Érthető a német választók növekvő ellenérzése, és az, hogy belefáradtak abba, hogy a nagy áldozatok árán kitermelt adójuk rendszeresen a túlköltekező államok feneketlen zsebébe vándorol. Annak ellenére, hogy Angela Merkel kancellár próbálja a kritikusokat azzal vigasztalni, hogy „minden, amit a stabil euró létrehozására költünk, többszörösen megtérül majd", egyre nyilvánvalóbb a nép számára, hogy az euró egyáltalán nem az, amit annak idején „eladtak nekik": nem olyan fizetőeszköz, amelyet olyan szuverén államok vezetnek be, akik ezután is a saját gazdaságpolitikai felelősségüket viselik. Mivel ennek megfelelően hozták létre az euró felett őrködő intézményrendszert is, amelyben az Európai Központi Bank e bizalom miatt nem tudja szankcionálni az eurót veszélyeztető költségvetési politikát, hatalmas eltolódás jött létre az eurózónán belüli országok teljesítményében és adósság-helyzetében.
Értelemszerű tehát, hogy mivel nincs más választásuk, a jól teljesítők fizetik ki az úgymond felelőtlenül gazdálkodó tagok hibás döntéseiből eredő hatalmas veszteségeket. Ha ugyanis bármelyik állam tönkremegy, az magával rántja a többieket is. Ez vált nyilvánvalóvá Görögország, majd Portugália és újabban Olaszország gazdaságának megingásával. A költekezést finanszírozó államkötvények megemelt hozamát, ami vonzza a befektetőket, valakinek ki kell ugyanis fizetni. Ha egy állam fizetésképtelenné válik (például egy spekulánsakció következtében), beindul a dominóelv: ha nem lépnek közbe, az első bukás „mindent visz". Emiatt nem igazán lehetséges az újra és újra finanszírozásra szoruló államokat felülről „megregulázni", mivel ennek a legjobb módja az volna, ha nem kapnának több segítséget, és egyedül kellene megoldaniuk a problémát. Ez azonban beláthatatlan következményekkel járna a többi államra nézve.
Az Egyesült Államokban, amelynek az Európai Unió ellenpólusa kíván lenni a világgazdaságban, ezzel szemben megengedhető, hogy egy szövetségi állam csődbe menjen, mert a bankjai fölött az egész országra (és a nemzeti fizetőeszközre) kiterjedő gazdasági védőhálót von ki, ami nem engedi, hogy egy állam hibás döntései az egész gazdaságot beborítsák. Európa ebben a kérdésben, a mellékelt ábra szerint, igen jelentősen le van maradva.
2011. 07. 29. (XV/30)
