Magyarország alapvető nemzeti érdeke, hogy a nyugati típusú liberális demokrácia értékei és a szabályozott, de szabad piacgazdaság elvei érvényesüljenek, erősödjenek és terjedjenek mindenhol a világban. Továbbá ott, ahol ennek az értékrendszernek egyáltalán nincsenek hagyományai, nőjön a vele kapcsolatos elfogadás. (Mint ahogy a liberális demokráciáknak is toleránsnak kell lenniük a más értékrendre épülő országokkal szemben.)
Erre alapvetően két ok miatt van szükség. Egyrészt ez az értékrendszer az, amely a mi és szövetségeseink sajátja, amelynek mindenkori megerősödése jólétet és békét teremtett számunkra, illetve amelynek gyengülése vagy eltűnése csak erkölcsi és anyagi pusztulást és szenvedést hozott – elég csak az elmúlt száz év történelmére visszatekinteni. Másrészt praktikus érdekünk is, hogy a nyugati értékrendszer terjedjen el a világban, hiszen ez biztosíthatja számunkra leginkább a gördülékeny gazdasági kapcsolatokat, valamint a politikai stabilitást. Márpedig az életformánk globális elfogadása termékeink és szolgáltatásaink iránt is növeli a keresletet. A politikai stabilitás pedig egyszerre előfeltétele mindennek, és a jövő záloga is egyben.
Értékek és érdekek
Magyarországnak ma alapvetően értékalapú reálpolitikát kell folytatnia a nemzetközi kapcsolatokban. Az értékek követése a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan államokkal alakítunk ki és mélyítünk el stratégiai partnerséget (vagyis olyan szövetséget, amelyben értékeink azonosak, továbbá több a közös érdekünk, mint az eltérő), amelyekkel közel megegyező módon gondolkodunk kulturális-társadalmi-politikai-gazdasági és emberi jogi kérdésekről.
A reálpolitika azt jelenti, hogy olyan relációkban, ahol az értékalapúság nem vagy kevéssé érvényesül, ott pragmatikusan gondolkodunk, és a kölcsönös érdekek maximalizálását tekintjük a kapcsolatok kiindulópontjának. Eközben persze nem adjuk fel az értékeink népszerűsítését, illetve nem mondunk le arról, hogy szót emeljünk azok megsértése ellen. Vannak olyan államok, amelyek bennünket kifejezetten ellenségnek tekintenek (miközben a nyugati demokráciák értékrendjétől idegen, hogy eleve ellenségnek tekintsenek bárkit is); ezekkel meg kell próbálnunk szintén pragmatikus alapon békésen együtt élni, s ha ez nem megy, akkor föl kell vennünk az elénk dobott kesztyűt, hogy megvédjük a saját értékeinket és érdekeinket.
Az értékalapú reálpolitika egyáltalán nem zárja ki azt, hogy vitáink, esetleg konfliktusaink legyenek stratégiai szövetségeseinkkel. Ezek a viták elsősorban az egyes érdekek megítélése miatt robbannak ki két- és többoldalú vagy globális problémák kapcsán. Erre kiváló példaként szolgálnak a 2008 őszén bekövetkezett pénzügyi és gazdasági válság kezelésével kapcsolatos eltérő megközelítések, vagy a legutóbbi szöuli G20-as csúcs késhegyig menő vitái a globális növekedés beindításának módjáról, a kívánatos árfolyampolitikákról, a világban tapasztalható társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek leküzdéséről vagy éppen a kereskedelmi korlátok meglétéről. Stratégiai szövetségesek gyakran eltérően viszonyulnak harmadik országokhoz is, ám végül mindig képesek kompromisszumot kötni és megtalálni az egyensúlyt az eltérő érdekek között – ehhez szolgál iránytűként a közös értékalap.
A nyugati kapitalista demokráciák egyik legfontosabb ismérve a nagyfokú rugalmasság, amellyel a világ változásaira reagálnak. Az egyes államok természetesen eltérő mértékben rugalmasak. A rugalmasság forrása a társadalom belátása, hogy a nyugati értékrend, életforma megvédése és a fenntartható prosperitás biztosítása csak társadalmi vitákon keresztül lehetséges, amelyek eredménye minden esetben lehetőleg konszenzus, de legalább kompromisszum kell hogy legyen. Minél jobban érvényesül ez a szemléletmód, annál szorosabbak a kötelékek a társadalmon belül, vagyis annál erősebb a szociális kohézió és a szolidaritás.
Nem véletlen, hogy a rugalmasság egyenes arányban áll a demokratikus hagyományok időbeli hosszával. Ez azonban arra kell hogy intsen bennünket, hogy ne külön utakat keressünk mi itt, Kelet- és Közép-Európában, hanem éppen ellenkezőleg: tudatosan neveljük magunkat arra, hogy elmélyítsük magunkban stratégiai szövetségeseink értékrendjét, miközben gazdagítjuk őket saját legjobb kulturális hagyományainkkal. A sokszínűség egy adott értékrenden belül ugyanis szintén növeli az egyéni és csoportos alkalmazkodóképességet és rugalmasságot, amely ezért erősíteni fogja közös értékeinket és érdekérvényesítő képességünket.
2010. 11. 19. (XIV/46)
