A kínaiak gyakorlatilag a történelem kezdeteitől fogva ugyanazon a földön élnek, és több ezer éves államiságot mondhatnak magukénak. Kultúrájuk abban egyedi, hogy hosszú évezredekig a világ többi kulturális gócpontjától szinte elzárva fejlődött, így világnézetük komponensei is értelemszerűen egészen mások, mint a nyugati, euro-amerikai civilizáció fundamentumai. A ma élő kínaiak gondolkodása három nagy világnézeti pilléren áll: az ókori hagyományokon (ezek közül kiemelkedő a konfucianizmus és a taoizmus; lásd keretes írásunkat), a kommunista-kollektivista kultúrán és a fogyasztói életmódon.
A taoista kultúrából hiányzó versenyszellem önmagában magyarázza azt a tényt, hogy a kínai civilizációban eredendően miért nem alakult ki a kapitalista társadalom. „Nem indul küzdelembe, / ezért senkise győz felette” – vázolja fel a követendő magatartást a Tao-tö-king 22. verse. A taoisták által szorgalmazott rezignált belenyugvás pedig alapvetően ellentétes Adam Smith „láthatatlan kéz” elméletével, mely abból indul ki, hogy minden ember a maga hasznát keresi, és azon aktívan munkálkodik. A profitcélt és a jólét hajszolását egyébként Konfuciusz is elvetette. A jólét elérése persze alapvető célja a kínaiaknak is, de nem az öncélú élvezetekért, hanem sokkal inkább a családról való gondoskodás kötelessége miatt, mely a konfuciánus értékrend egyik fundamentuma. A kínai családokra jellemző, hogy anyagi forrásaikat is megosztják. Tipikus, hogy ha valaki szükségbe kerül, vagy valamilyen célra gyűjt, akkor a családja, esetleg a barátai összedobják neki a szükséges összeget.
Bár a kínai kultúrában mérhetetlenül erős a kollektivizmus, a családhoz való lojalitás előbbre való a munkahelynél. Egy kínai dolgozó például egy japánhoz képest sokkal kevésbé kész arra, hogy a munka érdekében feláldozza a szabadidejét. Más kérdés természetesen, hogy a mai viszonyok között mennyire ragaszkodhatnak a szabadidejükhöz a kínaiak, hiszen a munkanélküliség és a versenyszféra könyörtelensége miatt mindenki félti az állását.
Konfuciusz szerint a tanulás „a legfőbb jó”. Sokan ennek az évezredes hagyománynak tulajdonítják a kínaiak fékezhetetlen tanulási igényét és szorgalmát. Meg kell azonban jegyezni, hogy ma Kínában a szegénységből való kitörés egyetlen útja a tanulás, mert a magasan képzett szakemberek azok, akik magasabb fizetést várhatnak. A családnak is alapvető érdeke, hogy a gyerek minél képzettebb legyen, ugyanis Kínában nincs állami nyugdíjrendszer, és az „egykepolitika” eredményeként az időskorú szülőkről és a két pár nagyszülőről csak a gyermekük fog tudni gondoskodni.
A keleti filozófiák alapelve, hogy a sötétség és a világosság nem létezhet egymás nélkül, ebből következően a jó és a rossz fogalma viszonylagossá válik. A taoisták egyszersmind azt is tanították, hogy nem érdemes beavatkozni a dolgok menetébe, hiszen ezzel megzavarjuk a harmóniát. Ha épp a sötét erők dominálnak, akkor együtt kell működni velük. Egy ilyen gondolatrendszerben az erkölcstelen időszakokban nem értelmezhető bűnként az erkölcsi kihágás. Valószínűleg ennek is betudható a kínaiak oly sokszor emlegetett „simlis” magatartása. Li Csung-csiang, egy pekingi hírügynökség Magyarországot megjárt munkatársa például a kínai találékonyságra hivatkozva büszkén mutatja be azokat a választékos módszereket, ahogy a honfitársai hamis tartózkodási engedélyek és útlevelek gyártását iparosították, vagy hogy hogyan folytattak hosszas nemzetközi beszélgetéseket otthon maradt rokonaikkal, szomszédaik telefonvonalainak „megcsapolása” által. A Kínába látogató turisták is trükkök sokaságával szembesülnek: a kereskedők a külföldieknek adott esetben negyvenszeres áron kínálják portékáikat, a visszajárót pedig megeshet, hogy nem jüanban, hanem a váltópénzben adják vissza.
