőségeivel és a felhasználási feltételekkel.
Nagyon fontos hangsúlyozni a szülők felelősségét. Ez az álláspontja Drajkó Lászlónak is, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójának, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülőket kell megtanítani és felkészíteni, hiszen „hogyan lehet valakit megvédeni, aki többet tud a témáról?” Szűcs László, a UPC Magyarország kommunikációs igazgatója szerint pedig az is nagyon fontos, hogy ne passzív befogadók, hanem tudatos fogyasztók legyenek a felhasználók.
A kiberbarátság nem hiteles
– mondja Léder Rózsa pszichológus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa
Milyen következményei lehetnek annak, ha valakinek a virtuális élettér lesz az elsődleges?
–ŰElsősorban az elidegenedés a probléma: a valóságészlelés és a valóságélmény károsodik, mivel ehhez több észlelési csatorna szükséges, márpedig az internetes kommunikációban nincs jelen a metakommunikáció (testjelzések, testtartás, mimika, gesztus, szemkontaktus). Ebben a webkamera sem segít, hiszen nem látunk mindent, csak részleteket. A szavak és gesztusok együttese sincs jelen, ezeket nem tudjuk úgy észlelni, mint egy személyes találkozás során. Amikor valamilyen közvetítő eszközt használunk, az már nem a valóság, bár azért jó az is, hogy technikailag sok mindent meg lehet oldani.
Virtuális barátság kontra tradicionális barátság – mi erről az Ön véleménye?
–ŰAmit eddig elmondtam, ez teljesen igaz erre is. Személyes találkozásokkor más a közlésmód is. A tradicionális barátság szerintem sokkal jobb, hitelesebb, hiszen nagyobb mozgásteret ölel fel, sokoldalú megismerést tesz lehetővé, közvetlen, nincs szükség közvetítő eszközökre. Például ott a kézfogás, amely sok mindent elmond a másikról:
öltözködés, megjelenés, illat vagy a kézszorítás erőssége. Pozitív, negatív jelzéseket kaphatunk, ami virtuális térben már nem annyira egyértelmű dolog. A virtuális kapcsolatokban előnyként jelenik meg viszont az, hogy a társaság hiányát pótolhatja. Az ismerkedési lehetőségek beszűkültek, ezért ilyen módon is kapcsolatba kerülhetnek emberek egymással. Bár azért érdemes óvatosnak lenni.
Milyen hatással van az ember személyiségére a közösségi oldalakon való részvétel, milyen veszélyei lehetnek ennek?
–ŰEzt tekintheti az ember jópofa játéknak: például amikor régi ismerősök egymásra találnak. Sokféle információt kaphat az ember másokról, de ez nem elég ahhoz, hogy a kapcsolat teljesen őszinte legyen. Az adatvédelemre is fontos figyelni, nem mindegy, hogy kinek mit ad meg az ember magáról, hiszen nem tudhatja, hogy azt az információt ki mire használhatja fel.
Vannak, akik sztárnak hiszik magukat, mivel rengeteg ismerősük van, és a személyiségüket sokan „fényezik”. Mások viszont éppenséggel rejtőzködnek, nem magukat adják, hanem egy internetes szerepbe bújnak bele. A felelősségérzetük csökkenhet (bármit állíthatnak magukról, bárkinek kiadhatják magukat), azt gondolhatják, bármit megtehetnek, annak nem lesz következménye.
Miért érzi az ember fontosnak, hogy megossza az életét másokkal, mi a következménye a túlzott kitárulkozásnak, énfeltárásnak?
–ŰAzért osztjuk meg magunkat másokkal, mert visszajelzést szeretnénk kapni a környezetünktől. Ez az énképünk alakulásában is segít, amely a környezet visszajelzései és belső önképünk összehangolásaként alakul ki. Megértést, segítséget, elfogadást, azaz társas támogatást remélünk. A kitárulkozásnak óriási veszélyei vannak. A legfontosabb, hogy védtelenné válunk, megismerik a gyenge pontjainkat, ami akkor is kiszolgáltatottá tesz bennünket, ha a másik félben semmi szándékosság nincs.
2010. 07. 23. (XIV/29)
