Vihogó lányokból álló fogadóbizottság várja a hírességet a monori József Attila Gimnázium metlakis aulájában. Ők hősnek tartják, hiszen „vállalja tettét a nyilvánosság előtt", sok osztálytársuk szerint viszont „csak egy lúzer". Az iskola sztálinbarokk színházterme felé türemkedve kiderül, hogy nem mindenkié a Stohl-élmény: csak a tizenegyedikesek vehetnek részt az etikaórába csomagolt drogprevenciós előadáson. A többieket várja a matek és a töri. „Azér' kíváncsi lettem volna, mit szívott a Stohl" - mondja legyintve egyikük az udvaron, és haverjai készséggel elárulják, hogy a másik monori iskola még náluk is fertőzöttebb kábítószerrel. Igaz, tavaly innen is vittek el egy-két srácot a rendőrök. Közben valaki elszalad a „drogbáróért", ha cserébe azt hazudom, hogy a rendőrségtől vagyok. Hadd parázzon egy kicsit. Nem jön össze a poén, mert megsajnálom a fűtől szagos srácot, aki simán letagadja, hogy a suliban bármilyen anyaghoz hozzá lehetne jutni. Csak délután és bulikban nyomják, de akkor sokan - mondja.
„Kedves Gyerekek! Arra fogunk egy különleges szempontból példát látni, hogy hogyan kapcsolódhat össze egy ember élete a káros szenvedélyekkel, cigarettával, droggal, kábítószerrel" - konferálja fel az etikatanárnő a megtévedt művészt a zsúfolásig telt teremben. Stohl harmadszor vall esetéről diákok előtt, és nem tagadja, hogy többről van szó, mint önzetlen segíteni akarásról. Közmunkaként tekint a felvilágosító délutánokra, amelyek nem csak a fiataloknak hasznosak szerinte, hanem egyfelől részei öngyógyításának, másrészt kézzelfoghatóan hitelesítik megbánását a bíróság előtt. „Igen, azt várom ezektől a beszélgetésektől, hogy másodfokon enyhíteni fogják a büntetésemet" - ismeri el egy kérdésre, és abbéli reményét fejezi ki, hogy a találkozó végére változik majd a róla kialakult előítéletes kép. Talán nem ünneprontás már most megjegyezni, hogy e várakozása végül nem teljesül maradéktalanul.
Lássuk, hogyan törik meg egy élet egy rossz döntés miatt - vág bele a sűrűjébe -, de sorsának őszinte feltárása valójában rossz döntések egész sorozatáról rántja le a leplet. Mint mondja, legjobban a cigit bánja, mert azt a legnehezebb letenni. Huszonöt éves koráig nem is szívta, míg egy szerep kedvéért rá nem gyújtott, és azóta rendszeresen füstöl. Egyszer ugyan leszokott három-négy hónapra egy „rezonanciás hülyeség" segítségével, de csak addig bírta, míg infarktust nem kapott a nővérének a férje. Négy gyereket hagyott maga után. Azóta szinte minden slukknál megszólal a lelkiismerete -, valamint a felesége és a két és fél éves kislánya is. Ez utóbbiakat apu bagószaga zavarja. „Mivel egy gyenge ember vagyok, ebben a lelkiállapotban képtelen vagyok letenni a cigit" - vallja be a színész, aki ezúttal is elmondja, hogy az összes többi függőséggel nincs olyan nagy problémája.
2011. 05. 13. (XV/19)
