Lengyeltótiban, a Balaton-melléki Nagyberek közelében az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az éhezéssel fenyegetett gyermekek száma. Amikor ugyanis 1990-ben megszűnt a termelőszövetkezet, majd a Balatonboglári Állami Gazdaság is, nagyon sok család vált munkanélkülivé. Néhányan kényszerből őstermelővé lettek, a gyümölcsösök megújításához azonban a legtöbben nem rendelkeztek elég pénzzel.
A művelődési házhoz érkezünk, ahol már sokan várakoznak a programban részt vevő családok közül. Szita Károlytól megtudjuk, a drámai adatra – a 600 ezer alultáplált és éhező gyermekre – reagálva a somogyi megyeszékhely a megyei jogú városok közül elsőként csatlakozott a közhasznú alapítvány munkájához tavaly. A kaposvári polgármester hárommillió forintot ajánlott fel a Somogy megyei nagycsaládosok számára, biztosítva ezzel az egész éves zöldségigényükhöz szükséges vetőmagot.
Az alapítvány 2009 óta küzd a gyermekszegénység ellen. Megálmodója és elnöke, Hegedűs Zsuzsa szociológus idei jótékonysági akcióját az ország másik felén lévő Baktakéken indította. A program lényege, hogy ne csupán egy-egy alkalommal felhasználható élelmiszercsomagot kapjanak a családok, hanem fenntartható, termesztésre és tenyésztésre épülő, hosszú távon megoldást kínáló rendszer jöjjön létre. Szita Károly úgy fogalmazott: „Legfontosabb célunk, hogy a 47 leghátrányosabb kistérség 50-60 ezer hátrányos helyzetű családjának ne csak az egynegyed részén, hanem lehetőség szerint mindegyikük gondjain tudjunk enyhíteni támogatókat keresve.”
Az alapítvány koordinátora – aki egyben a Hit Gyülekezete karitatív szervezetének ügyvezetője –, Kovács Sándor úgy érzi, a felnőttek tartoznak annyival az éhező gyerekeknek, a nehéz körülmények között élő nagycsaládoknak, hogy magánszemélyek önkéntes felajánlásait összegyűjtve ételhez juttassák őket. Mostani akciójuk keretében 200 millió forintnyi adomány talál gazdára, május végén pedig érkeznek a kisállatok is.
Zsombok Lajos, Lengyeltóti polgármestere elmondta a Heteknek: „A lakosság összetételében felülreprezentáltak a cigány származásúak, jelentős az aluliskolázottak száma, és az enyhén fogyatékos tanulók száma is háromszorosa az országos átlagnak. Igyekszünk segíteni, hogy ne csak idén tartson a lelkesedés, hanem akkor is, amikor majd gondozni is kell a termő növényeket. Ez egyfajta szocializációs erő. Ahhoz, hogy a kertművelés szokássá váljon, most indítunk egy kiskertgondozói tanfolyamot agrármérnök bevonásával. És ha csak húszból három család elindul ezen az úton, akkor már megérte.” A város első embere büszke arra, hogy – bár az első hónapok küzdelmesek voltak, „mert ugye ilyenkor mindenki nagy betegségbe esik” – sokan komolyan vették a programot, és szépen rendbe tették a portájukat.
Mindenki elszánt lelkesedéssel dolgozik: a helyi vállalkozók ingyen segítettek a szeméthegyek elhordásában és a közös vetőterület felszántásában. A családsegítők és az önkéntesek is szorgosan osztják a vetőmagcsomagokat, amelyeket a Szent István Egyetem szakemberei állítottak össze. Akik nem tudtak eljönni a csomagjukért, azokhoz személyesen vitték ki az alapítvány munkatársai.
„A gyakorlatban derül majd ki, mennyire működik a kezdeményezés. A visszajelzések vegyesek: van, aki örömmel fogadta, de vannak szkeptikusok is. Mi mindent megteszünk azért, hogy motiváljuk az embereket” – vélekedett Kovácsné Fábos Anette, a családsegítő központ munkatársa.
Rászorulók mondták:
– „Tetszik az ötlet, én egyedül nevelem két iskolás lányomat. Több alapítvány munkája eddig nem volt pozitív, de ez most konkrét, nyomon követhet. Örülök, hogy még vannak, akik kíváncsiak ránk, hogyan élünk, hogy lehetne rajtunk segíteni.”
– „Végre történik valami! Nálunk négy éhes kis szájat kell betömni, ezért nagyon vártuk a csomagot, és örülünk neki.”
2011. 04. 22. (XV/16)
