hetilap

A 19. század második felében Magyarországra is begyűrűzött a Kelet-kultusz, ugyanekkor robbant ki a magyarság származásáról folytatott vita, az úgynevezett ugor-török háború. Egyre többen eredtek Kőrösi Csoma Sándor nyomába. A sokrétű Kelet felé fordulásnak adott elméleti keretet a turanizmus. A magyar földrajztudósok számára a „Turán" kifejezés alapvetően Nyugat-Ázsiának a Pamír, Irán és a Kaszpi-tó közti alföldjét jelölte, de ezt a megjelölést használták mindazon területekre is, amelyekre a magyar őstörténet különböző értelmezései őshaza­ként egyáltalán hivatkozhattak. A köznyelvben a „turáni nép" kifejezés végső soron minden, a magyarral rokon keleti eredetű népet jelentett. E nézetek gyűjtőhelye volt az 1910-ben alakult Turáni Társaság, mely alcímében a Magyar Ázsia Társaság nevet viselte. Ennek elnöke Széchenyi Béla, Széchenyi István fia lett. Az ügyvezetői feladatokat - egyebek mellett - a fiatal földrajztudós és későbbi miniszterelnök, Gróf Teleki Pál látta el, aki az 1910-es években azt vizionálta, hogy a magyarság ismét visszatér keleti gyökereihez, s e körben a mintegy 600 milliós lélekszámú keleti térség (az úgynevezett turáni területek) húzóereje, irányítója lesz. A korhangulatra jellemző a Vígszínházban sikerrel játszott Mindnyájunknak el kell menni című színdarab is, amelynek zárójelenete 1964-ben (ötven év múlva) játszódik, amikor is már a Magyar Nemzeti Múzeum tárlóiban látható a szerb és az orosz korona, mivel Magyarország a háborúban ezeket, sőt még Japánt is legyőzte. A Turáni Társaságban megtalálható volt a kor politikai elitjének krémje Tisza Istvántól Károlyi Mihályon és Bánffy Miklóson át Chorin Ferencig.