A rohamos csapatkivonások hol megkezdődtek, hol épp’ befejeződnek, és míg a hazatérő egységeket a lakosok egy része örömmel látja viszont, mások aggodalommal tekintenek a pacifista folyamatokra. Ahogy Jonathan Morgenstein politikai elemző a Foreign Policyben megjelent tanulmányában rámutatott: a visszavonulás következtében az Egyesült Államok sokkal inkább ki lesz szolgáltatva szövetségeseinek, mint korábban. A „piszkos munkát” eddig hősiesen bevállaló nyugati nagyhatalom helyett vajon ki merne ezentúl hasonlóan rizikós, de világpolitikai szempontból tagadhatatlanul szükséges akciókat kivitelezni?
A különleges hadműveletekért és alacsony intenzitású harcokért felelős védelmi miniszterhelyettes,
Michael Sheehan arról számolt be a Kongresszusnak még a múlt hónapban, hogy a fő stratégia ezentúl a szövetségi kapcsolatok mélyebb kiépítése és egyéb társulások megerősítése lesz. Eddigi tapasztalatok alapján több sikert elért már e téren (kérdés viszont, hogy a költségvetési elvonások miatt e tendencia fenntartható lesz-e). Példaként említi, hogy az Afrikai Unió amerikaiak által kiképzett alakulatai sikeresen vették fel a harcot az al-Kaidával is összeköttetésben álló al-Shabab erői ellen Szomáliában. Kolumbiában a terrorszervezetként kezelt Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű csoport ereje szenvedett komoly veszteséget az Egyesült Államok által támogatott hatóságoktól. Ruandában és Kongóban is amerikai segítséggel igyekeznek stabilizálni a helyzetet.
2013. 03. 29. (XVII/13)
