„Ez a mostani közmunkarendszer látszólag a munkára nevelésről szól, meg munkára szoktatásról. Nekem meggyőződésem, hogy nem, ez a szolidaritás tagadásáról szól, és borzasztó rossz út. Ugyanis mélyszegénységben, bizonytalanságban, kilátástalanságban tartunk nagyon komoly tömegeket, aminek a levét később meg fogjuk inni. Az változott meg az Út a munkához programmal, hogy az emberek egyre stabilabb, egyre öntudatosabb munkavállalókként kezdtek viselkedni. (…) Egyszerűen egyre jobban kezdtek bízni, próbálkoztak elhelyezkedni, képzésre eljártak például, hogy majd ha lehet dolgozni, akkor megyünk dolgozni. Aztán 2011-től, amikor volt ez a változás ugye, akkor onnantól kezdve viszont visszaálltak kvázi kényszerből együttműködő közfoglalkoztatottakká. Ez borzasztó nagy baj.” (Polgármester, Pest m., R. falu, részlet a Pillangó Kutatásból)
A vidéki falvak tartósan állás nélkül levő lakosainak kilátástalan helyzetére hívja fel a figyelmet a Pillangó Kutatás, amelyet a Pro Cserehát Egyesület szakemberei végeztek el tavaly a CEE Trust támogatásával három megye – Baranya, Borsod és Pest megye – összesen 9, vegyes lakosú kistelepülésén, ahol jellemzően az önkormányzat a legnagyobb, olykor az egyetlen foglalkoztató. A vizsgálat során 36 munkanélkülivel, valamint polgármesterekkel és kisebbségi önkormányzati vezetőkkel készítettek interjúkat. Az eredményeket közzétevő kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy nem a leghátrányosabb helyzetű hazai településekről van szó.
A hiánypótló kutatás célja, hogy feltárja, miként hatott a vidéki Magyarországon az egyének, kistelepülések helyzetére a szociális törvény tavaly hatályba lépett módosítása, ami a munkanélküli ellátás, illetve a szociális segély csökkenésével, valamint a hozzájutás feltételrendszerének további szigorításával járt. 2012. januártól az aktív korú, állás nélküli személyek és családjuk részére – foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) néven – nyújtott szociális segély összegét havi 28 500-ról 22 800 forintra csökkentették, amit családonként csak egy személy vehet igénybe, de ő is csak akkor, ha nem utasítja vissza a felajánlott közmunkát, és nem dolgozik feketén. A segély jogosultságának további feltétele az előző évi 30 napos munkaviszony vagy ugyanennyi önkéntes munka lett, miközben az önkormányzatok 2012-től már nem kötelesek közmunkát szervezni. Egyidejűleg a minimálbérről 47 ezer forintra csökkent a 8 órás közmunkabér, s elvileg ez is különböző feltételekhez, például rendezett udvarhoz van kötve.
Tavaly összesen több mint 320 ezer munkanélküli személy részesült FHT-ben, s a kutatók szerint legalább ennyien lehetnek azok, akik semmilyen ellátásban nem részesülnek. Átlagos családmérettel számolva a tavaly életbe lépett intézkedés mintegy egymillió embert érintett, s minden jel arra mutat, hogy a számuk növekedni fog – figyelmeztetnek az elemzők. Emlékeztetve arra: az elmúlt 20 év alatt már a második, sőt harmadik generáció nő fel tartós munkanélküliség által sújtott családokban Magyarországon, s a többségnek semmilyen képzettsége nincsen.
„Ugye nagyon sokan korábban meg is tagadták a közmunkaprogramban való részvételt. Most alkalmaztuk azt a lehetőséget, hogy amennyiben ő nem vállalta, hogy a közmunkaprogramban részt vegyen, akkor elesett a következő időszak szociális támogatásaitól. Na, most az idei évben ez már átalakult. Tehát nagyon-nagyon kevés szám volt idén, aki 1 hónap után felmondta a munkát. 2-3 emberről van szó a 130-valahányból. Vannak, akiket nem tudunk rávenni, hogy jelentkezzen a Munkaügyi Központhoz. Nem feltétlenül alkoholizálnak. Inkább megszokták. Azt az életformát élik. A minimum életformát élik. És azon kívül semmi többet nem tesznek meg. Ez kábé 6 család a 750-ből. Viszont, ha nem tudunk munkahelyet teremteni, akkor nem tudjuk elvárni azt, hogy ő dolgozzon.” (Polgármester, Borsod, B. falu)
A mai közmunkarendszer – elődjeihez hasonlóan – a klasszikus workfare, azaz „segélyért munkát” alapelvre épül. Ez a politika Vidra Zsuzsanna szociológus megfogalmazása szerint a szegények megrendszabályozására, „munkára szorítására” irányul, s ilyenformán egy társadalmi igényt elégít ki, amely a tartós munkanélkülieket egy élősködő, etnikai színezetű csoportnak tekinti, s a lecsúszástól félő, dolgozó rétegek ellenérzéseire reagál. Mindeközben a munkahelyteremtés jobbára kimerül az egyértelműen zsákutcás közmunkaprogramokban. A megszólaltatott polgármesterek többnyire a mezőgazdaság felélesztésében, a Start programban, pályázati forrásokban, szociális szövetkezetekben látnak kiutat.
„Itt cigány és nem cigány lakosok közt, munkanélküliség szempontjából, jelentős észlelhető különbség nincs. Az FHT-sokban ugyanannyi magyar, német származású van körülbelül, mint cigány. Életvitel szempontjából sincs. Dolgozik jó pár cigánylegény nagyon szorgalmasan, sok-sok éve szeretnének kitörni a cigánytelepről. (…) A segély csökkentése nem okozott jelentős változást, eddig is kevés volt, semmire nem volt elég. (…) A következő évi céljaink: a Start program továbbvitele, mezőgazdaságot nagyobb területen, többféle növénnyel, a feldolgozást elindítani, merthogy abból lehet kitörés. Van a tanoda program, ami nagyon kellene ebbe a faluba is, hogy a problémás gyerekeknek tanórán kívül is segítsünk.” (Polgármester, Baranya, M. falu)
A kutatás egyik legfigyelemreméltóbb megállapítása a vidéki munkanélküliek megnövekedett kiszolgáltatottságára mutat rá: a közfoglalkoztatásról szóló rendelet bevezetésének következtében a segélyezettek helyzete ma teljes mértékben attól függ, hogy milyen az adott polgármester hozzáállása a szegénység problémájához. Ez a védtelen helyzet egy sajátos feudális rendszer újjáéledésének irányába mutat, ahol az is előfordulhat, hogy az illetékesek nemcsak a közmunkát, hanem sokszor a napszámot is egyfajta hűbéri viszonylatban, bevált csapatokkal működtetik – olykor a magyaroknál is olcsóbb romániai munkásokat alkalmazva. A szociális ellátórendszerből kiesők száma egyébként azokon a vizsgált településeken volt a legnagyobb, ahol vélhetően több az informális munkalehetőség, például a városközeli falvakban.
A kilenc vizsgált település közül ötnek van szociálisan érzékeny vezetése, ami azt jelenti, hogy a közfoglalkoztatásban a legrászorulóbbakra koncentrál, gondot fordít a tüzelőellátásra, „elnézi” a feketemunkát, vagy diszkriminatívnak tartja a rendezett udvar kikötését. A másik négy önkormányzatnál a szűkös forrásokra vagy éppen ideológiai okokra hivatkozva a közmunka, illetve a segélyezés rendszerét lefaragják vagy büntetőeszközként alkalmazzák az arra érdemtelen – és többnyire legrászorulóbb – szegények megregulázására, mégpedig a jogszabályok akkurátus betartatása révén. Hogy hol melyik stratégia érvényesül, teljesen esetleges, bár a kutatók szerint a mai, döntően szegénységellenes politikát helyi szintű rendelkezésekkel egyre kevésbé lehet ellensúlyozni, s ez mindenhol a bizalom erodálódásához, a közösségek szétforgácsolódásához vezet. A forráshiányos cigány kisebbségi önkormányzatok nem sokat tudnak a helyzeten segíteni, vezetőik gyakran maguk is munkanélküliek. A tartós szegénység együtt jár a családok izolációjával, az egymás közti szolidaritás és a társadalmi kapcsolatrendszerek leépülésével, feltűnő a helyi egyházak teljes elutasítása is. Egyedül az egyik Pest megyei falu oláh cigány közösségének életében játszik szerepet a nemrég ott megalakult pünkösdista neoprotestáns gyülekezet.
„A jövő hónapokat nem merem megtervezni. Nem lehet. Előre öt évet megtervezni, azt csak gazdag ember csinálja meg, milliomos. De az se bátran.” (Pest m., R. település, 31 éves roma férfi)
„Ha valakinek nincsen munkája, és nincsen keresete, nem tudja megfizetni, hogy bemenjen minden nap, és járja a várost, és munkát keressen. Ha itt nincs (munka), akkor halott ember, szó szerint. Az utazás a legnagyobb ellensége a vidéki embereknek.” (Pest m., T. település, 40 éves roma nő)
A megkérdezettek 43 százalékának soha nem volt bejelentett állandó munkahelye. Ők jellemzően 40 év alattiak, akik a rendszerváltás után léptek a munkaerőpiacra, és sem a saját életükben, sem környezetükben nem látnak elérhető mintát, azaz nincs összehasonlítási alapjuk. A szociálpszichológusok úgy találták, hogy nekik pozitívabb az önképük, és jóval kevésbé veszélyeztetettek a depresszió vagy a stresszbetegségek által, mint azok, akiknek volt valaha rendes munkaviszonyuk. A fiatalabbak ezért alacsonyabb motivációs szinttel is rendelkeznek, és kevésbé kitartóak az álláskeresésben. Bár a kudarcok és a tehetetlenség miatt minden korosztálynál csökken az álláskeresési kedv, a munkavégzést nemcsak a pénz miatt tartja fontosnak a megkérdezettek jó része.
„Kérdező: Miért fontos a munka?
Hogy énrám is felnéznek, nem pedig annyi, hogy elmegyek a boltig, és jó reggelt, jó reggelt, szia, szia és ennyi. Én is vagyok egy kicsi valaki, egy kicsi porszem. Bíznak rám dolgokat, hallod? És tudod, ez olyan jó érzés.” (Baranya, M. település, 42 éves roma nő)
„Az önkormányzatban megmondják, hogy hány helyre küldtem el az önéletrajzomat, itt beleértve az X gyártól kezdve, itt Z településen ez a, úgy volt, hogy vesznek fel, konyhákra és hallod, sehonnan semmi. Tesco is ugyanúgy.” (Baranya, L. település, 32 éves roma nő)
A formális és informális jövedelmek mellett vagy helyett a túlélést az erdőn-mezőn-szántón való gyűjtögetés, böngészés, piaci árusítás, lomtalanítás, guberálás, kéregetés, családi vagy bolti hitelek révén vagy a rezsi rovására próbálják megoldani az érintettek. Az uzsorát igyekeznek elkerülni. A kutatók leszögezik: a kényszerű megélhetési stratégiákat jelentő „szegénységi kultúra” nem függ össze a cigány származással. Inkább arról van szó, hogy a kirekesztettség és gettólét folytán a legalacsonyabb presztízsű jövedelemszerző tevékenységek – például a vasazás – etnikai dimenziót kaptak. A megkérdezetteknek többnyire az a meggyőződése, hogy a döntéshozók lemondtak róluk, és ellenségesek velük szemben. A többség a munkahelyteremtésben és a kormányváltásban látná a lehetséges kiutat.
2013. 07. 12. (XVII/28)