Salát Gergely, az ELTE sinológusa úgy jellemezte a helyzetet, hogy a kínaiak „inkább ügyes és rafinált kereskedőnek látják magukat, akik jól el tudnak igazodni egy adott ország viszonyai között. Úgy gondolkodnak, hogy van egy lehetőség – gyenge a szabályozás és az ellenőrzés –, ezt pedig ki kell használni”. (Kínaiak Magyarországon. Hetek, 2007. március 9.). Nem szabad a „simlisség” okait kutatva megfeledkezni arról sem, hogy a kommunizmus súlyos károkat okozott a hagyományos kínai erkölcsökben, így a becsületesség konfuciuszi erényében is.
Vállalatok a család mintájára
Geert Hofstede, a vállalatszervezés és a kultúra összefüggéseinek szakértője, kutatásai alapján azt találta, hogy Kínában a leginkább működőképes szervezeti forma a család analógiájára épül. A „hatalmi távolság” index a konfuciánus kultúrában magas, vagyis a beosztottak nem nagyon merik kifejezni az ellenérzéseiket, nem szólnak bele a vezetésbe. Ugyanakkor a csoporttagok bíznak a vezetőikben; közvetlen, paternalisztikus kapcsolatban állnak a feletteseikkel. Konfuciusz ugyanis a vezetőkkel szembeni legfontosabb követelményként a nemes jellemet, a jóindulatot, az igazságosságot fogalmazta meg és azt, hogy minden körülmények között alázatos legyen. Ez utóbbi elvárás egyébként mélyen beivódott a kínai karakterbe: a kínaiak ritkán önelégültek vagy dicsekvők.
Kong mester azt tanította, hogy jobb, ha a „köznép” nem foglalkozik a kormányzással, hiszen azzal megzavarja a harmóniát. Ez az elv a vállalatvezetésre vetítve úgy szól, hogy „a dolgozók dolgozzanak, a vezetők vezessenek”. Feltűnően más ez a hozzáállás, mint a nyugati, demokratikus kultúra participációs elve, azaz, hogy ha az irányítottaknak befolyásuk van a döntésekre, akkor a végrehajtás során az ügyet sajátjuknak érzik, és emiatt sokkal határozottabban törekszenek az eredmények létrehozására.
A kínai társadalmat erősen jellemzi az életkor és a rang tisztelete, aminek elsődleges oka, hogy Konfuciusz tanításainak fundamentuma a tekintélyeknek való engedelmesség és az ősök tisztelete (élőké és halottaké egyaránt). A munkahelyi, üzleti élet során is állandóan tekintettel kell lenni a jelenlévők korára és rangjára. „Aki látott már két olyan kínait találkozni, akik korábban nem ismerték egymást, és nem is hallottak a másikról, észre fogja venni azt a kínos bizonytalanságot, amely addig jellemzi őket, amíg ki nem derül, hogy melyikük az idősebb, vagyonosabb, magasabb beosztású, tehát ki a rangidős” – jellemzi az attitűdöket Polonyi Péter sinológus. Az életkor és rang alapján kialakult hierarchikus rendben mindent annak függvényében kell megfontolni, hogy az hogyan hat másokra és a dolgok elvárt rendjére.
A konfucianizmus másik fontos elve (a shù erénye), hogy „amit nem kívánnál saját magadnak sem, / olyat ne tégy te se más emberekkel szemben!” (Lun jü XV./23). Ez első ránézésre azonos a zsidó-keresztény kultúra viszonossági elvével. Mégis észre kell vennünk egy finom különbséget: Jézus azt mondta, hogy „amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal” (Máté evangéliuma 7:12). Konfuciusz nem buzdított jó cselekedetekre, hanem csak arra, hogy a rosszaktól tartózkodjanak a követői. A konfuciánus tanítás úgy tartja, hogy ha a rosszra jóval reagálunk, akkor az az erkölcs fellazulásához vezethet. Ezért egyfajta merev szabálykövetés alakult ki a kínai kultúrában.
2013. 04. 19. (XVII/16)
