hetilap

Az 1924-ben alapított kapuvári húsgyár három politikai korszakot átívelve volt Magyarország egyik legpatinásabb csúcsüzeme. Kitüntetett szerepét mutatja, hogy a második világháborút követő időszakban is – egészen a ’70-es évek elejéig – szállítottak Angliába bacon félsertést. Sőt, a ’60-as évek elejétől a valutára éhes Kádár-rendszer hozzájárult, hogy a minőségi magyar termék iránt élénken érdeklődő amerikai piacra is exportáljanak dobozolt sonkát és bacont, majd fóliázott sonkát. A gyárban 1965-től 1999-ig dolgozó, a ranglétrán az üzemvezetői székig jutó, ma kisrészvényesként érdekelt  Orbán Imre visszaemlékezése szerint a sikertörténet a ’90-es évek elején sem torpant meg: Kapuvár a Ringa csoporton belül tudott önálló lábra állni, és nemcsak az orosz piacot sikerült megőrizniük, de még Japánba is expor­tálták a magyar sertéskészítményeket. „A ’90-es évek második felében odáig jutottunk, hogy heti kétszáz tonnás készítményexport ment csak az oroszokhoz, főleg májas és füstölt-főtt termékek formájában. Nagyon ment a szeletelt bacon is, ebből három műszakban napi 20 tonnát állítottunk elő, ez több volt, mint amit az ország összes húsüzeme együtt termelt” – idézi fel Orbán Imre.  
1997-ben a Ringát megvásárolta a Pick, amelynek üzletpolitikáját akkoriban még húsipari befektetők határozták meg, sőt, a cég alapszabálya korlátozta a pénzügyi befektetők szerepvállalását. „Nagyon jó szakmai kapcsolat alakult ki a szegediekkel, hagytak bennünket dolgozni, így továbbra is jöttek az eredmények” – mondja Orbán Imre.
Az ma már a magyar gazdaságtörténet egyik legkülönösebb fejezetei közé tartozik, ahogyan az ezredforduló idején Leisztinger Tamás különféle pénzügyi technikákkal bevásárolta magát a Pickbe, ahol megszerezte a többségi tulajdont. Orbán Imre szerint itt pecsételődött meg a kapuvári húsüzem sorsa is. „Leisztinger úr kiváló sakkozó, kőkemény pénzügyi stratéga, de messze nem húsipari befektető. Viszont vonzó volt számára a sokmilliárdos készpénztartalékkal rendelkező cégcsoport” – állítja a szakember. Szavait alátámasztja, hogy 2002–2003-ban 17 milliárdos osztalékot vett ki az egyébként szakmailag és pénzügyileg is megreccsent cégből, amelynek saját tőkéje a 2001. évi 31,4 milliárdról 2004 végére 8,82 milliárd forintra csökkent.
Mint Orbán Imre mondja, 2000–2001-ben Leisztinger lecserélte a Ringa győri központjának vezetőit a saját embereire. 2002-ben a Ringa még 450 milliós üzemi eredményt ért el, egy évvel később viszont már 1,5 milliárdos vesztesége volt. „Kapuvár soha az életben nem volt mínuszos, de úgy látszik, az új tulajdonos számára nem ez volt a legfontosabb szempont. 2003-ban Leisztinger úgy döntött, eladja a leharcolt Ringát, benne Kapuvárt is, ahol akkoriban 2100 ember dolgozott” – folytatja Orbán Imre. Az nem ismert, hogy az új tulajdonos, Román Gyula milyen megállapodást kötött Leisztingerrel, mindenesetre 2003-ban az üzemben megszűnt a sonka és bacon gyártása. Eközben a Leisz­tinger-féle Pick belefogott a ceglédi húsüzem feltámasztásába. A Medgyessy-kormány idején a cég által kapott több mint 800 milliós SAPARD-pénzekből Ceglédre is jutott, és itt kötöttek ki a Kapuváron leszerelt, milliós értékű minőségi gépek is – ezek egy része azonban be sem fért az új üzembe, és egy telepre kerültek, ahol „ha kétszer megáztak, már lehetett is kidobni a vezérlő egységüket”.
A volt kapuvári vezető szerint ekkor – vagyis 2003-ban – kellett volna a dolgozóknak keresztbe feküdni a küszöbön, hogy megakadályozzák a gyár széthordását és csonkolását. Szerinte ugyanis nem lehet sikernek nevezni, hogy az új tulajdonos, Román Gyula irányításával legalább a vágás és a darabolás megmaradt a gyárban, ami még 400 embernek munkát biztosított, hiszen az eredményességet korábban annak köszönhették, hogy egy kézben volt a vágás és a készítménygyártás is. Vagyis Kapuvár sorsa megpecsételődött, elveszítette a külföldi piacait, és belföldön is háttérbe szorult. A slusszpoén, hogy két év múlva a ceglédi húsüzem is bezárta kapuit – mintegy 5 milliárdos veszteséggel.
2003 óta Kapuvár folyamatosan veszteséget termelt, leszámítva a tavalyi évet: akkor 200 milliós nyereséget könyveltek el, ám az eredményt augusztus-szeptemberben veszteségre módosították. Orbán Imre szerint felmerül a kérdés: a beszállítók vajon nem a nyereségről szóló beszámoló alapján szavaztak-e bizalmat a cégnek?
Nyereséget egyébként annak ellenére nem sikerült termelni, hogy időközben újraindították a bacongyártást, amire vissza nem térítendő támogatást kaptak. Orbán Imre szerint pályázatokból és hitelekből életben lehetett tartani a rossz konstrukciót, de a vérbeli húsos szakemberek számára eddig is egyértelmű volt, hogy csodát nem lehet tenni. Az egykori vezető keserűen említi, hogy mindeközben Román Gyula a száz leggazdagabb magyar listáján szépen araszolt előre: 2002-ben 4 milliárdos vagyona 2012-re 7 milliárdra hízott. (Igaz, a húsiparon belül máshol is voltak érdekeltségei – amelyektől az utóbbi időben megvált –, és a családnak más üzleti tevékenységei is vannak.)
Román Gyula augusztusban eladta a Kapuvári Hús Zrt.-ben 73 százalékos részesedéssel bíró
R-KO-N Kft.-t, amelyet egy ügyvédjelölt, bizonyos Zsobrák Péter vásárolt meg. Zsobrák elismerte, hogy ő csak a háttérben lévő befektetőket képviseli, az ő személyükre azonban eddig nem derült fény. Felmerült, hogy Fidesz-közeli befektetőkről van szó: van, aki Nyerges Zsoltot emlegeti, van, aki Csányi Sándort. Orbán Imre számára nem világos, hogy egy 8 milliárdos adóssággal terhelt üzemben mi fantáziát látna bárki, hiszen ennyi pénzből egy új gyárat lehetne indítani. „Csányi úrnak van pénze, de esze is van” – jegyez­te meg.
A helyzetet bonyolítja, hogy Foltányi Árpád kisebbségi tulajdonos ellen áfacsalás gyanújával indult nyomozás, ezért a cégvagyon egy részét zár alá helyezték. Ez nehezíti a felszámolást is, márpedig jelenleg mintegy 120 hitelező és 150 dolgozó vár a jogos jussára – többségük biztosan nem fog a pénzéhez jutni.
A héten kiderült: felszámolják a Kapuvári Bacon Kft.-t is, így összesen 300 dolgozó kerül utcára. Hogy a nagy múltú gyár belátható időn belül újraindulhat-e, az még a kormányzati ígéretek fényében is meglehetősen bizonytalannak tűnik.

