Bár az Államérdekből című francia thriller megkapta a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a nemzetközi kritikusok díját, és három César-díjjal is jutalmazták, az elismeréseknek van egy kis „kötelező” ízük. A téma kétségtelenül aktuális, de semmi több – ez az ember határozott érzése, miközben kikászálódik a moziteremből. A technikai kvalitásokat leszámítva tartalmi oldalról elég vitatható a film, mely az ajánlók szerint a politikai korrupcióról szól, de a politikai kulisszatitkok felfedése helyett sokkal inkább olyan örökzöld témákra fókuszál, mint a hatalom mibenléte és személyiségtorzító hatása. Ezt olykor vitatható módon: nyers, pornográf jelenetekkel vagy meglehetősen vontatott, nehezen követhető párbeszédözön révén is teszi.
A film főszereplője, a francia közlekedési miniszter az elvek embereként száll be a politikai arénába, ilyenformán periférikus helyzetű szereplője a kabinetnek, aki nem hajlandó a közvagyont privatizálni, majd a gazdasági érdekeltségek nyomására beadja a derekát, és végül felfelé bukik, mikor kinevezik foglalkoztatásügyi miniszternek, amit ő készséggel elvállal. Jelképes, ahogy a film elején egy tragikus iskolabusz-baleset helyszínén a miniszter arról biztosítja a közvéleményt, hogy a kormány ura a helyzetnek, a dolgok előrehaladtával viszont már ő válik egy halálos baleset okozójává a szolgálati kocsijával.
A francia filmgyártásban divatos téma lett a politika, de az alkotások nem kifejezetten a pozitív karakteres, klasszikus amerikai elnökfilmes vonalat képviselik, és nem állíthatók egy platformra Oliver Stone valóságboncolgató filmjeivel sem. Az Államérdekből című filmben az egyéni elvek feladását pesszimista monológ kíséri, mely szerint ebben a „jó nélküli” világban eleve hiábavaló minden küzdelem. A hatalom a gazdasági érdekcsoportok kezébe került, a politikusoknak csak a kommunikáció maradt: kizárólagos vezérelvük a gyors reagálási képesség és a megfelelő kommunikációs stratégia, egyetlen céljuk, hogy „a reménységet fenntartsák az emberekben”. Pierre Schoeller rendező szerint a francia köztársaságeszme a klasszikus államhatalom képviselőivel együtt mára teljes legitimációs válságba került, azért is, mert a döntések ma nem kormányzati, hanem regionális és összeurópai szinten születnek.
Sereghajtók
A film témája miatt a Transparency International (TI) Magyarország fontosnak tartotta, hogy külön vetítést tartson az országgyűlési képviselőknek, de csak 8 szocialista honatya nézte meg az Államérdekbőlt. Nyilatkozataikból kiderült, hogy nem vették magukra az erkölcsi üzenetet, inkább csalódtak, mondván: sok újat nem tudtak meg magáról a korrupcióról.
„Az LMP reagált, hogy vidéki pártrendezvényükkel ütközik a vetítés, és a KDNP részéről is jött visszajelzés, hogy nem alkalmas nekik az időpont. A politikusok távolmaradásában az augusztusi szabadságolások is közrejátszhattak, de félő, hogy ha szeptemberben tartottuk volna a vetítést, akkor sem jöttek volna el sokkal többen. Úgy gondoltuk, érdekes lehet a megalkuvás folyamatát kívülről látni olyan embereknek, akik gyakran kerülhetnek hasonló dilemmába, de a jelek szerint a téma nem érdekelte őket különösebben” – mondta el lapunknak Salgó Ella, a TI projektmenedzsere. Az érdektelenség szerinte nem kifejezetten magyar sajátság, mert a korrupció mint filmes téma – hacsak nem valami nagyon emészthető formában, például akciókrimiként vagy vígjáték formájában van tálalva – az emberek többségét nem érdekli. A korrupció problémáját illetően a magyarok kirívóan pesszimisták és beletörődőek, a felmérések szerint a normaszegés egyenesen normaértékűnek számít ma Magyarországon.
A korrupcióellenes civil szervezet munkatársa szerint az Orbán-kormány a korrupciót még mindig csak deklarációk szintjén kezeli. Ezt mutatja, hogy a legégetőbb kérdésben, azaz a pártfinanszírozás terén nagyon nehéz bármilyen konkrét intézkedésig eljutni, még a meghirdetett összpárti találkozót sem sikerült ez ügyben fedél alá hozni. Készülőben van ugyan egy antikorrupciós kormányprogram, de a TI szerint ennél sokkal többet kellene tenni. Becslések szerint a hazai közbeszerzések rendszerében évi 300-400 milliárd adóforintot visz el a „mutyizás”, aminek egyik fő oka a politikai szféra rendkívüli korrumpáltsága. A pártok ugyanis törvényileg igen szűkre szabott, közel 390 millió forintos keretből gazdálkodhatnak a kampányidőszakban, aminek célja a befolyásmentesség biztosítása lenne, ám ezzel épp ellentétes a hatása: a megengedett összeg többszörösét költő pártok a kampányukat feketén támogató gazdasági körök segítségét állami megrendelésekkel ellentételezik a győzelem után.
Az utóbbi években Magyarország a nemzetközi korrupciós rangsorban nemcsak európai, hanem régiós viszonylatban is lecsúszott az alsó mezőnybe. Salgó szerint a lemaradásunk oka, hogy míg más országok előrehaladtak a korrupció visszaszorításában, addig mi a kontrollintézmények függetlenségének megszüntetésével még tovább gyengítettük a jogállamot.
2012. 08. 31. (XVI/35)
