Hallgatók és oktatók együttműködésével idén készült el a Debreceni Egyetem második Campus-lét vizsgálata, amely a mintegy 31 ezres hallgatói létszámmal bíró intézmény diákságának életéről kíván átfogó képet kialakítani. A Debreceni Egyetem a második legnagyobb egyetem hazánkban, kiemelkedő arányú (13 százalék) külföldi, ezen belül másik kontinensről érkező (ázsiai, amerikai) vendéghallgatóval, főként az orvosképzésben, illetve jelentős számú határon túli magyar hallgatóval a bölcsész- vagy informatikusképzésben.
Az Egyetemi élethelyzetek című kutatás alapját a mintegy 4200 fős online kérdőíves felmérés jelentette, amelyet nappali, főként államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók töltöttek ki. A tanulmánykötet bemutató konferenciáján elhangzott: a diákélet jellegét alapjaiban határozza meg a felsőoktatás tömegessé válása, a Debreceni Egyetemen kimagasló többségben vannak az első generációs értelmiségiek. Ennek ellenére az egyetemi képzések rendszere egy sajátosan merev hierarchiát tükröz: az elitképzésnek számító orvosi és jogi karokon egyértelműen a többgenerációs értelmiségiek dominálnak, míg az első generációsok „társadalmi feltörekvésének” csatornáivá a műszaki és informatikus képzések váltak. Ez utóbbi karokon férfitöbbség és ennek megfelelő értékrend is jellemző, nem elhanyagolható fogadókészséggel a szélsőjobboldali ideológiák iránt. A többség nem kiforrott stratégiával vagy elhivatásból választ szakot, hanem érdeklődés alapján, s megelégszik olyan távlati célokkal, mint a biztonságot jelentő állás és fizetés, magánélet és munka összeegyeztethetősége, míg az értelmes munka a megkérdezettek 50 százalékának nem fontos szempont.
A tömegesedés mellett a képzési szintek átalakulása is hozzájárult ahhoz, hogy az értelmiségi elitképzés áttevődött a doktori iskolák szintjére – derül ki a tanulmány bevezetőjéből, amely szerint a hagyományos értelmiségi létet és értékrendet alapvetően átalakítja a felsőoktatás expanziója. A kutatás többek között azt vizsgálta, hogy milyen tényezők mentén szerveződnek csoportokba az egyetemisták: a formális csoportokon (kar, szak) kívül a lakóhely, a szabadidő-töltési szokások, a sport, a hallgatói érdekképviselet vagy a vallás lehetnek ilyen klasszikus tényezők. Ezek hatása azonban egyre csökken, és növekszik az elmagányosodás, a „cyberspace” eluralkodása az aktív és passzív hallgatók életében egyaránt, amit jól mutat, hogy az egyetemisták számítógép-ellátottsága messze felülmúlja a kortársaikét. Az individuális szabadidőtöltés népszerűsége egyre nő, míg a közösségi, „beszédközpontú” színtereké csökken. A hallgatók egyharmadát a szabadidős passzivitás jellemzi, azaz ők nem járnak sehova. Egynegyedük szabadidejében gyakorlatilag csak bulizik – főleg fiúk –, míg egyötödük programjait elsősorban a plázák határozzák meg (pizzéria, mozi), ők inkább lányok. A hallgatók egyötöde a kocsmák és könnyűzenei koncertek mellett színházba, kiállításokra és artmoziba is jár. A leendő értelmiségiek 6 százaléka nem olvas a tankönyveken kívül semmit, csak 10 százaléka vesz részt politikai-közéleti tevékenységben, 10 százaléka művészeti csoportok munkájában, 20-25 százaléka pedig hobbicsoportok, önkéntes szervezetek vagy sportegyesületek tagja. A Hallgatói Önkormányzatok munkájában a hallgatók háromnegyede nem szeretne részt venni, és nincs érdemi kommunikáció a hallgatók és érdekképviseleteik között. A HÖK megítélése közepes, a kutatás összességében igazolni látszik sokak benyomását, miszerint a HÖK csak egy politikailag ambiciózus, törpe kisebbség érdekképviseletét jelenti, ami az állampolgári aktivitás hiányát vetíti ki a jövőre is.
A diákok többségét albérletezők, kollégisták és kisrészt bejárók alkotják, s a kutatásból egyértelműen kitetszik, hogy a lakhelyváltással járó egyetemi évek korántsem az önállósodás időszakát jelentik: a kollégisták többsége nem válik le családjáról, régi barátairól, többségük rendszeres hazajáró, elsősorban a „Mamahotel” szolgáltatásainak igénybevétele céljából. Ugyanakkor az állandó utazgatás – hétvégenként kiürül a campus – egyben megnehezíti azt is, hogy a fiatal kialakítsa saját életét az egyetemi évei alatt, hogy új barátokra, közösségekre tegyen szert. „A hétvégén az egyetemen eltöltött önálló egyetemista élet hiányát az egzisztenciális kényszerek mellett a tovább élő szülői és partneri kötődések, valamint a hallgatói közösségek (és az ezeket éltető intellektuális igény) hiánya magyarázzák” – írják a kutatók.
A hallgatók 57 százaléka hívőnek vallotta magát, ezen belül 10 százalék egyháza tanításai szerint, 47 százalék a maga módján hívő, miközben a magukat hívőknek mondók fele elutasító egyes kisebbségekkel szemben. A vallásos közösségek aktív tagjainak (a diákok 20 százaléka) ugyanakkor az átlagostól eltérő az embereszménye: ők a tudásszerzés mellett a kapcsolatokat, az értelmiségi példaadást, a szellemi-lelki kiteljesedést, a társadalmi felelősségvállalást egyformán fontosnak tartják. A diákok közel 30 százaléka ateista, továbbá megjelenik egy 10 százalékos pesszimista csoport, amely kifejezetten szkeptikus a pozitív értékekkel szemben, és rossz a közérzete. A 36 elemű értékskálán a fiataloknál első helyen szerepelt a boldogság (93 százalék) és utolsó helyen az üdvözülés (9 százalék). Kiemelkedő jelentőségű a családi, baráti, szerelmi kapcsolat, a kellemes, élvezetes élet és a szabadság, viszont az egyenlőség, kreativitás vagy az anyagi jólét a ranglista alját képezik.
2012. 06. 08. (XVI/23)
