Az ügyvéd krimibe illő módon vázolja fel, hogy miért tekinthető minden alapot nélkülöző jogi nonszensznek a tiszaeszlári vérvád. Nincs tárgyi bizonyíték és indíték sem, a vád még a gyilkosság megtörténtét sem tudta alátámasztani. A tanúk közül többeket megfélemlítettek, betanítottak, de a többiek vallomásai is ellentmondásosak, amelyeket ráadásul nem egy esetben visszavontak. A téma jogász kutatói szerint a korabeli jogi keretek és a felhergelt közvélemény nyomása miatt a per elkerülhetetlen volt, ám mai szemmel – sőt, az 1896-ban bevezetett büntető perrendtartás értelmében is – már maga a nyomozás elégtelen, a vádemelés pedig képtelenség lett volna. Kozma Sándor főügyész maga kérte az eleinte vonakodó Eötvöst, hogy vállalja el a védelmet a kényes ügyben – ez arra utal, hogy a közvád képviselőjének is kétségei voltak a „sztori” megalapozottságát illetően.
Eötvös könyvéből egyértelműen kiderül: Solymosi Eszter halála a józan ész alapján a legkevésbé sem adhatott volna muníciót a zsidók gyűlölőinek – éppen fordítva: az antiszemita közhangulat emelte kultikus szintre a cselédlány tragédiáját. „A nagy per folyamának egész ideje alatt a magyar társadalmat oly izgatottság lepte meg, mintha vallási háborút akart volna indítani a zsidó hitfelekezet ellen. Előtte állott az oroszországi és romániai példa s a német fajban is úgy Ausztria, mint Németország területén a zsidók iránti gyűlölködés komoly jelenségei mutatkoztak” – írta Eötvös.
Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy nem az eltűnés napján alakult ki a vérvád, hanem jóval később. „Előbb a sajtó czikkei, azután országgyűlési beszédek s gyűlölködő felekezeti izgatások alakították meg. Hire lassanként eljutott az eszlári nép fülébe is. Gyönge lelkek ott is akadtak, a melyekben meggyökeresedett a vérvád babonája. (...) A balgatag hit látássá erősödött s a látásnak csakhamar akadtak tanúi, de koholói is. A bíróság vizsgáló embereit is magával hurczolta ez a hiedelem.”
Eötvös egyébként könyvében alaposan tárgyal két korábbi magyar vérvádesetet is, amelyekben indokként szintén az a babona szerepel, hogy a zsidók keresztény szüzek vérét használják a páskához. A tiszaeszlári per anyagához a vizsgálók csatoltak is a vérvád mibenlétéről szóló leírást mint figyelembe veendő (!) adalékot. Eszerint – mint Eötvös idézi – az áldozat szárított vérének porát keverik a lisztbe, sőt a vérből haza is visznek, s a küszöb körül vele a falat befecskendezik, majd az áldozatot összedarabolják, s darabonként eltüntetik. A vérevést halálos bűnként tiltó Ószövetséget ismerők számára ez maga a hagymázas képtelenség. Ám – mint az ügyvéd megjegyzi – a kereszténységen belül is tenyésznek nevetséges, ártalmas, sőt veszélyes babonák, amelyeket irtani kell, mégpedig a „hitnek méltósága és komolysága”, illetve az „emberek nyugalmának és egyéb hitvallások tiszteletének” érdekében. „A vérvád még ma is eleven babona. Még ma is van benne annyi élet, hogy véletlen körülmények találkozása esetén lábra kel, talpra ugrik s ádáz dühvel marczangolja azokat, kiket közelében talál. Minden nagy és nemes lélek kötelessége lebírni őt” – írta.
Bár Eötvösről azt terjesztették, hogy zsidó származású – „egészen helyes dolog lett volna, ha így lett volna is”, írta –, családja generációkra visszamenőleg magyar kálvinista volt. Ennek ismeretében még figyelemreméltóbb, ahogy pengeéles látással, mindenféle vallási előítélet nélkül világít rá arra, hogy mi is táplálja évezredek óta a vérvádat és a könyörtelen zsidóellenességet: „Mindenütt vannak zsidók. Szerepük aránya minden nemzeti társadalomban nagyobb, mint számuk aránya. Féltékenység kíséri őket e miatt az élet nagy versenyében. Vallásuk az őskorban ered s mind máig fennáll. Faji létük ma is ép úgy megvan, mint negyedfélezer év előtt, a mikor pedig még a mai művelt nagy nemzeteknek nyomuk is alig mutatkozik. A vallásos tudat szerint Jézusnak fölséges tanai abban a bölcsőben nőttek fel, a melyet a zsidók gyöngéd keze ringatott. Buzgó keresztyének áhítatos lélekkel olvassák a zsidók szent könyveit ma is mindenfelé. Az emberiség természetrajzában érdekesebb, gazdagabb és meglepőbb tünemény nincs a zsidónál. Ε miatt nem tudja a tömeg elfeledni a vérvádat. S e miatt lobban föl a vádnak lángja időnként a művelt és nemesszívű nemzetek kebelében is. Pedig egykor a római vallás hívei az őskeresztyének ellen gyújtották meg tüzét s e tűznek parazsa másfélezer év óta hamvad a feledés rétegei alatt. S még se tud végkép kialudni.”
2012. 04. 13. (XVI/15)
