1989-ben az akkori Ellenzéki Kerekasztal keretein belül elsősorban Sólyom László, Tölgyessy Péter és Antall József - akik amúgy is nyitottabbak voltak a német megoldásokra, hiszen például a kormányzati rendszernél is ezt a modellt követték - támogatták az Alkotmánybíróság létrehozását.
Mint intézmény, az AB már a szabad választások előtt létrejött, és már az első öt tag megválasztásánál különös gondot fordítottak arra, hogy egy kiegyensúlyozott testület alakuljon. Két főt jelölt az MSZMP, kettőt az akkori ellenzék, és volt egy konszenzusos jelölt is. Olyan mechanizmus kidolgozására törekedtek, amely lehetőség szerint megőrzi a testület kiegyensúlyozottságát. Így például a szabad választások után megalakuló új parlament nem töltötte fel a 15 fős létszámot, hanem csak újabb öt tagot választott az eredeti terv szerint.
A bírói jelölés szabályait az eredeti törvény úgy állapította meg, hogy képviselőcsoportonként egy-egy képviselőből álló bizottság jelölt, és a parlament kétharmaddal választott. Ez ugyan nem volt ideális megoldás, de húsz éven keresztül biztosította azt, hogy senkit nem lehetett alkotmánybírónak választani anélkül, hogy a másik politikai oldal ne támogatta volna. A választási matematika legalábbis ezt hozta ki, mert még 1994 és 1998 között, amikor 72 százaléka volt az akkori kormánypártoknak - s így az ellenzék nélkül is tudtak volna bírót választani -, a jelölőbizottságban két képviselője volt a kormánytöbbségnek és négy képviselője a 28 százalékos ellenzéknek. Jellemző módon akkor nem változtatták meg a jelölés rendjét.
2011. 10. 14. (XV/41)
