Kora délután van Kairóban. Iránytaxiban ülünk, és Giza felé haladunk a piramisokhoz. Amikor feltűnik a sziluettjük a szmogban, a taxisofőr feltekeri az ablakokat. Nem mintha a huzat miatt aggódna. Azért, hogy a kocsit megrohanó állástalan árusok, önjelölt idegenvezetők ne tudják feltépni az ajtót és kirángatni az utasát – jelen esetben engem –, esetleg jelentősebb kárt okozva eközben a gépjárműben. Az első kereszteződésnél meg is jelennek a fiúk, jobb híján a szélvédőt verik a tenyerükkel. Így érkezem meg a piramisokhoz.
A hivatalos, nyugati stílusban kialakított beléptető rendszer zárva van, mint pénteken mindig. Látva tanácstalanságomat, egy keselyű lép mellém, tört angolsággal bemutatkozik, majd közli, hogy jól ismeri a piramisok őrét, kis pénzért bevisz, nem probléma. Így is lesz. Egy kalasnyikovos középkorú pasassal járjuk körbe az építményt, a műsor kétszáz egyiptomi fontomba fáj. A történet érdekes része ezután következik, amikor a keselyű – Mohamedként mutatkozott be, de hát Mohamedekkel tengert lehet rekeszteni a Közel-Keleten – a helyi kávézóban megvásárlásra kínál egy szobrocskát.
„Ezer euró” – mondja és amikor kérdezem, hogy mégis mi ez, közli, hogy ezt itt Gizában, valami építkezésnél találták, autentikus ókori relikvia. Nézegetem a szobrocskát, de mivel nem tudom eldönteni, hogy tényleg eredeti-e, másrészt nem szeretnék egy jelentősebb időt lehúzni az egyiptomi börtönben műkincscsempészetért, közlöm, hogy nem akarom megvenni. Majdnem megver felháborodásában. Jelenleg ez a helyzet Egyiptomban műkincsfronton.
2014. 01. 03. (XVIII/1)
