A sajátos magyarországi terrorhullámok mindegyike szervesen kapcsolódott az államhatalomhoz, és a társadalom egészének megfélemlítésére irányult. A 133 napos vörösterror során a Cserny József által vezetett terrorista egységek, amelyeket később a Szamuely Tibor kormánybiztos által irányított reguláris Lenin-fiúk közé soroztak be, a Tudományos Akadémia épületében rendezték be főhadiszállásukat. Az épületre kiírták, hogy „Politikai terrorcsapat”. Ezt a feliratot Kun Béla parancsára levették, a félhivatalos indoklás az volt, hogy a terrort csinálni kell, nem kiírni. A történészek megegyeztek abban, hogy a vörösterror ideológiailag nem a jakobinus diktatúra terrorjából eredeztette magát, hanem az 1918 őszén Lenin által meghirdetett bolsevik terrorból, és a vörösök a törvények és a jog feletti felsőbb igazságszolgáltatásnak hitték rémtetteiket.
A következő terrorhullám időszakára az orgoványi erdőben történteken keresztül vezette át Havas Henrik a történészeket. „A fehérterroristák, különítményesek a helyi lakosok közül körülbelül háromtucatnyit, elsősorban zsidókat, illetve akik a forradalmi eseményekben részt vettek, vagy egyszerűen csak ellenszenvesek voltak, behajtottak az erdőbe, és kegyetlen módon kivégeztek” – idézte fel az eseményeket Paksa Rudolf, kiemelve, hogy az akció elsősorban Héjjas Iván nevéhez köthető, és nem volt más, mint a fehérterror résztvevői által végrehajtott rablógyilkosság-sorozat egyik állomása. A Tanácsköztársaság vége és Horthy Miklós november 16-i Budapestre való bevonulása közötti 105 nap kaotikus, anarchikus állapot volt Magyarország történetében, miközben még a román hadsereg is megszállva tartotta az ország nagy részét. Horthy nemcsak eltűrte, de támogatta is a fehérterrort, mivel politikai eszközként szándékozott használni azt kormányzói jogkörének kibővítéséhez. A rémtetteket végrehajtó különítményesek teljes mértékben hűek voltak hozzá, ő pedig csak 1921-ben, hatalmának stabilizálását követően intézkedett személyesen arról, hogy véglegesen betagolódjanak a reguláris magyar hadseregbe.
A történészek eltérően ítélték meg, hogy a fehérterror a hatalom megragadására irányult, vagy csupán bosszút kívántak állni a vörös uralom alatt felülkeveredő csoportokon. A vitát végül egy Horthy Miklós emlékirataiból vett idézet zárta le: „Egyedüli célom az volt, hogy ennek a magyar seregnek a segítségével megszabadítsam Magyarországot a kommunista rémuralomtól, mert ennek kegyetlenkedései és gonosztettei állandóan fokozódtak. Nagy jelentőségű volt, hogy ezt az annyira szükséges tisztogatást ne a külföldi hatalmak, hanem mi magunk hajtsuk végre. Bizonyos történetírói irányzat szívesen hangsúlyozza, hogy nemcsak a vörös-, hanem a fehérterror is uralkodott. Semmi okom nincs arra, hogy szépítgessem azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, amik valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak acélseprű tisztíthatta meg az országot.”
Fajvédk és Rákosi
Horthy különítményeseitől egyenes út vezetett a magyarországi zsidóság tragédiájáig, az 1944 késő tavasza és kora nyara közötti deportálásokig. A nyilas terror áldozatai egy részének csontvázait 66 év után, nemrég találták meg a Margit híd felújítása során, a pilléreken fennakadva, golyók általi sérülésekkel. Szálasi esetében a történészek szélesebb értelemben vett terrorról beszéltek, hiszen a „nemzetvezető” átadta Hitlernek Magyarország javait, kiszolgáltatta a hadseregét, és feláldozta a lakosságát (például 17–70 éves korig sorozták be kötelezően a férfiakat a biztos halálba).
Havas Henrik Márait idézve tette fel a kérdést: vonható-e párhuzam a vörösterror Lenin-fiúi és a nyilas csőcselék között? Máraiéknál 1944. március 19-én nagy családi összejövetel volt Sándor-nap alkalmából, melynek során az egyetlen nyilas érzelmű családtag arról beszélt, hogy „most mi jövünk, a tehetségesek helyett a tehetségtelenek”. A rokon szerint a tehetségesek, a nagypolgárok mindenből a legjobbat kapták, „pénzben, színésznőben, villában”, és az elnyomottak miattuk nem fértek hozzá a jóhoz. „Most majd jönnek alulról a Cserny-féle zsellérgyerekek vagy éppen a lumpen házmesterfiúk.” Tényleg jöttek, és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a félelemkeltéssel a nyilasok terrorja élt a legtudatosabban.
A Szálasi időszakban csak azért nem alakult ki a sztálinista típusú terror – melynek tárgyiasult jelképe Recsk lett –, mert a háború miatt nem volt rá elég idő. A magyar történelemben Rákosi Mátyás idejében jelenik meg először egy hosszú időn keresztül tartó és az egész társadalommal szemben megnyilvánuló totális elnyomás. A terrornak erre a típusára egy komplett rendszer épült, amely el is érte célját: állandósult a félelem. Mint kiderült, a háború, a deportálások és a nyilasterror alatt elkövetett bűnök háborút követő számonkérése során az elszámoltatók között többen voltak az érintettek, mint számos európai országban.
2011. 09. 16. (XV/37)
