Most először fordult elő, hogy a kormány illetékes minisztériumának támogatása nélkül készült el a TÁRKI Társadalmi Riport című kötete. A kétévente megjelenő szociológiai tanulmánykötet szisztematikusan gyűjtött adatállományra támaszkodva ad képet a magyar társadalom állapotáról, immár 1990 óta. „Úgy véljük, egy végletesen megosztott, túlpolitizált országban élünk, amelyben az utóbbi évtizedben fokozatosan szűkült be a tere a tényekre alapozott politikacsinálásnak és a független társadalomkutatásnak is” – áll a szerkesztők, Kolosi Tamás és Tóth István György előszavában. Az eset nem egyedi, más, eredetileg Fidesz-közeli kutatóműhelyek állami támogatása is megszűnt. Szakemberek szerint manapság a kormányzat maga szondázza a társadalmat, egymilliárd forintot fordítva egy-egy kérdéskör nemzeti konzultációjára ahelyett, hogy érdemi kutatásokat végeztetne döntései megalapozásához.
Az alapítványi segítséggel megszületett kötet bevezetőjében a szerzők leszögezik: a kelet-európai társadalmak a nyugati országokhoz képest néhány évtizedes fáziskéséssel most esnek át egy olyan általános modernizációs folyamaton, amelyen politikai intézkedésekkel nemigen lehet változtatni. Idetartozik a társadalom öregedése, fogyása, a háztartások, együttélési minták átalakulása, az általános iskolázottság növekedése, illetve az értékrendbeli változások. Magyarország történetében a sokadik, rendszerváltást követő felzárkózási-kitörési kísérlet sajnos kudarcba fulladt, a régió éllovasából sereghajtó ország lettünk, és ez főként az utóbbi tíz év számláját terheli. Mint írják, a kilencvenes évek sikertörténetnek tekinthető a jogállamiság és a piacgazdaság kiépítése szempontjából, s az ezredfordulóra kialakult egy fenntartható gazdasági pálya is. Az egyensúly ezután borult fel, amiért a politikai elitet terheli a felelősség: egyrészt kiéleződő megosztottsága és hatalmi politizálása miatt, másrészt azért, mert az alacsony foglalkoztatási szint érdemi bővítése és az elodázott reformok helyett továbbra is az állami gondoskodás rendszere dominált a felelőtlenül osztogató szocialistáknak is köszönhetően. A költségvetési hiány megugrott, a 2008-as világválság hazánkat már eleve krízishelyzetben találta.
A változó adó- és szociálpolitika függvényében a jövedelmi egyenlőtlenségek 2005 és 2007 között csökkentek, a felső jövedelmi csoportok kárára, majd fordult a helyzet, s 2009 és 2012 között újból nőtt az egyenlőtlenség: mind a magasabb, mind az alacsonyabb jövedelmek távolodtak az átlagjövedelemtől. A gazdasági válság kitörése óta a jövedelmek még jobban polarizálódtak, főként a szegények száma gyarapodott. Érdekes adalék, hogy bár nemzetközi viszonylatban a hazai jövedelmi egyenlőtlenségek mérőszámai inkább átlagosnak számítanak, maguk a magyarok kirívóan nagynak érzékelik azokat, ami nyilván összefügg az alacsony bérszínvonallal is.
A kutatók leszögezik, hogy 2010 óta az ország gazdasági versenyképessége tovább csökkent, a gazdasági és munkapiaci kilátások romlottak, az ellátó rendszerek leépülnek, az oktatási rendszer átalakul. S mindez a fokozódó – bár nemzetközi viszonylatban még mindig visszafogott mértékű – külföldi munkavállalási kedv irányába hat, főként a középfokú végzettségűek körében, akiknek egyik jellegzetes csoportját egyéb-iránt jobbikos szavazók alkotják. „Eközben a kormány egy olyan oktatáspolitikai reformot erőltet, ami nem a versenyképes, munkaerőpiaci alkalmazkodást elősegítő tudást fejleszti, hanem egy anakronisztikus modellt sulykol” – figyelmeztetnek a szerzők. Ez azért is káros, mert Magyarországon a munkaerőpiaci kilátások szempontjából minden eddiginél fontosabb szerep jut az iskolai végzettségnek, ami ma már egyértelműen meghatározza a foglalkoztatási esélyeket és a keresetek szintjét. Az OECD-országok között az általános iskolai végzettségű férfiak foglalkoztatottsági aránya hazánkban a legalacsonyabb (29 százalék), a diplomásoknál ez 83 százalék, s a keresetkülönbségük mára legalább kétszeresére nőtt. A szakiskolai végzettségűek jövedelme viszont stagnált, mindössze 10 százalékkal több az általános iskolai végzettségűekénél. „Csak felsőfokú végzettséggel lehet ma az átlagkeresetet meghaladó keresethez jutni” – állapítják meg a szakemberek. A felsőoktatás expanziója ellenére nem igazolható a diplomás túlképzés, sőt, a képzett, pontosabban a megfelelő kompetenciákkal rendelkező munkaerő iránti növekvő kereslet hatására a képzettebbek minden szinten kiszorítják a képzetlenebbeket a munkaerőpiacon. A diplomások az érettségizetteket, az érettségizettek az alacsonyabb végzettségűeket. Amúgy a jövedelmi egyenlőtlenségeket – az iskolázottság elsődleges hatásán túl – a település típusa, a gyermekek száma befolyásolja leginkább, s mindez hatványozottan érvényesül a roma népesség esetében.
Régóta kimutatható, hogy az iskolai végzettséget – az OECD-országokhoz viszonyítva is – különösen meghatározza nálunk a családi háttér, ezen belül is az apa foglalkozása. „A származásnak a magas iskolai végzettségre gyakorolt hatása mintha még emelkedett is volna az utóbbi években” – fogalmaznak a szociológusok. A jó foglalkozású apák státuszukat egyre inkább úgy örökítik át gyermekeikre, hogy jó iskolákba küldik, majd megfelelő diplomákhoz juttatják őket. Az alacsony végzettségűek gyermekei már évekkel ezelőtt kiszorultak a felsőoktatásból, és az oda bejutók végzettsége is erősen differenciálható. Az elmúlt húsz évben – a közép- és felsőoktatási expanzió ellenére – az oktatási rendszer mindinkább konzerválja és fölerősíti az egyenlőtlenségeket.
A kétévente megjelenő tanulmánykötet a társadalmi viszonyokat számos dimenzióban vizsgálja – társadalmi egyenlőtlenségek, makrogazdaság, munkaerőpiac, szubjektív jóllét, társadalmi kohézió –, s lényegében minden korábbi negatív trend folytatódását igazolja. A szélsőjobboldallal kapcsolatos kutatási elemzésből kiderül, hogy a Jobbik törzsszavazói bázisának zöme a mai napig férfi (66 százalék), főleg vidéki, a szavazók fele negyven év alatti – nyugdíjas ritka –, döntően középfokú végzettségű, de a diplomások aránya is a többi párthoz hasonló, míg a két nagy párt szavazóihoz képest csak feleannyian vannak köztük a legalacsonyabb végzettségűek, azaz a legszegényebbek. A szélsőjobboldali ideológiákra fogékony társadalmi rétegek leginkább a státuszukban elbizonytalanodott középosztálybeliek, akiknek még van veszítenivalójuk. A Jobbik szavazóinak többsége az átlagnál iskolázottabb, jobban kereső, aktív és relatíve jobb környezetben élő állampolgár, aki helyzete törékenysége okán a tőle feljebb lévő elittel (különösen a zsidósággal), illetve a lejjebb elhelyezkedő szegényekkel (különösen a cigánysággal) egyaránt ellenséges. A romaellenességben sajnos elég egységes a társadalom, az antiszemitizmus terén viszont az átlagosnál jóval erősebb a jobbikosok aktivitása.
2013. 02. 22. (XVII/8)
