„Több mint 200 betöltetlen háziorvosi állás van Magyarországon, és ezek jelentős része régóta a leghátrányosabb helyzetű régiókban található. Ahol nincs egészségügyi ellátás, ott az egészségi állapot jóval rosszabb az átlagosnál, és az emberek is korán halnak. Ez főleg a kistelepülésekre jellemző, ahol a cigányok többsége él, illetve a többség cigány. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha cigány orvosokat képeznénk, akik azután hazamennének, és betöltenék ezeket az üres álláshelyeket. Ők könnyebben szót értenek a társaikkal, és nem utolsósorban pozitív példájukkal óriási húzóerőt jelentenek a cigányság felemelkedésében” – mondta el lapunknak Rosivall László, az SE Általános Orvostudományi Kar Kórélettani Intézetének igazgatója, aki még 2009-ben, TÁMOP pályázati támogatással kidolgozta, majd széles körben elismertté tette a Semmelweis Egyetem cigány orvosképzési programját. „Az Európában egyedülálló képzés révén javulna a cigány közösségek egészségügyi ellátása, arról nem beszélve, hogy a vezető értelmiségi réteg kinevelése egy nép megmaradásának záloga is egyben” – teszi hozzá a professzor. Meggyőződése, hogy a cigánykérdés egyben magyarkérdés is, s az óriási társadalmi különbségek csak összefogással hidalhatók át. Ennek elengedhetetlen része a pozitív diszkrimináció a felsőoktatásban, a mélyszegénységben élő tehetségek ugyanis támogatás nélkül elvesznek.
A program keretében egy intenzív egyetemi előkészítő kurzus zajlik, amelyen 19 és 26 év közötti tehetséges, ám halmozottan hátrányos helyzetű cigány fiatalokat készítenek fel 15 hétvégén keresztül orvosegyetemi tanulásra. A programot kezdettől támogatja a szakmai elit színe-java, a fiatalok felkészítésében hazai prominensek sora vesz részt, mégpedig teljes elkötelezettséggel: köztük van Pálinkás József, az MTA elnöke, Falus András és Náray-Szabó Gábor akadémikusok vagy Somogyi Péter, a Royal Society tagja is, aki szintén nagyon szegény sorból küzdötte fel magát biológussá, majd világhírű agykutató tudóssá. A kurzus végén a hallgatók bizonyítványt kapnak, s miniszteri ösztöndíjjal felvételt nyerhetnek az egyetemre: az eddigi két előkészítő tanfolyam 20 jelöltjéből 15-an tanultak tovább. Többségük az általános orvosi kar első vagy másodéves hallgatója már, míg társaik az Egészségügyi Kar mentőtiszti, szakápolói vagy például szülésznői képzésére járnak. Példátlanul nagy teljesítmény áll mögöttük, ráadásul tanulmányaik alatt is folyamatos küzdelmet jelent számukra a létfenntartás. „ Az egyik szociális munkás hallgató maga is a híd alatt él, egy másik diák pedig még havi néhány ezer forintos támogatása egy részét is hazaküldi a családjának” – jegyzi meg a professzor.
Talán az egyik legszomorúbb tapasztalat, hogy az országosan szétküldött felhívásaikra eddig még egyetlen középiskolától vagy pedagógustól sem érkezett visszajelzés, a programra jelentkező fiatalok más csatornákon értesültek a lehetőségről. „A tanárokat mintha nem érdekelné a cigánygyerekek sorsa. A két év alatt egyetlen ember, bizonyos András bácsi jelentkezett egy szolnoki iskolából, beajánlva egy fiatalt azzal, hogy ő még ilyen tehetséget abban az iskolában nem látott, kiemelkedően szorgalmas, tisztességes a fiú. Kiderült róla, hogy egyszer eltörte a lábát, és az akkor szerzett tapasztalatok hatására elhatározta, hogy orvos lesz: latint tanult otthon titokban, a szekrénybe bújva. A leánytestvére erőszak áldozata lett, a másik testvérét megölték, szóval nehéz körülmények közül jön, a családja nem is érti, mit akar, miért nem megy el inkább dolgozni. De ő elképesztően elszánt, éjjel-nappal tanul. Lehet, hogy orvos lesz, lehet, hogy mentőtiszt, meglátjuk, mindenesetre mi az ilyen gyerekeket keressük” – mondja Rosivall László, aki reméli, hogy idén több visszajelzés érkezik, hiszen minden gimnáziumnak és szakközépiskolának kiküldik a felhívásukat, szórólapjukat.
