„A legfőbb célunk elviselhetőbbé tenni az emberek számára a választási kampányt, a politikusok számára pedig egy kicsit kellemetlenebbé” – fogalmazta meg küldetésüket lapunk kérdésére Kovács Gergely. A 2010-es magyar választásokon feltűnt, ám kevés szavazatot besöprő Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) a programjában megfogalmazott pontokkal három éve instant közönségkedvenc lett. „Gazdasági programunk két fő pillére az általános és teljes adócsökkentés, valamint az ingyen sör” – szól az első pont, melyet többek között az euró 2005-ös bevezetése, a 4-es metró projekt leállítása és helyette a Sopron–Záhony metróvonal kiépítése, illetve az olyan turisztikai fejlesztések jellemeznek, mint például „az elmúlt években méltatlanul elhanyagolt szegedi űrállomás” bolygóközi űrkikötővé történő átépítése.
A szegedi egyetemistából lett pártvezér szavai rímelnek a politikai formáció programpontjaira, melyek gyakran a magyar belpolitika vitatott kérdéseit figurázzák ki. A határon túli magyarságnak örök életet ígérnek, a globális felmelegedés világszerte égető problémáját pedig az ózonlyuk befoltozásával kezelnék. De kitértek az állatok jogaira is, sőt, a problematikát továbbgondolva a növények és vírusok parlamenti képviseletét is megfogalmazták a 2010-es választási programban (a vírusok természetesen kizárólag karanténban foglalhatnának helyet a magyar Országgyűlésben).
A Hetek kérdésére a párt vezetője nem is tagadta az átlátszó demagógiát, ám kiderült: 2014-ben komolyan harcba fognak szállni a hatalomért. „Egyéni jelöltjeink mind vicces karakterek, a jelenlegi politikusaink paródiái lesznek, nevetséges ígéretekkel és a mögöttük felbukkanó oligarchákkal” – fogalmazott a jövő évi választásokkal kapcsolatos terveiket firtató kérdésünkre Kovács. A párt ezzel együtt is olyannyira komolyan veszi a megmérettetést, hogy azzal számol: országos listát fog tudni állítani. „Ezen azonban már nem vicces emberek fognak szerepelni, hanem komoly, hiteles figurák, akikről el tudjuk mondani, hogy mihez tudna kezdeni a parlamentben, mi értelme lenne, ha ő bejutna” – mondta Kovács, aki egyelőre konkrét neveket nem árulhatott el, annyit azonban megígért: Simicska Lajos nem lesz köztük.