A szombaton bejelentett javaslat olyan vegyes választási rendszert képzel el, amelyben a választópolgárnak továbbra is két szavazata van: az egyikkel egyéni országgyűlési képviselőjelöltet választ, a másikkal pedig pártlistát. A választási rendszer reformjának ismertetésekor az az indok hangzott el, hogy az új rendszer „mindig stabil kormányzóképes többséget” eredményez. A jelöltállítás új rendszerében továbbra is megköveteli majd a törvény a jelöltállító szervezetek „megfelelő országos reprezentációját”. A pártlista immár nem megyei, illetve budapesti listát jelentene, hanem egy egységes országos listát. Az eddigi kompenzációs jellegű – vagyis az egyéni jelöltekre vagy a megyei listákra leadott, de mandátumot nem eredményező töredékszavazatokat összegyűjtő – országos lista megszűnne, ezzel pedig eltűnik a választási rendszer egészének kompenzációs eleme is. A választott országgyűlési képviselők számáról nem született döntés, mivel a kormányoldal nem ismertette koncepcióját sem a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok, sem pedig a magyarországi nemzetiségek országgyűlési képviselete vonatkozásában, ezek viszont egyaránt befolyásolhatják a népképviseleti intézmény összetételét és nagyságát.
Amit jelenleg tudni lehet, az az, hogy a nagyjából 200 képviselői mandátum körülbelül azonos mértékben oszlana meg az egyéni választókerületi és az országos listás mandátumok között. (A megyei listák eltörlése a lecsökkentett listás mandátumszámból következően racionális döntés.) Az egyéni választókerületek határaival összefüggésben célként tűzték ki, hogy csökkentsék a helyi választókorú népesség körében az elmúlt két évtizedben kialakult elfogadhatatlan egyenlőtlenséget. A jelöltállítás rendszerében modellváltás nem történik, az ajánlószelvények rendszere megmarad, amelyek gyűjtésére a jelenleg érvényes minimum 35 nap helyett 21 nap állna rendelkezésre. Az új rendszer (csökkentett számú) egyéni választókerületeiben a jelenlegi 750 helyett 1500 érvényes ajánlószelvény gyűjtésére volna szükség a jelöltállításhoz. Országos listája azoknak a szervezeteknek lehet, amelyek a választókerületek egynegyedében, de legalább kilenc megyében, illetve Budapesten egyéni jelöltet tudtak állítani. Ez nem jelent érdemi intézményi szigorítást. Az általános parlamenti választás egyfordulós, a részvételi küszöb 50 százalékos lenne, de az eddigi eredményességi küszöb (az egyéni választókerületben az első fordulóban legalább 50 százalék+1 szavazatot kell megszerezni a győzelemhez) megszűnik. A listás mandátumszerzéshez továbbra is a szavazatok legalább 5 százalékát meg kell szerezni.
A magyar politikai és pártrendszerre gyakorolt lehetséges hatások
Az 1990 óta alkalmazott magyar országgyűlési választási rendszer egy olyan, kompenzációs elemet is tartalmazó vegyes választási rendszer, amely eredményét tekintve többségi jegyeket mutat, tehát a mindenkori többséget (leginkább a második forduló jellegzetességei miatt) kormányzóképes helyzetbe hozta. Ugyanakkor az „elvesztett” szavazatok kompenzációs jellegű összesítése révén a második és a továbbiakban soron következő erőket megfelelő parlamenti reprezentációhoz juttatta. Csak emlékeztetőül: 2010-ben például a Jobbik 21, az MSZP 29, az LMP 11, míg a Fidesz csak 3 mandátumot szerzett az országos (kompenzációs) listáról.
Az új választási rendszer pontos jellegének megállapítása az egyéni választókerületi határok kijelölése nélkül csak korlátozottan lehetséges. Az bizonyosan megállapítható, hogy átalakul a rendszerben az egyéni választókerületi és a listás mandátumok aránya. Míg korábban 176 egyéni választókerület mellett összesen még 210 listás mandátum volt, amelyek belső eloszlása az ún. felcsúszó területi listás mandátumok miatt folyamatosan változott, de minimum 58 volt az országos listás mandátumok száma, és maximum 152 a területi listásoké. Az új rendszerben a közlések szerint „nagyjából egyenlő” lesz a kétféle mandátumszerzési lehetőség aránya, ami racionálisan a 90–110 közötti sávban lehetséges. Az egyéni választókerületi, tisztán többségi elven kiosztott képviselői mandátumok aránya mindenképpen növekszik a rendszer más lehetséges elemeihez képest, így az új szisztéma az elmúlt 20 évben használtnál erősebben többségi jelleggel bírhat. A kompenzációs rendszerelem hiánya nyilvánvalóan csökkenti a második és minden kisebb politikai erő parlamenti reprezentációjának mértékét.
Példaként számoljunk 110 egyéni választókerülettel és 90 listás mandátummal, egyben tekintsünk el a nemzeti kisebbségi és a határainkon túl élőket reprezentáló mandátumoktól. Ha egy párt – jelentős, de nem elsöprő győzelemmel – 45-35 százalékra veri meg a fő ellenfelét, akkor a 110 egyéni kerületből nagyjából 95 mandátumot (ez az egyéni mandátumok 86,3 százaléka) szerez meg. Emellett a 45 százalékos országos listás támogatottsággal (emlékeztetőül: 2010-ben a Fidesznek valamivel több, mint 52 százaléka volt) további 40 listás helyet szerez. Mindez együttesen 135 mandátumot, vagyis kétharmadosnál is nagyobb parlamenti képviseletet eredményez a győztes számára. A szavazatokat tekintve csak 10 százalékponttal lemaradó második párt mindössze 15 egyéni és 32 listás mandátumhoz, összesen 47 képviselői helyhez jut. Ez azt jelenti, hogy ebben a rendszerben egy tíz százalékpontos szavazati előnnyel majdnem háromszoros mandátumszámot lehet megszerezni. A példánál maradva, egy 7 százalékos eredményt elérő kis párt mindössze hat képviselőt küldhet az Országgyűlésbe, ami egy 200 fős parlamentnél 3,5 százalékos mandátumarányt jelent.
A magyar pártrendszer az 1990 utáni szerves pártfejlődés és a választási rendszer jellegzetességeiből is fakadóan 2002–2006-ra domináns kétpártrendszerré vált, amelyben megmaradtak továbbra is kisebb parlamenti erők. A régi választási rendszer 2010 évben – a politikai baloldal összeomlása után – alkotmányozó többséget eredményezett a jelenleg kormányzó erőknek, és biztosította új parlamenti pártok megjelenését is, amelyek rendelkeztek legalább részleges országos lefedettséggel. Az új választási rendszer többségi jellege a pártrendszer radikális átalakulása nélkül idővel a korábbiaknál is dominánsabb kétpártrendszerré alakíthatja a magyar politikai rendszert, népszerűen fogalmazva: a nagypártokat hozhatja helyzetbe. A pártrendszer koncentrációja egy ilyen választási rendszer esetében tovább fog folytatódni: mivel a kormányzati hatalom döntően az egyfordulós egyéni választókerületekben dől el, minden racionális politikai szereplő (legyen az nagy párt, középpárt vagy kis párt) a választások előtti koalíciókötésben lesz érdekelt, nehogy a másik kormánypárt vagy ellenzéki párt önálló jelöltjére leadott néhány százalék hiányozzon az egyéni mandátumok megszerzéséhez.
2011. 07. 15. (XV/28)
