„Tavaly nyáron a tűző napon az emberek szeme láttára esett össze egy középkorú férfi. A járókelők körbeállták, de senki sem tudta mit kell tenni miközben a mentőre vártak. Mire kiértünk az illető már sajnos elhunyt. Akkor ott a sokkos állapotban döbbentek rá többen, hogy milyen súlyos következményei vannak a tudatlanságnak és a tétlenségnek” – mesélte lapunknak Tamás, egy vidéki mentős, aki felhívta a figyelmet: „Épp ezért életmentő lenne sokszor a mentő kiérkezéséig is segítséget nyújtani, hiszen például erős vérzés, légúti elzáródás vagy szívmegállás esetén az első öt perc meghatározó jelentőséggel bír a túlélés szempontjából.” Szerinte egyébként nem elég elméletben egyszer megtanulni az elsősegélynyújtást, hanem többször ismételni kellene és időnként gyakorolni is. Megjegyezte: társadalmi szempontból hasznosabb lenne az etika és a hittan helyett az elsősegélynyújtó ismereteket tanítani a közoktatásban. Tapasztalata szerint ugyanis az emberek azért nem mernek hozzányúlni egy eszméletlen beteghez, mert félnek, nincsenek tapasztalataik, és sokan nem is tanulták. Inkább úgy vannak vele, ha nem érnek hozzá, akkor nem csinálnak bajt. A másik gyakori jelenség, hogy az emberek érdektelenek a másik iránt, és sajnos téves következtetést vonnak le. Sokan pedig hiába vannak tisztában az elsősegélynyújtás fogalmával, mégis nehéz levetkőzni azokat a régen berögzült képzeteket, hogy ne nyúljunk a sérülthöz, hanem várjuk meg a mentőt, és az is tévhit, hogy az újraélesztést csak orvos végezheti. Nagyon fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy az újraélesztéskor minden elvesztegetett perc 8 százalékkal csökkenti a sérült esélyét a túlélésre.
„Múltkoriban közelről súlyos autóbalesetet láttunk, de szerencsére nem mi érkeztünk oda elsőnek. Nem arról van szó, hogy nem segítenék, de félek, hogy én ájulnék el attól a látványtól, ami fogadna: a seb, a vér látványától egyszerűen rosszul vagyok” – mondja az egyetemista Péter, aki ezzel koránt sincs egyedül. A Magyar Vöröskereszt kimutatása szerint honfitársaink mindössze 0,3 százaléka tud szakszerűen elsősegélyt nyújtani. A Nemzetközi Vöröskereszt statisztikái szerint Nyugat-Európában a népesség döntő többsége kap elsősegélyképzést. Norvégiában a lakosság 95 százaléka, Ausztriában és Németországban 80 százaléka, míg Izlandon 75 százaléka kap használható és eredményes ismereteket e téren. Viszont számos országban ez az arány drámaian alacsony: mindössze 5-10 százalék közötti.
Mindezek tükrében hazánk helyzete még ehhez képest is elszomorító: a lakosság töredéke részesül megfelelő szintű és színvonalú elsősegélyképzésben, noha világszerte – főleg az időskorúak esetében – egyre nő a kockázat. Renáta, aki az egészségügyben dolgozik, így emlékszik egy megrázó esetre: „Munkából mentem haza egyik este, és miközben vártam a liftet, valaki fentről szólt, hogy felkísérném-e a lakásába. Felnéztem, és egy idős néni volt az, elindultam felé, és mire felértem, láttam, hogy körülötte már minden csupa vér. Elesett a néni, beszéde elkent volt, tekintete üveges, és kezdett zavarttá válni. Hívtam a mentőket rögtön, ők telefonon keresztül utasítottak, hogy mit tegyek a vérző sebbel, nagyon gyorsan ki is értek, és kórházba szállították.”
2013. 05. 24. (XVII/21)
