A kétéves Jancsi 1934-ben költözött szüleivel az Andrássy út és a Csengery utca saroképületének Oktogon felőli házába, az 58-as szám alá. A környéken akkoriban jómódú polgárok laktak. A magyar nemzetiszocialista mozgalom Szálasi-féle szárnya 1937-ben bérelt egy lakást a szomszéd épület egyik emeletén. Nem sokkal később egyesültek a Festetics gróf által vezetett másik szárnynyal és az antiszemita arisztokrata magánvagyonának köszönhetően az egész épületet birtokba vették, amely az időközben többször is bebörtönzött Szálasi Ferenctől a Hűség Háza nevet kapta. Jancsi sokszor megszámolta a homlokzat ablakait, amelyekben innentől kezdve megjelentek a nyilasok emblémái, plakátjai („Jön Szálasi!”, „1938 a mienk!”), zászlói, a kapuban pedig egyenruhás őrök feszítettek fekete nadrágban, bilgericsizmában és a jellegzetes zöld ingben, karjukon nyilaskeresztes árpádsávos karszalaggal. Erről a bázisról spricceltek szét aztán a következő években az egyre terebélyesedő antiszemita propagandagépezet aktivistái a főváros különböző pontjaira tüntetni vagy atrocitásokat provokálni.
Mivel az Andrássy út már akkoriban is a belvárost a Hősök terével összekötő ünnepi felvonulások színtere volt, Jancsi és családja mindig az ablakból nézték a menetelőket, különös tekintettel egyik oldalági rokonukra, Béla bácsira, aki az első világháború frontharcosai között masírozott. De erre haladtak a kormányzó és számos külföldi vendégének nyitott autóiból álló konvojok is. A kínálkozó alkalmakat botránykeltésre használták fel a nyilasok: kitették a megafonjaikat az utcafronti ablakokba, és indulóikat bömböltették („Egy a zászlónk, egy a célunk, egy vezérünk: Szálasi”), valamint szórólapokat szórtak, osztottak a tömegben, miközben a „Hitler! Duce! Szálasi!” szöveget skandálva éltették vezérüket.
Márton úr úgy emlékszik, hogy számára gyerekként ezek az élmények nem okoztak traumát, környezete pedig egy idő után belefásult a nyilasok handabandázásába. A többség egy darabig úgy élte meg, hogy ez is része a városképnek. Visszagondolva úgy látja, hogy tulajdonképpen apró, egyenként jelentéktelennek tűnő lépésenként szoktatták hozzá a népirtást előkészítő retorikájukhoz a passzív tömegeket. Akkor sem szólt senki semmit, amikor az utcából váratlanul és nyomtalanul eltűnt a sarki hírlapárus Slézinger bácsi, akitől Jancsi apukája is rendszeresen vásárolta a polgári liberális újságokat. Helyét az olyan jellegzetes szélsőjobboldali lapok rikkancsai vették át, mint az Összetartás, a Virradat vagy a Rajniss Ferenc-féle Magyar Futár.
2013. 12. 13. (XVII/50)
