Az új idegenforgalmi látványosság a megbuktatott Khaled al-Azm miniszterelnök palotája volt: a kormányfő, talán sejtve a jövőt, a földszintet bérbe adta a török nagykövetség hivatalának, s a fordulat hírére, menedékjogot kérve, egyszerűen leköltözött az emeletről. A Belvárosban állomásozó tankok lövegeinek csövén a frissen mosott kapcák száradtak, katonák tereferéltek békésen a civilekkel. Amikor hivatalosan találkozót kértem Michel Aflaktól, az immár Szíriában és Irakban is győztes, hat országban szerveződő párt alapítójától, közölték, akár azonnal is szívesen fogad az Azbakieh negyedben levő lakásában. A beszélgetésre a lakás konyhájában került sor, testőrök sehol, de nyüzsögtek a meghívott és hívatlan látogatók, mert „Michel Tanító” szerint, a lakása mindenkié. Ott magyarázta el pártja, számomra enyhén zavarosnak tűnő eszmerendszerét: a nacionalista-szocialista arabizmust. Megjegyzem maga Aflak hívő keresztény volt.
Még egyszer megismételném a dátumot: mindez nem ma, hanem 1963-ban történt, igaz, rövid időn belül minden megváltozott. 1970-ben végbement a „javító forradalom”, amelyet a Baath katonai szárnya vezényelt le, a légierő parancsnokának, Hafez al-Aszadnak (a felvett név oroszlánt jelent) irányításával, akit nemsokára, gyakorlatilag egyeduralkodó elnökké választottak. Kemény kézzel nyomott el minden ellenzéket, még saját, morgolódó öccsét, Rifaat-ot is száműzette. Mellesleg Aflakot is kiebrudalták az országból. Megteltek a börtönök, s a mélypont, szinte a mai helyzet előképeként a Hama városában történt tragédia volt, ahol egy iszlamista merénylet megtorlásaként csaknem harmincezer embert mészároltak le. A tényleges hatalom az elnök vezette alavita elit kezébe került az eredetileg 24 milliós, ám a 2 millió menekült miatt mára 22 milliósra fogyott országban. (A síiták sajátos külön ágát képviselő alaviták s a keresztények számaránya mintegy 13-13 százalék, a drúzok és a kurdok jelenléte pedig 3-4 százalék.)
A gazdasági hátteret mindenekelőtt a szintén alavita Makluf-klán biztosítja. Aszad Anisza Maklufot vette feleségül, s unokaöccsét, Rámi Maklufot mindenki „Szíria királyának” nevezi. Az apa (az elnök sógora) olajban, az építőiparban s textilben utazott, Rámi pedig a Syriatel mobilhálózattal 3 milliárd dollárra tornászta fel magánvagyonát, s közvetlenül vagy közvetve az ország gazdaságának 60 százalékára befolyással bír. Állítólag abba is beleszól, hogy milyen külföldi érdekeltségek kaphassanak lehetőséget az országban. De Aszadék kiegyeztek több gazdag szunnita üzletemberrel is. A gesztuspolitikát jól jellemezte, hogy a kulcsfontosságú hadügyminisztérium élére a keresztény Davud Radzsaf került, aki egészen tavaly júliusig töltötte be ezt a tisztséget, akkor egy öngyilkos merénylő végzett vele.
2013. 09. 13. (XVII/37)
