Körültekintő, széles körű társadalmi egyeztetés előzi majd meg a törvények elfogadását, ígérte Rétvári Bence államtitkár nemrég. Ám az élet és a kormánypárt rácáfolt az KDNP-s államtitkárra. Orbán Viktor második akciótervét villámgyorsan nyomták át a parlamenten, a válságadó kodifikálásához négy nap elegendő volt. Péntek este Rogán Antal egyéni képviselői indítványként nyújtotta be az erről szóló javaslatot. Hétfő reggel a Jobbik segítségével napirendre vették, estére pedig el is fogadták az évi 500 milliárd forint elvonásáról szóló törvényt. Egy hét múlva pedig már a magánnyugdíjrendszerből való könnyű visszalépést is szabaddá tették, amely óriási kihívás elé állítja a 2800 milliárdos vagyonú pénztárakat.
Villámháború és a nép szava
A vezető német lapok erősen kritizálták a különadót, kiemelve, hogy az érintett, német tulajdonú vállalatokkal egyáltalán nem egyeztettek. A magán-nyugdíjpénztári vezetők szintén arra panaszkodnak, hogy érdemben még egy minisztériumi portás sem állt velük szóba, bár a kormányváltás óta minden erővel keresték a kapcsolatot az új kormánnyal.