A távol-keleti régióban a munkanélküli fiatalok aránya nem haladta meg a 15 százalékot az elmúlt öt évben, míg olyan európai országokban, mint Olaszország vagy Spanyolország, minden harmadik fiatalnak nincs munkája. Különleges jelentőséget ad ennek az adatnak, hogy az ENSZ szerint ma a földön élő 15–24 éves korosztály kétharmada él Ázsiában. Különösen a Fülöp-szigeteken, Kambodzsában és Laoszban szembetűnő a fiatalok magas aránya a lakosság körében – ők már a véres diktatúrák és a vietnami háború után születtek. Ezekben az országokban minden második lakos fiatalabb 22 évesnél. A mai ázsiai fiatalok a nyugati kultúra befolyása alatt sokkal pozitívabb várakozással tekintenek a jövőbe, mint a korábbi generációk, ugyanakkor a modern kor problémáival is szembesülnek.
A 26 éves hongkongi Noreen a megélhetés költségeinek emelkedése miatt még mindig nem tudta elhagyni a szülői házat. „Szeretnék elköltözni 30 éves korom előtt, de nagyon magasak az ingatlanárak” – mondja. Hasonló a helyzet Japánban, Kínában, Dél-Koreában és Szingapúrban is, ahol ráadásul a fiataloknak kemény versenyt kell folytatniuk a diplomás munkahelyekért.
Dél-Koreában az érettségizettek 80 százaléka tanul tovább, emiatt nagyon magas a fiatal munkanélküliek száma: az országos átlagnak majdnem a duplája.
A kormány nyomás alá helyezte a felsőoktatási intézményeket, hogy kevesebb diákot vegyenek fel, a szülők azonban addig is mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük egyetemre mehessen. Szöul legnagyobb buddhista templomában hónapokon át szülők tömegei vesznek részt naponta a kétórás imán, hogy gyermekük helyet kapjon az áhított iskolában. Alkalmanként 108-szor kell meghajolni az óriási arany Buddha-szobor előtt a sikeres felvételi vizsgáért.
A fiatalok többségének nincs lehetősége dolgozni Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban és Üzbegisztánban sem, mivel a Szovjetunió bukásával a szakképzési rendszer összeomlott. A reménytelenség eredményeként errefelé erőteljesen hódít a vallási fanatizmus, egyre többen csatlakoznak erőszakos szervezetekhez. A 22 éves Nurillo, arra a kérdésre, hogy miért csatlakozott a Hizb ut-Tahrir párthoz (szunnita politikai szervezet, amelynek az iszlám kalifátus a célja), azt válaszolta: „A kommunizmus megbukott, és a jelenlegi demokrácia nem hozott semmi jót, csak kapzsiságot és elkorcsosulást. A kormány és a társadalom nem foglalkozik velem, egyszerű emberrel, csak azzal vannak elfoglalva, hogy lopjanak. Csak egy egyesült kalifátus hozhatja el a teljes prosperitást.”
Modern rabszolgák
2011-ben több mint 30 ezer ember vetett önkezével véget az életének Japánban, ahol történelmi és kulturális hagyományai vannak az öngyilkosságnak (gondoljunk csak a harakirit elkövető szamurájokra vagy a második világháború kamikáze pilótáira). A legtöbb japán szerint a rendkívül magas statisztikáknak a túlórák, a munkanélküliség és az iskolai zaklatás, a „bullying” a fő oka. 2008-ban az elkövetett öngyilkosságok 47 százalékát munkahelyi kimerülés miatt követték el. A japán munkamorál a zen buddhizmus felfogásából származik: a munkavállalóknak úgy kell bizonyítaniuk munkaadóik iránti lojalitásukat, hogy személyes áldozatokat hoznak. Egy kimerültség következtében elhalálozó munkavállalót a főnök példaképként állít a többiek elé. A fiatal japán munkavállalóknak legalább naplementéig bent kell maradniuk munkahelyükön, ezt gyakran a „kapcsolatok erősítését” célzó partik követik a munkatársakkal. A társainál hatékonyabban teljesítő és a munkaidő lejártával távozó dolgozót a többiek lustának tartják. A munkaszerződések sokszor „élethosszig” tartanak, rengeteg juttatással (például lakhatással), így ha valaki mégis elveszíti a munkáját, akkor búcsút mondhat otthonának is. Ha talál is új munkát, teljesen alulról kell kezdenie.
Ráadásul a japán társadalom megbélyegzi a mentális betegségekben szenvedőket. Ha egy fiatal pszichiáterhez megy, el kell takarnia az arcát, és gyorsan be kell sietnie az ajtón egy olyan országban, ahol az utcáról nyíló, úgynevezett „rózsaszín szalonoknak” (orális szexre specializálódott bordélyházaknak) gyakran ajtajuk sincsen. Ha valaki mégis rászánja magát a pszichiátriai kezelésre, akkor sem kap sokat: az orvos csak diagnosztizálja a betegséget, és gyógyszereket ír fel (egy 10 perces találkozó 240 dollárba, több mint 50 ezer forintba kerül), nem hallgatja meg a beteget, és nem is ad tanácsot. Emiatt a japán férfiak jelentős része rendszeres látogatója az úgynevezett hostesskluboknak, ahol több száz dollárt fizetnek egy csinos, fiatal lánynak, aki úgy tesz, mintha meghallgatná problémájukat – fenntartva ezzel az ősi gésák tradícióját.
A stressz miatt válik a vidéki élet egyre vonzóbbá a fiatalok számára. Hitoshi Kajiya például rendszermérnöki karrierjét adta fel azért, hogy vidékre költözzön és farmerként éljen. „Elegem volt már a városi életből. Semmi mást nem csináltam egész nap, csak dolgoztam. Változtatni akartam, hogy nyugodtabb életet élhessek, ezért döntöttem úgy, hogy farmer leszek. Sokkal lassabb az életritmusom, és ebben tényleg kiteljesedtem” – meséli a fiatalember az újságíróknak.
Dél-Koreában az internetfüggőség a fiatalokat érintő egyik leggyakoribb pszichés probléma. Az ország 90 százalékában van elérhető internetszolgáltatás, nemzeti sportnak számít az online szerencsejáték. Mindennapos hír, hogy fiatalok nem bírnak felállni a számítógép mellől, és belehalnak a napokon keresztül folytatott játékba. A tizenéves Kang Dzsivont szülei elvitték egy klinikára, hogy megelőzzék a probléma kialakulását. „Amikor nem vagyok fent az interneten, barátságos vagyok a családommal, de amikor netezem, dühös vagyok, ha szólnak. Próbálok ezen változtatni, de nagyon nehéz” – mondta a kisfiú. A tinédzserkorú Jong Szót is a klinikán kezelik: ő már súlyosan függő volt, szülei szerint egész éjszaka játszott alvás- vagy mosdószünet nélkül, aggresszívvá és antiszociálissá vált. A kezelés következtében, állítja Jong Szo, a játék iránti vágy elhalványult, de nem tűnt el teljesen.
2012. 03. 30. (XVI/13)
