hetilap

A huszadik század hatvanas éveiben még Kolozsvárott is szokás volt a leánykereskedelem. Általában Székről és a mezőségi falvakból származó szülők „árulták” leánygyermekeiket a Malomárok partján, a nagypiac mellett, no persze nem a mai értelemben vett prostitúcióról volt szó. A népviseletbe öltözött leányok háztartási munkát vállaltak, mostak, főztek, takarítottak és a kisgyermekekre is vigyáztak, meséli Kézdi Imre kolozsvári helytörténész, akivel Gaina-tetőre indulunk a híres leányvásárba. A lányok szüleivel kellett vásárt kötni, persze feketén, mert a szocializmusban cselédek már nem voltak, leánykereskedelem pedig még kevésbé. A mezőségi szülők jól szemügyre vették az érdeklődőt, bárkinek nem adták oda a lányukat. Mégis gyakran megtörtént, hogy a házimunkára felvett széki cselédlányok a háziúr vagy a fia ágyában kötöttek ki, és szültek nekik utódot – mondja vezetőnk, miközben Topánfalva irányába autózunk a Bihar-hegység szerpentinjein. Sorra hagyjuk magunk után a legendás helyeket, amelyeket Jókai műveiből ismerhet az olvasó. A Rozsda-szakadék és az aranyosfői sípálya után nemcsak a táj kezd vadregényessé válni, hanem a falvak és a települések, sőt az emberek kinézete is megváltozik. A falvakban szinte csak faházak álltak egykor, mondja Imre bácsi, mert a mócok kiváló asztalosok, deszkagyártók a mai napig is.

Kicsi, hosszan elnyúló települések húzódnak meg a szűk völgyekben, apró kordékon, ekhós szekereken közlekednek most is a portékájukat áruló hegyi embe­rek. A „móc” kifejezés nem valami csúfnév, román nyelven (mot) fonószálat, tágabb értelemben copfot jelent. A móc férfiak hajukat hagyományosan kétfelől copfba fonták, sőt vezetőik előtt is viselték ezt a copfot – mondja Kézdi Imre. Aranyosfő után egyre lejt az út, közeledünk a gainai elágazáshoz, így mi is visszatérünk a vásár eredeti céljának a tárgyalásához.

Mély gyökerei voltak az efféle lánykereskedelemnek Erdélyben, s nem csupán a mócok városaiban. Majd kétszáz éve, hogy az Erdélyi-szigethegységben élők a Bihari-hegységben, Felsővidra és Hosszúsor között elterülő, 1400 méter magas Gaina-tetőn találkozni kezdtek július végén, az Illés napjához legközelebb eső vasárnapon, meséli útitársam a vásár legendájának kezdetét. Fából faragott csöbreiket, hordóikat, gereblyéiket, faedényeiket, deszkáikat, ládáikat és más, ma már népművészetinek tartott tárgyaikat cserélték el ott gabonára. Aztán rájöttek, hogy az egymással ritkán találkozó hegyi népeknek kiváló alkalom ez a feleségkeresésre is. Így született meg és intézményesült a gainai leányvásár: ezt, mint Erdély legnagyobb hegyi találkozóját azóta is évente megrendezik.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek