A dr. Kugler és férje által vezetett szervezet – OIDAC – közel százhetven, tavaly történt esetet vizsgált meg. Mivel a központ csak a hozzájuk bejelentett ügyeket dolgozza fel, a jogsértések valódi száma ennél jóval nagyobb lehet. Az érintett országok között szerepel az Egyesült Királyság, Franciaország, Belgium, Németország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Törökország is, de a felsorolás közel sem teljes. Ezen országokban folyamatosan növekszik az egyházi intézmények, templomok elleni vandalizmus, erőszakos cselekmények, rongálások száma, de több helyen gyújtottak fel vallási célt szolgáló épületeket is.
Kontinensünkön egyre kevésbé tabutéma mások vallási meggyőződése, 2012-ben egymást érték a blaszfém és obszcén témájú színházi darabok, kiállítások. A francia Direct8 tévécsatorna az utolsó vacsorát figurázta ki egyik műsorában; Németországban egy kulturális központ bejárata fölé kifüggesztett, Jézust ábrázoló karikatúra okozott botrányt; Svájcban egy másfél hónapig tartó tárlat a „Krisztus meleg lett volna?” kérdést vetette fel; Szerbiában pedig az Ecce homo című fotókiállításon „Jézust” lehetett „megcsodálni”, amint orgiákon vesz részt.
Egy brit orvost azért büntettek meg, mert magánrendelésen megosztotta hitét páciensével, és szintén az Egyesült Királyságban történt, hogy keresztény szülésznőket köteleztek abortuszban való részvételre. Svédországban diákot buktattak meg azért, mert biológiaórán azt merte mondani, hogy a homoszexualitás „abnormális szexuális orientáció”, a dán evangélikus egyháznak pedig a parlament döntése alapján a jövőben kötelező összeadnia az egynemű párokat.
David Cameron brit miniszterelnök szerint meg kellene tiltani az egyházi iskoláknak, hogy a homoszexualitásról azt tanítsák: bűn. Az Egyesült Királyságban egyébként sincs könnyű dolguk a magukat kereszténynek vallóknak. Rendszeres a fizikai erőszak az abortusz ellen tüntetőkkel szemben, egy bloggert pedig azért támad egy kormányügynökség, mert kiáll a tradicionális házasság mellett. Egy orvost azért rúgtak ki, mert szétküldött egy imát a kollégáinak e-mailben – és hiába támadta meg a döntést a Munkaügyi Bíróságon, jogosnak tartották a lépést. Egy polgármestert felelősségre vontak, mert nem volt hajlandó részt venni egy Halloween ünnepségen; egy keresztény vendégházat működtető házaspárt pedig háromezer-ötszáz fontra büntettek, mert saját otthonukban fenntartott, kétágyas vendégszobájukat csak házaspároknak hajlandóak kiadni. A családot ezen felül meg is fenyegették. Ennél megrázóbb az az eset, amikor a londoni bíróság egy nyolcéves kisfiút életben tartó gép lekapcsolását rendelte el, noha keresztény szülei tiltakoztak ez ellen.
Európa több országában nagy probléma az otthonoktatás kérdése. Svédországban és Ausztriában, noha engedélyezett módja ez a tanításnak, a családok felett mégis ott lebeg annak lehetősége, hogy elveszik tőlük gyerekeiket. A svéd Otthonoktatók Szövetségének elnöke annyi fenyegetést kapott, hogy Finnországba költözött, mert úgy érezte, családja többé nincs biztonságban. Németországban baptista szülők kívánták három gyereküket otthon oktatni, de megtiltották nekik, egy másik családtól viszont négy gyermeküket vették el, majd a Spiegel TV szektás fundamentalistaként mutatta be őket.
Sajátos módon a hatóságok beleszólnak olyan kérdésekbe is, amelyek megkérdőjelezik a legalapvetőbb emberi jogokat. Egy francia férfi például nem volt hajlandó eladni a házát egy homoszexuális párnak, ezért nyolcszáz euró büntetést róttak ki rá, és ezen felül még háromszáz eurót kellett fizetnie a párnak. Egy svéd javaslat pedig börtönnel sújtaná a homoszexualitást kritizálókat. Az ügy egészen az Európai Bíróság Emberi Jogi Tanácsáig jutott, amely szerint a tervezett intézkedés nem sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Abból viszont nem lett bírósági ügy, hogy a német ARD egyik műsorában a homoszexuális párok örökbefogadása ellen érvelő Birgit Kelle jogvédőről a műsorvezető a Twitteren a következőket írta: „Szerintem egy boszorkány. A boszorkányokat meg szokták égetni.”
A hatóságok nem csak törvényi szinten kívánnak szigorítani, számos gyakorlati lépés is történt a bibliai hitet képviselők társadalmi jelenlétének visszaszorítására. Franciaországban a 2003 óta minden évben megrendezett Biblia Maratont tiltották be tavaly, Németországban pedig a Gedeon Társaságtól vették el a jogot, hogy az iskolákban Bibliát osztogassanak. Aki esetleg 2012-ben ellátogatott Lengyelország valamelyik stadionjába a futball-Eb alkalmából, nem biztos, hogy tudta, hogy törvénysértést követ el, ha magával viszi Bibliáját, esetleg a nyakában egy kereszt lóg. A Lengyel Futballszövetség ugyanis megtiltotta ezek bevitelét, besorolva e tárgyakat
a „rasszista, xenofób anyagok” közé, amelyek „politikai és vallási propagandán alapulnak”.
Egyetlen, pozitívan végződő esetet tudunk megemlíteni: kilenc skót tűzoltót büntettek meg, mert nem voltak hajlandóak részt venni főnökük parancsára egy „meleg büszkeség” felvonuláson. A férfiak felsőbb szervekhez fordultak, végül a Tűzoltó Szövetség bocsánatot kért tőlük.
Rekordsebességgel számolják fel a szabadságot