A Gyulai Húskombinát csendes agóniája

November elején kezdődött a Gyulai Húskombinát felszámolása, és a cég helyzete már most rosszabbnak tűnik, mint a felszámolás elején. Ennek egyik biztos jele, hogy az elmúlt napokban közel harminc embernek mondtak fel. A kabinet és az érintett önkormányzatok szándéknyilatkozatban fejezték ki álláspontjukat, miszerint megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki szerint a következő kormányülésen már meg is születhet a döntés. Lázár azután jelentette be a kormány szándékát, miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével. Gyulán egyelőre csak az adminisztrációban dolgozókat küldték el, így ha újraindulna a termelés, akkor szakemberhiány biztos nem lesz – állítja a cégvezetés. A vállalat azonban most olyan kilátástalan helyzetben van, hogy az újraindulásról semmi értelme beszélni – mondta lapunknak egy szakszervezeti tag. Legalább 150–250 millió forint plusztőkére lenne szüksége a Gyulai Húskombinátnak az év utolsó negyedében a működési feltételek további biztosításához – igaz, ez sem oldaná meg a cég alapproblémáit. Minderről Ruck János vezérigazgató beszélt egy sajtótájékoztatón. Akkor még több alternatíva jött szóba a további működés lehetőségei között, de mára már biztossá vált a cég felszámolása. A gyulai húsipar a háztáji ágazatra épült, amely a késői Kádár-korszak sajátos jellemzője volt. Arrafelé a prolitól a tanárig mindenki tartott három-négy sertést, akár a hobbikertekben is, és ebből kettőt biztosan felvásárlóknál értékesített. A rendszerváltás után hosszú agóniába kezdett a gyulai sertésfeldolgozás, amelynek megmentésében a politika folyamatosan ígért segítséget, de a gondok csak nőttek. Ez év elején Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője írásban interpellált a kormányhoz a nagy múltú cég megmentésének ügyében. Akkor az agrárminiszter felcsillantotta ugyan az állami bábáskodás lehetőségét, de végül nyár végére nemet mondott a kormányzat a gyulai húskombinátnak. Ezt is a vidékfejlesztési államtitkár, Budai Gyula tolmácsolta, aki szemrebbenés nélkül tett egy újabb ígéretet, miszerint rábírják a nagy áruházláncokat, hogy a bajban levő, nagy húsipari cégektől rendeljenek árut, de az ígéret csak szép szó maradt. A terjengő pletykák szerint a gyulai húskombinát sorsa igazán senkit sem érdekelt, pusztán a hungarikumnak számító gyulai kolbász név kell a magánbefektetőknek. A magyar multimilliomosok által uralt hazai húsipari vállalkozások számára mindegy, hogy hol állítják elő a gyulai kolbászt, hiszen csak a név kötelez. A már említett szakszervezeti vezető szerint a felszámolóbiztos által irányított cég egyetlen esélye, ha egy tőkeerős magáncég lépne színre, de ennek bekövetkezéséhez csoda kellene. (Hajdú Sándor)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek