„Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet, hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai származék, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnökségi ülésén, amelyre a kéthetes konzultációsorozata keretében került sor. Ugyanitt azt is mondta: „Egyelőre most még nem kell új politikai rendszereket fölépíteni, de föl kell építeni új gazdasági rendszereket Közép-Európában, és reméljük, a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni."
A 19. században bizonyára nem ütközött volna meg senki egy akkori miniszterelnök vagy a nemzet bármelyik vezetőjének ilyesfajta szavain. A közgondolkodásban fontos helye volt a nemzeti géniusz (vagyis nemzeti szellem, karakter és sajátosságok) meghatározásának, illetve annak, hogy ez hol és miként teljesedhet ki. És ez a kérdéskör jórészt az első világháborúig foglalkoztatta pro és kontra a nemzet progresszív személyiségeit, olyannyira például, hogy a Nyugat folyóirat elnevezése is ennek szülötte.
A téma leghangsúlyosabb megfogalmazása Széchenyi István Kelet népe című műve, amelynek alapgondolata, hogy minden népnek megvan a saját géniusza, amelyből ha azt kiveszik, a nép „kettétörik". Továbbá a nemzeteknek joga van ahhoz, hogy a saját géniuszuknak megfelelő kormányzási formát megtalálják. Ennek hosszú évszázados előzményei vannak a politikai filozófiákban. Platóntól, minden politikai filozófiák atyjától ered az a gondolat, hogy minden személyes karakter számára létezik a neki megfelelő kormányzási forma, illetve fordítva, a kormányzási formák speciális karaktereket is hoznak létre. Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat is fenntartja a nemzeti önrendelkezés körében azt a jogot, amely alapján megválaszthatja a neki legjobban megfelelő kormányzási formát, és annak be nem válása esetén változtathat azon. (Bentham, 19. századi utilitarista filozófus szerint valamely jogi, politikai intézmény hasznossága attól függ, hogy az a bizonyos intézmény mennyiben mozdítja elő a legtöbb ember lehető legnagyobb fokú boldogságát.) A Kelet népében Széchenyi azt írja, hogy a képviseleti rendszer előtt is éltek boldog népek, tehát a boldogság nem politikai fejlettség kérdése. Széchenyi szerint a mi elemünk az alkotmányos szabadság, és a felemelkedett nemzetiség a kútfő, valahogy ehhez kellene visszatalálni. (Orbán gondolatmenetének is valahol itt lehet a forrása.) Széchenyi felfogása szerint az ő koráig a fő probléma az volt, hogy helytelen volt a célmeghatározás: a nemzet vagy a függetlenségben kereste korlátlan szabadságát, vagy a nemzeti élet kifejlése helyett idegen elemekben kalandozott, és „idegen vért" (latinságot és germanizmust) szívott ereibe.
2012. 08. 10. (XVI/32)
