Az idei évre 6000 (!) fesztivált ajánl számunkra az egyik programgyűjtő portál. Ennek persze nagyrésze lokális halászlé- vagy lekvárfőző verseny, de azért akadnak valóban komoly kulturális megtapasztalással kecsegtető események is. Tény viszont, hogy aki fel akarja srófolni a látogatószámot, annak a 14-25 éves célcsoportot kell megcéloznia. A csalit sosem a helyszín és az „egyéb" szórakozási lehetőségek jelentik, hanem a tömeghatású zenekarok nevei. Értük látogat évente összesen 750 ezer fiatal a multikkal vastagon megtűzdelt Balaton Sound, Volt, Efott, Hegyalja és Sziget nevet viselő fesztiválokra, amelyek általában kisebbfajta morális, infrastrukturális és ökokatasztrófához vezetnek az adott országrészben. A kölcsönösség jegyében azonban mindig időben elsimulnak az engedélyeztetések bürokratikus akadályai. Mit kap cserébe a helyi városvezetés és az országos pártpolitika? Emberanyagot.
A 95 ezres látogatottságú soproni VOLT fesztivál például a terület védetté nyilvánítása miatt majdnem meghiúsult. Mivel Fodor Tamás polgármester (Fidesz-KDNP) kevésnek bizonyult volna a hatósági attak ellen, segítségére sietett Molnár Ágnes államtitkár, országgyűlési képviselő és Szájer József európai parlamenti képviselő is. A városelő a helyszínen jelentette be a sikeres mentőakciót követően, hogy: a soproni városvezetés azon dolgozik, hogy a VOLT fesztivál továbbra is Sopronban maradjon. Ez az ígéret már csak anyagi szempontból sem elhanyagolható, hiszen a város kereskedelmi és iparkamarájának elnöke szerint a rendezvény öt napja „többet hoz a közműveknek, mint a legjobb hónap", és akkor még nem beszéltünk az 5 milliárdos idegenforgalmi bevételről. De maradjunk a politikánál.
A fesztivál hivatalos programfüzetéből kiderül, hogy a Heti Válasz Borfaluval kedveskedik a bor szerelmeseinek, akik az Új Széchenyi Terv elnevezésű kempingben hajthatják nyugovóra fejüket. Ha felébrednek a delíriumból, a tematikus sátorok egyikében ismerkedhetnek meg a diákhitel kihagyhatatlan akciós csomagjával és a mellé járó párforintos kínai repitermékkel.