A háromszintes épület szombati forgalma elsöprő. Egész pontosan az emeleten, ahol a büfék is sorakoznak, a zsúfoltság miatt mozdulni is alig lehet. Az ételek nevét hiába is keresnék anyanyelvünkön kiírva, s halljuk, hogy az egyik büfében csupán két árkategória létezik – „one thousand” és „one thousand four hundred”. Az is lehet persze, hogy csupán eddig terjedt az eladó alkalmazott nyelvtudása. Odébb a „Sweet LÁNGOS” (például nutellás-banános) és a „Traditional LÁNGOS” kategóriákkal ismerkedhet az érdeklődő, de az elénk táruló látvány alapján bevezethetnénk a „megpakolt lángos” angol megfelelőjét is, amelyen olyan művészi magasságokat érnek el az ízes rávalók, hogy szinte lehetetlenség az emberi száj méreteihez igazítani. Főleg, ha a déli zsúfoltság alatt még ülőhelyet sem kap az ember, hanem – mint körbefordulva láttuk – szabad kézből próbál megbirkózni vele.
A lángossütő közelében található Fakanál étteremben is hatalmas sorban állnak az éhes külföldek, hogy választhassanak a felkínált „Goose leg/Ganse Keule”, „Knuckle of Pork Chop/Schweine Haxe” vagy éppen a „Goulasch Soup/Gulasch Suppe” között. A többség ez utóbbit választja 1250 forintért, nagy pohár sörrel – 500 Ft körüli áron. Az emeleti áru standok kínálata sok esetben egy kínai piac giccskínálatával vetekszik, s ami rögtön feltűnik, az a matrjoska babák sokasága, amely talán a rendszerváltás előtti időkre emlékeztető „magyaros” szuvenírnek számít.
Aki kevésbé éhezik, az választhatja például a földszinti házi rétesek kínálatát. Jim és Dennis az egyesült államokbeli Atlantából „ruccantak át” Budapestre, s ők is erre szavaznak. Pedig a Nagycsarnokba nagyon is prózai okok miatt látogattak el: „szeretünk enni” – mondják nemes egyszerűséggel. Arra a kérdésre, hogy tetszik a látvány, szintén egyszerű választ adnak: „We like it”. Miközben beszélgetünk, egy lenyalt hajú fiatal férfi settenkedik a közelünkbe, és empatikusan mindenre bólogat. Nem tudjuk, ki ő, de a hazai rutin ösztönösen ellenőrzi a cipzárral csukható zsebek állapotát.
2013. 04. 19. (XVII/16)