A cigány hallgatók egyetemi beilleszkedése sem megy könnyen, de szinte mindnyájan büszkén vagy dacosan, de felvállalják a származásukat. A professzor a tanév elején az egyetemi folyóiratban megjelentetett egy nyílt levelet, amelyben arra kérte a hallgatókat, végzős orvosokat, hogy csatlakozzanak a programhoz, segítsék társaikat a tanulásban. Egyetlen végzős medikus reagált csupán, akinek az öccse a projekt révén került be az egyetemre.
A tanulatlanság és munkanélküliség miatt egymillió ember elképzelhetetlenül nehéz körülmények között él Magyarországon. Mindegyik roma hallgató feltett szándéka, hogy a tanulmányai befejeztével hazatér, és javít a cigányság életkörülményein. Szüleik és környezetük alacsony iskolázottságúak, de mégis gyakran az egész közösségük értük szurkol. Az egyik diák már megbeszélte a polgármesterével, hogy nyáron felvilágosító programot szervez a helybélieknek az alapvető higiéniai szokásokról.
„A roma csoportunk fele lány. Nekik különösen nehéz; egyikőjük jelezte: ha nem sikerül elvégeznie az egyetemet, az neki katasztrófa. Hiszen felrúgta a hagyományt, házasodás helyett inkább tanult – ha nem sikerül a program, akkor őt nem fogadják be, haza biztosan nem mehet” – érzékelteti a többszörösen is köztes helyzetet interjúalanyunk, hozzátéve: reméli, hogy a jelöltek többsége képes lesz megbirkózni a várható nehézségekkel, melyeket, amennyire lehet, előre átbeszélnek velük a kurzus során. Bár a pályázat megírása után – pszichológusból, szociológusból, romológusból álló – krízisstábot is kialakított, eddig nem volt rá szükségük. Ezek a gyerekek ugyanolyan fiatalok, mint a kortársaik. Nyáron a kórházakban ápolóként dolgozókat nagyon megszerette a környezetük, mert állandóan beszélgettek mindenkivel. A romák nagyon közvetlenek, az emberi kapcsolat számukra mindennél előbbre való, ez pedig az orvosi pályán rendkívül sokat számít, cigány közegben pedig elengedhetetlen. Nemcsak a romáknak, de mindenkinek roma orvos kell – hangzik a konklúzió.
„Nincs könnyű dolguk, ők az igazi úttörő nemzedék ezen a területen. Ki kell állniuk magukért és társaikért, és ez mindnyájunk érdeke” – vallja Rosivall László, aki szerint, ha az évi tíz cigány jelöltjüknek csak a 30 százalékából lesz végül orvos, már az is hihetetlen eredmény. „Ugyanilyen figyelemreméltó, ha a gyerekek másik 30 százalékából valamilyen egészségügyi szakember lesz, még ha a társaság fele le is morzsolódik a végére. De ne így legyen. Az biztos, hogy egyetlen sikertörténet hatása is óriási, ez a kezdeményezés hosszú távon mindenképpen győzelemre van ítélve” – állapítja meg a neves tudós.
A legtöbb pedagógus azt hangoztatja, hogy a mai iskola nem képes ellensúlyozni a gyerekek szociális és kulturális hátrányait, és sokkal előbbre tud jutni egy közepes képességű, de erősen ösztönzött gyerekkel, mint a nagyon tehetséges, de hátrányos helyzetű társával, továbbá a szociológusok szerint csak kis léptékű mobilitás lehetséges, Rosivall doktornak meggyőződése, hogy ha tömegek nem is, de a különleges tehetségek mindig is képesek voltak nagy ugrásra. „Nem arról beszélek, hogy fél év elég ahhoz, hogy ezek a fiatalok minden hátrányt leküzdjenek, inkább csak arról, hogy kiválasztódnak azok, akik erre az ugrásra valóban alkalmasak lehetnek” – jelzi a professzor. A legelső kurzusnál még szelektálták a jelentkezőket, a másodiknál már igyekeztek a kétszeres létszámú jelentkező mindegyikét felvenni, mondván: úgyis lemorzsolódik, aki nem bírja, és valóban elmaradt a társaság fele. Mindenkit igyekeznek megtartani: aki bejut az orvosi karra, de mégis túl magasnak tűnik a léc, másodévben átmehet más egészségügyi képzésre is. „Egyre inkább meggyőződésem, hogy a jövőt egy olyan előkészítő kurzus, nulladik egyetemi év jelentené, amelybe a többszörösen hátrányos helyzetű, cigány és nem cigány, de kiemelkedő képességű fiatalokat egyaránt bevonhatnánk, és rátermettségük, érdeklődésük alapján a megfelelő felsőoktatási intézményben történő továbbtanulásra előkészíthetnénk” – állapítja meg Rosivall László.
Roma medikusok szavai
Periférián
2012. 11. 23. (XVI/47)
