A recski kényszermunkatábor neve szinte mindenki előtt ismert. Mi volt a specialitása az utólag kevésbé dokumentált hortobágyi táborrendszernek?
– A kitelepítések és a hortobágyi zárt táborok rendszere is a diktatúra terméke volt. Az elnyomó intézkedések egy jelentős része azokra vonatkozott, akiket bírói úton, törvényesen nem lehetett elítélni, megbüntetni, a pártállam azonban ellenséget látott bennük. A szovjet gulágokba való elhurcolás, a börtönök, a hírhedt recski tábor, az internálótáborok mellett kitalálták a családos elkülönítést a „magyar Szibériának” tekintett Hortobágyon. Ez az üldöztetés sajátos formája volt. Kivizsgálás, vádemelés nélkül, rendőrségi végzés alapján fegyveres kényszerítéssel, zárt tehervonatokban szállították el a kiszemelteket. A kényszermunkatáborok 1950-től 1953 őszéig, Sztálin haláláig működtek. Tízezer fogoly sínylődött itt, akiket az ország különböző pontjairól hurcoltak ide. Zömében asszonyok, gyerekek és idős emberek voltak, sokan közülük nyolcvanévesnél idősebbek. Tizenkét zárt tábor működött a Hortobágyon: Árkus, Borsós, Borzas, Ebes, Elep, Erzsébettanya, Kócspuszta, Kónya, Komópuszta, Lászlómajor, Lenintanya, Tedej.
A Kováts család hogy lett a rendszer ellensége?