hetilap

Mint köztudott, a hazánkat is megrázó pénzügyi, majd gazdasági válság a tengerentúlról indult világrengető útjára. Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának volt elnöke a könyvben azt állítja, két dolgot senki sem láthatott előre: azt, hogy 2008 szeptemberében a Lehman Brothers nevű bankot hagyják bedőlni, illetve azt, hogy – részben ennek a hatására – a bankrendszerben olyan pánik alakul ki, amire hetven éve nem volt példa: „A bankok nem azért nem hiteleztek egymásnak, mert attól féltek, hogy a másik tönkremegy, és akkor a pénzüket nem kapják vissza. Azért ültek rá a forrásaikra, mert attól tartottak, ha másnap nekik kell a pénz, nem kapnak majd. Úgy alakult ki a likviditáshiány, hogy közben iszonyatos pénzek parkoltak itt is, ott is. Vagyis: nem az volt a gond, hogy nem volt pénz, hanem az, hogy mindenki attól tartott, hogy nem lesz” – mondja Farkas.
A kötetben megszólal Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök is, aki a válság kirobbanásának idején gazdasági miniszter volt. Bajnai szerint 2008 őszén „a krízis még csak a képernyőn zajlott, a választópolgárok számára nem volt kézzel fogható összefüggés a Lehman Brothers bedőlése, illetve a forintpiaci események és a kenyér ára között. Akkor még a lakosság nagy része valóban csak a hírekből hallott a válságról, talán el se hitte, hogy elér bennünket”.

Kovács Árpád, aki 1997 és 2009 között az Állami Számveszőszék elnöke volt, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Magyarországot már régóta csak „a nemzetközi pénzbőség tartotta egyensúlyban, mert a külföldiek számolatlanul adták a hitelt”. Kovács szerint ennek köszönhetően vélték úgy a döntéshozók, hogy menedzselhető a folyamat, mely során a lakosság nettó megtakarító helyett nettó eladósodóvá vált. Az ÁSZ elnöke azt mondta, a súlyos problémáról több számvevőszéki jelentésben is tájékoztatást adtak, ám ezekre „különösebben nem reagált senki”.
A kötet szerzői a válság „megérkezésének” pontos dátumát is körüljárják. „2008. október 9-e egy nagyon érdekes nap volt – mondja Heim Péter befektetési bankár, aki 2004 és 2009 között az Aegon Alapkezelő elnök-vezérigazgatója volt. Pár nappal korábban a hazai valuta árfolyama még 250 alatt volt; a döntéshozókban még nem tudatosultak a problémák. Azt mondogatták, hogy Magyarországot el fogja kerülni a válság. A külföldi bankok viszont elkezdték kiszivattyúzni a pénzt, és jelezték, hogy ezt folytatni is akarják. Ők látták, hogy a forint még viszonylag erős, viszont gyengülni fog, mivel a tőkeáramlás hihetetlen méreteket öltött, és a külföldi fedezeti alapok, a hedge fundok ráugrottak Magyarországra. A kormányzati döntéshozókban csak október 9-én és 10-én tudatosult, hogy nagy baj van” – emlékszik vissza a kritikus időszakra Heim.
Magyarországon körülbelül egymillió-hétszázezer devizahitel van, ami azt jelenti, hogy három-négymillió ember érzi meg szinte rögtön – de legalábbis a következő törlesztőrészletről kapott értesítőből –, ha megroppan az ország iránti bizalom, vagy ha egy meghatározó politikus egyetlen rossz mondatot mond, egyetlen rossz döntést hoz.
Ebből azonban nem következik az, hogy a bankok a lakosság kiszipolyozásában érdekeltek, derül ki Farkas István érveléséből: „A bankok értelemszerűen érdekeltek voltak a piaci expanzióban, az ügyfelek pedig a kisebb kamatokban – ennek eredménye a devizahitelezés növekedése.”
Ma már közismert, hogy a legnagyobb veszteséget a devizában eladósodott lakosság volt kénytelen elkönyvelni. Pedig lett volna megoldás ennek elkerülésére: „Megoldás, hogy a gazdaságpolitika azt mondja: annyi hitelt adhatnak a bankok, amennyi betétjük van. És el kellett volna mondani azt is a magyar népnek, hogy túlfogyaszt. Ám ez politikailag bajos, és igazság szerint 1957 óta nem árulta el a magyaroknak senki, hogy ezt így nem lehet csinálni” – mondja a kötetben Farkas István.

Heim Péter úgy emlékszik, hogy már szeptember végén kapcsolatba lépett Bajnai Gordonnal, aki akkor még gazdasági miniszter volt. Heim arról tájékoztatta Bajnait, hogy „fel fog robbanni minden, feszül az államkötvénypiac, a finanszírozás kezd leállni, a belföld nem képes felszívni az állampapír-kínálatot, tőkeáramlás látszik, óriási spekulatív prés alá került a forint. Amikor beszéltünk, 252 volt a forint–euró árfolyam. Estére, amikor bementünk a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumba, már 263 volt”.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek