hetilap

Egy kilakoltatott család közös elhelyezése eddig is komoly nehézségekbe ütközött, mivel kevés a férőhely. Ezért sokszor muszáj szétválasztani a családtagokat: a gyereket átmeneti gondozásba veszik, vagy az anyát a gyerekekkel együtt egy anyaotthonban, az apát meg hajléktalanszállón szállásolják el. Ma egymillióra becsülik a közüzemi díjhátralékosok számát, aminek jelentős hányadát teszik ki a lakáshitel-hátralékosok. A PSZÁF adatai szerint 300 ezer háztartásnak van jelzáloghitel-hátraléka.
„Nehezen hiszem, hogy a lakáshiteles rétegből kikerülő, jobbára középosztálybeli családokat könnyen össze lehetne költöztetni azokkal a hátrányos helyzetű családokkal, akik jellemzően megfordulnak a családok átmeneti otthonaiban” – mondja Gáspárné Boácz Margit, a százhalombattai családok átmeneti otthonának vezetője. Hozzáteszi: többnyire aluliskolázott, labilis egzisztenciájú emberek kérnek tőlük segítséget, akik már senkihez sem tudnak fordulni, vagy a helytelen életvitelük miatt jutottak kilátástalan helyzetbe.
„A bedőlt lakáshitelesek alapvetően egészen más egzisztenciával rendelkeznek, nekik volt saját tulajdonuk, míg a lakóink túlnyomó részének soha nem volt: albérletben vagy önkormányzati bérlakásban éltek, ahonnan a közüzemi és egyéb tartozásaik miatt kitették őket, nem ritkán uzsorások áldozatai lettek. A család egyben tartása végett van lehetőségük idejönni, hogy ne kelljen a gyerekeket anyagi okokból a családjukból kiemelni, amíg a szülők rendezik az éle­-tüket” – mondja a vezetőnő. Az otthonba bekerülők zömének van egy közös vonása: csak a mának élnek, egy hétre előre is nehezen terveznek, miközben komoly adósságspirálban vannak, de általában ezzel sem foglalkoznak. Úgy gondolják: majd csak lesz valahogy, hiszen mindig volt valahogy, ezért nagyon nehéz rávenni őket, hogy a jövőjükkel foglalkozzanak. A bedőlt lakáshitelesek viszont jellemzően önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe.
„Eddig mindössze két bankhiteles család jelentkezett nálunk. Az egyik család végül más megoldást talált – talán túlzottan megrettentek. A másik család ugyan beköltözött, de nagyon hamar továbbment. A bedőlt lakáshiteleseket általában befogadja a rokonságuk. Az otthonunk lakóinak a külső kapcsolatrendszere többnyire már tönkrement, és ezért is vannak itt” – mutat rá Gáspárné. Beszámolóját más családotthonok dolgozói is alátámasztják: a gazdasági válságnak nem volt számottevő hatása, mert továbbra is ugyanazokkal a problémákkal jönnek hozzájuk az emberek: eladósodás, munkahelyvesztés, nem tudnak továbblépni, és elenyésző köztük a lakáshiteles.
A törvény 20 ezer lakos fölött kötelezi az önkormányzatokat gyermekek átmeneti otthonának létrehozására, és 30 ezer fő felett családok átmeneti otthonának létesítésére. Százhalombatta lakossága 18 ezer fős, a városvezetés négy éve mégis úgy döntött, hogy a növekvő eladósodás miatt a hajdani munkásszállót tetemes költségen felújíttatja, és így biztosítja az átmenetileg fedél nélkül maradó családok külön elhelyezését, mivel addig egy helyen zsúfolódtak össze az egyedülálló hajléktalanokkal. Az érintettek itt kiterjedt családgondozói segítséget is kapnak, hogy újból talpra állhassanak. Az intézményt a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete működteti, az épületet az önkormányzat biztosítja. Egy felnőtt után havi hatezer forintot, egy gyerek után négyezer forintot kell fizetniük a lakóknak, akik legfeljebb két évet tölthetnek itt, amennyiben Százhalombattára érvényes lakcímkártyával rendelkeznek, illetve bizonyítottan életvitelszerűen itt tartózkodnak. A családok legfeljebb két alkalommal vehetik igénybe az otthon szolgáltatásait. Aki második alkalommal költözik be, annak tudnia kell, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy a gyámhatóság védelembe vételi eljárást indít a gyermekek veszélyeztetése miatt.
A százhalombattai családok átmeneti otthonának bejáratát kis játszótér övezi. Az otthon szépen felújított, kétszintes ház, összesen 65 férőhellyel. Tisztaság és rend fogad, pedig „rajtaütésszerűen” jöttünk. Az itt élő kisgyermekes családokat egy-egy szobában helyezik el, minden szinten közös konyha, fürdő, játszószoba, társalgó és mosókonyha található, a mindennapi életben házirend és életvezetési tanács­adás igazítja el őket. Ez rengeteget számít, mivel sokan itt hallanak életükben először megfelelő pénz- és időbeosztásról, konfliktuskezelésről, családtervezésről, jövőképről. Péntek délelőtt lévén viszonylag kevesen tartózkodnak otthon, mivel a többség dolgozik. Ugyanis aki ide bekerül, csak akkor maradhat, ha egy hónapon belül munkát talál. „Ebben is maximálisan segítünk. Végül mindenki talál állást, még a tartós munkanélküliek is el szoktak helyezkedni” – mondja Gáspárné.
Idebent van motiváció, van számonkérés, az önállósodás viszont annál nehezebb. Volt olyan kliensük, egy egyedülálló anyuka, akinek a három gyereke mellett munkát szereztek, a legkisebbet pedig bölcsődébe szoktatták. A nő eljárt dolgozni, kialakult az életritmusa. Júniusban kiköltözött, de augusztusban már jött vissza: felmondta a munkahelyet, a gyereket kivette a bölcsődéből, eladósodott, a párkapcsolata tönkrement, me­gint kilátástalan lett a helyzete. Mióta visszakerültek ide, a gyerek újra jár bölcsődébe, az anyuka megint dolgozik, de kérdés, hogy mi lesz vele, ha megint kikerül az ellenőrzött körülmények közül.
Munkahely-lehetőségek tekintetében a Budapest vonzáskörzetébe tartozó Százhalombatta viszonylag jó helyzetben van, de az aluliskolázottak itt is a legkiszolgáltatottabbak: nem ritka, hogy a próbaidő leteltével fizetség nélkül küldi el őket a munkaadójuk. Más otthonokhoz hasonlóan a lakók többsége itt is képzetlen, legfeljebb nyolc általánost végzett, jelenleg talán egy érettségizett van közöttük. „Múltkor beszéltem egy húsz év körüli életerős fiatalemberrel, aki öt osztályt végzett. Mondtam neki, hogy tanulni kellene, erre közölte, hogy ő dolgozni akar, sok pénzt akar keresni. Teljesen irreális elképzeléseik vannak az életről” – mondja a vezetőnő.
De az élet is elég irreális feltételeket szab. Az egyik anyukát sikerült egy OKJ-s képzésre beiskolázni, addig gondoskodtak neki a gyerekvigyázásról is. De csak úgy tudott utána elhelyezkedni, hogy a családotthon maximálisan támogatta az első lépéseit: állást, albérletet kerestek neki, és megelőlegezték neki az első hónapra az úti költséget, a lakbért, az óvoda-befizetést. Százhalombattáról Érdre bejárni ugyanis napi 1100 forintjába kerül, mivel a helyközi és a helyi járatot egyaránt igénybe kell vennie, hogy eljusson a munkahelyére.
Meglehetősen tipikus eset a krízisterhes, az egyedülálló harmincas anyuka több gyerekkel, több apától, de előfordulnak gyerekeiket egyedül nevelő apák is. Jellemzőek a „patchwork-családok”: a közös gyerekek mellett a feleknek még számos gyerekük van a szélrózsa minden irányából. A romák és az állami gondozottak aránya meglepően kicsi, és a sokat emlegetett megélhetési gyermekvállalás a nem roma szegény családoknál éppúgy jellemző, mint a romáknál. Gyakori a bántalmazó férj elől menekülő nő és gyerek: az egyik anyuka a saját laká­sát hátrahagyva menekült ide, s csak jóval a válási procedúra után tudott hazaköltözni.
Egyszerre tizennyolc családot tudnak itt elhelyezni, s a gondozottak többsége kikerülve megáll a maga lábán. Aki igyekszik takarékoskodni, tervezi a jövőjét, az biztosan tovább tud lépni. Az egyik családban az apa keményen dolgozott, s az élettársával közös két gyermekével együtt összesen három gyereket tartott el. Az apukát egyszer baleset érte, elvesztette a munkáit, ezért albérletbe, majd szobabérletbe kényszerült a család. Bekerültek ide, az apuka felgyógyult, és hamar talált újabb munkát, visszaváltották az elzálogosított vagyontárgyaikat. Az otthon lakói évente egy szociális bérlakást is meg tudnak pályázni az önkormányzattól, s akik eddig el­nyerték, mind a mai napig fenn is tartják azt.
Járjuk a folyosót, és bekopogunk a szobákba. Az egyikben tizenhat éves lázas fiú alszik: kisebb beteg testvéreire vigyázott, míg anyja dolgozott, de most ő lett beteg. A másik szobában csöndes hangú, szép arcú nő játszik a kisgyermekével. Kiderül: van három idősebb gyermeke, három apától, ők öt éve nevelőszülőknél élnek. A nő jelenlegi párja dolgozik, ő gyesen van. A következő szobában egye­dül­-álló fiatal anyuka nyit ajtót: tízéves lánya iskolában, négyéves fia óvodában van. Mutatja a fényképeket, egyik gyerek szebb, mint a másik. Korábban a nővére lakásában lakott, de nem fizette a rezsit, és végül menniük kellett. Egyik gyermek apja sem fizet tartásdíjat, a nyolc elemit végzett nőnek lejárt a gyese, most a harmadik gyerekét várja, állása nincs, ha kikerül, jelenlegi párjához s annak szüleihez költözik. Főállású anyaságban gondolkodik, de nem tudja, mi lesz azután. „Az állam több segítséget adhatna, hogy lakáshoz jussunk” – mondja, de arra nem tud felelni, hogy miből tartaná fenn az otthonát.
A következő szobában egy apuka etet egy két hónapos kisbabát. Kati, az anyuka rokonszenves, harmincnégy éves teremtés. Amikor arról faggatom, miért vannak itt, egyszerű választ ad: mert előző férje úgy döntött, hogy nem kell neki a kislánya és a felesége. Kati, akinek édesanyja hajléktalan volt, már tizenöt évesen férjhez ment. Párja tehetős vállalkozó, három gyermekük született, akik ma már tizenhat-tizennyolc évesek. Huszonnégy éves volt, amikor a férje kirakta őt. A gyerekek az apánál maradtak, mert Katinak nem volt hova mennie. Kati ezután öt évet élt Lacival, egy roma férfival, akitől egy kislánya született, aki már négyéves. A férfi bántalmazta őt, ezért külön mentek. Nyolc hónapos terhesen, egyedülálló anyaként került az otthonba, mert a kisbaba születése miatt nem tudott tovább délutáni műszakot és albérletet vállalni. Utána minden lehetőséget megragadott, legutoljára egy biciklijavítónál dolgozott, ott ismerte meg a mostani párját is. Időközben összeköltöztek, de mivel mindketten munkanélküliek lettek, nem tudták az albérletet fizetni. Egy hónapja vannak újra itt, azóta a párja megint elhelyezkedett. A jövőjüket a két gyerekkel albérletben képzelik el, mivel hitelt nem tudnak felvenni, mert mindketten BAR-listások lettek az előző házasságaikban. A vezetőnő szerint bizakodók, szeretik egymást, nagyon jól működő család az övék, pedig sokat szenvedtek előtte mindketten. Reális esélyük van arra, hogy akár egy szociális bérlakáshoz is hozzájussanak.

Lassan jobb belátásra térnek a bankok

Az eladósodott családok kilakoltatási tilalma 2011. április 19-éig tart. A szociális ellátórendszer azonban túlterhelt, nem lenne képes befogadni az utcára kerülő banki hitelkárosult családokat, akiknek száma elérheti a 300 ezret. „Ráadásul ennyi hajléktalan család szociális ellátása nagyságrendekkel többe kerülne, mint a helyzetük konszolidálása állami és banki segédlettel” – fejtette ki érdeklődésünkre Lénárt Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének elnöke, aki szerint az állami ráfordítás minden esetben elkerülhetetlen. Addig is az áprilisi határidőt legfeljebb újabb kilakoltatási moratóriumok követik majd. Az elnök annak ellenére bizakodó, hogy a beígért Nemzeti Eszköz-kezelő Társaság sem állt fel, és a hitelesek saját lakásban tartására már sok elvetélt ötlet született. A bankok azonban egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy a törlesztőrészleteket a hitelesek jövedelméhez igazítsák, mert kevesebb, de biztosan befolyó pénzzel még mindig jobban járnak, mint egy eladhatatlan lakásállománnyal. Továbbá valóra válhat, amiért a BHE hosszú ideje lobbizik: a hiteleseknek tett kedvezmények bankadóból való leírása. Lénárt tudomása szerint alig pár száz családnak mondták fel eddig a hitelét, de ezek zömükben olyan emberek, akik irreálisan túlvállalták magukat. Az április közepéig tartó kilakoltatási moratórium olyanokat érint, akik több mint két éve, azaz már jóval a válság kitörése előtt eladósodtak, tehát nem a felelősen gondolkodó többség az érintett – hangsúlyozza az elnök.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek