A hírszerzők az állam és a társadalom érdekeit szolgálják, bár ez a kettő nem mindig esik egybe, és a hírszerzési eszközök, eljárások sem mindig egyeztethetők össze az erkölcscsel és a joggal – indult el a kályhától Kiss Álmos Péter, aki 20 évet szolgált az Amerikai Egyesült Államok hadseregében, azon belül 16 évet a hírszerzésnél. A biztonságpolitikai szakértő elmondta, az USA hírszerzési aktivitása a második világháborúig minimális volt. A külügyminisztériumon belül ugyan működött egy kódfeltöréssel foglalkozó részleg, ám amikor 1929-ben Henry L. Stimson külügyminiszternek büszkén mutatták a japán diplomácia feltört levelezését, a válasz dicséret helyett csak annyi volt, hogy úriemberek nem olvassák egymás levelezését – majd a miniszter megvonta a részleg anyagi támogatását.
Azóta nagyot fordult a világ, a tengerentúlon jelenleg 16 szövetségi hírszerző szervezet működik. A hidegháború idején viszonylag egyszerű volt a képlet: az amerikaiak figyelték a szovjeteket, a szovjetek pedig az amerikaiakat. A Szovjetunió felbomlása után azonban a világ polarizálódott, így a hírszerzőknek sokfelé kell figyelniük – ebbe beletartoznak a szövetségesek és a belső politikai riválisok egyaránt.
A Snowden-ügyben – jegyezte meg a szakértő – nem is annyira a lehallgatás ténye, mint inkább a volumene – több milliárd telefonbeszélgetés és e-mail – lepte meg a szövetséges országok vezetőit, és ebbe a meglepetésbe vegyülhetett némi irigység is.
2013. 11. 22. (XVII/47)
