„Mióta itt vagyok, huszonegy várost látogattam meg kapcsolatépítés céljából, és mindegyikről küldtem információt országomnak, ami ezen városok kereskedelmét, egyetemeit, oktatási intézményeit és kultúráját illeti" - büszkélkedett a közelmúltban Szajed Szejed Agha Banihasemi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete abban az interjúban, melyet Lukács László, a Jobbik önkormányzati képviselője készített vele a Jobbik TV-ben. A diplomata többek között arról is beszélt, hogy a magyar városokkal való kapcsolatépítései során elsősorban kereskedelmi, kulturális és tudományos együttműködésre koncentrálnak. Emiatt kötött például az iráni Ardebil testvérvárosi megállapodást - a jobbikos vezetésű - Tiszavasvárival is.
Mint ahogy az eddigi kölcsönös iráni-jobbikos kapcsolatfelvételeknek, látogatásoknak, az interjúnak is az volt a végkicsengése, hogy a „baráti" Magyarországon kevesen rendelkeznek megfelelő információval a perzsa államról, márpedig hazánk lehetne az iráni tőke egyik legjobb célpontja. Az persze önmagában kérdéses, hogy ennek mekkora a gazdasági realitása, hiszen eddig a kormány „keleti nyitása" sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a kínaiak alig, az arabok pedig egyáltalán nem láttak fantáziát a magyar államkötvényekben. Vajon a tizenhárom ezer lelkes szabolcsi Tiszavasvári miért lehet érdekes a több mint félmilliós Ardebil vezetői számára? A válasz egyelőre nem ismert, ez azonban nem akadályozza meg a Jobbikot abban, hogy az iráni kapcsolattal (és általában a keleti nyitással) egyfajta alternatívát mutasson fel a „válságba süllyedt", „nemzetközi cionizmus által dominált" Nyugattal való szövetséggel szemben. A kérdések sorában ugyanakkor logikusan következik, hogy vajon mennyiben szolgálja Magyarország érdekeit az, hogy a vitathatatlanul jelentős, több ezer éves perzsa kultúra megismerésén túl egy parlamenti párt arra is vágyik, hogy az iszlám fundamentalizmus által uralt, a Nyugattal és Izraellel szemben egyre harciasabban fellépő, atomhatalmi álmokat dédelgető iráni vezetés a keblére ölelje?
„Parlamenti demokráciákban megszokott, hogy a pártok pártcsaládokhoz tartoznak, és nemzetközi kapcsolatokat ápolnak. Itt azonban másról van szó: egy szélsőséges párt, amely kommunikációjában a nemzeti érdekek és szuverenitásuk abszolút védelmét tűzte zászlajára, átláthatatlan, ellenőrizhetetlen kapcsolatokat épít egy olyan állammal, amely ellenségesen viszonyul ahhoz az euroatlanti szövetségesi rendszerhez, amelyhez Magyarország is tartozik. Irán az utóbbi időben egyre élesebben konfrontálódik azzal az értékközösséggel, melyhez tartozunk, és erre válaszul egyre szigorúbb szankciókat léptetnek életbe a velünk szövetséges demokráciák" - fogalmazott lapunknak Gulyás József, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori liberális tagja. A politikus emlékeztetett arra, hogy az ezredforduló idején Király B. Izabella pártja, a Magyar Érdek több százmillió forintnak megfelelő dollárt kapott Szaddám Husszein rezsimjétől - ám ennek, bár tudtak róla a magyar titkosszolgálatok, a kormány semmilyen jelentőséget nem tulajdonított, sőt letagadta ezt az információt. A Jobbik nyíltan kooperál az iráni rezsimmel, és Gulyás szerint, ha a finanszírozási szál is élő Irán és Vona Gáborék vonatkozásában, akkor azzal kapcsolatban az illetékes nemzetbiztonsági szerveknek azonnal lépniük kell. Hozzátette: meglehet, hogy még maguk a párttagok sincsenek tisztában azzal, hogy a Jobbik vezetői milyen mélységű kapcsolatokat ápolnak a perzsa állam bizonyos képviselőivel.
2011. 12. 02. (XV/48)
