„2000 tonna kommunális hulladékból 700 tonna metilalkoholt és 1000 tonna cseppfolyós szén-dioxidot tudunk előállítani. Amikor a rendszerből eltávolítjuk a sósavat, melléktermékként kalcium-kloridot kapunk, amelyet a téli utak síkosság-mentesítésére tudunk felhasználni” – mondta el lapunknak Dr. Raisz Iván feltaláló (kis képünkön), a Miskolci Egyetem Fizikai-Kémiai Tanszékének nyugalmazott oktatója.
A Raisz Iván és Barta István által kitalált eljárás tervezete már 2008-ban készen állt. A feltalálók azonban hiába kilincseltek támogatásért, az ötlet olyan fantasztikusnak hangzott, hogy senki nem hitt nekik. Szakmai kiállításokon azonban rendre megfordultak, és aranyérmeket nyertek, így lett itthon az ötlet és az eljárás az „Év találmánya” 2008-ban. Lassan olvadt a jég, s végül 40 százalékos EU-támogatás bevonásával sikerült létrehozniuk egy konzorciumot, amely elindította a projekt kísérleti telepének felépítését Miskolcon, az AVE Hulladékfeldolgozó Vállalat szomszédságában. A befejezés előtt álló üzem már most rengeteg érdeklődőt vonz.
„Múlt és jövő egyaránt feltárul a telepre ellátogatók előtt. A múlt akkor, amikor megpillantják a magas dombra felkapaszkodó, szemetet ürítő kukásautót. A hulladékot azután összepréselik, majd jelentős költséggel a 32 kilométer távolságra fekvő szeméttelepre szállítják. A jövő pedig akkor szemlélhető, amikor hozzánk gurul a gépkocsi, kiborítja a tartályt. Egy gépsor rögtön kiválogatja a fémeket, üveget, elkülöníti a köveket, majd a maradék szerves anyagokat összeaprítja és a másik épületbe továbbítja. Itt kerül sor a kémiai reakciókra, a szerves anyag átalakítására” – folytatta Raisz Iván. A vegyipari feldolgozóüzem azonban nem olyan, mint a villamos, amely „fölengedi az áramszedőt, csenget, majd elindul”. Beindítása előtt komoly tesztelésekre és ellenőrzésekre van szükség ahhoz, hogy az eljárás során termelődő hidrogén és szén-monoxid senkiben ne okozzon kárt. Egy véletlen szivárgás esetén mindkettő halálos lehet: az egyik robbanás-, a másik fulladásveszélyes. „A szerelések utolsó óráiban vagyunk, ezt követi a tesztelés. Terv szerint januárban már fürödhetünk a metil-alkohol áldásaiban” – fogalmazott a feltaláló. Természetesen nem magában a vegyszerben, hiszen azt még szagolni sem szabad. A metil-alkohol azonban üzemanyagként, üzemanyag-adalékként, valamint műanyaggyártásra is egyaránt felhasználható.
A találmány sikeres beüzemelése és elterjedése esetén az országban folyamatosan termelődő, évente mintegy 3 millió tonna kommunális hulladék nyersanyagforrásként használható fel. Ha ezt mind hasznosítani tudnánk – megfelelő feldolgozókapacitás esetén –, csupán metanolból évente közel 1 millió tonnát tudnánk előállítani. Raisz Iván szerint a metanol szemétből történő előállításának költsége várhatóan alig több, mint 30 forint kilogrammonként, világpiaci ára pedig megközelíti a 100 forintot. Szerény számítások szerint is billiós nagyságrendű profitról lehet beszélni, nem is szólva az ország energiakiszolgáltatottságának csökkenéséről.
Arra a kérdésünkre, nem tartanak-e attól, hogy a találmányt ellopják, Raisz Iván így felelt: „Mindent le lehet koppintani, csupán az a kérdés, milyen eredménnyel, és mekkora kárt okoz ez nekünk.” A technológia alkalmazása ugyanis tartalmaz néhány olyan „csavart”, amelyet csak a feltalálók ismernek. Az eljárás „lelke” az elgázosítás folyamata, amely a világon egyedülálló technológiával történik. S hogy mennyire biztos a találmány elterjedésében? Ezt a választ kaptuk: „Úgy vélem, hogy ezt már semmi nem tudja megakadályozni. A szeméttel ugyanis nem tudunk mit kezdeni, energiánk pedig meglehetősen kevés van. A MOL és a vegyipar is abban érdekelt, hogy a találmány minél hamarabb profitot hozzon.”
2011. 12. 09. (XV/49)
