El kell ismerni, igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy Karl Marx nem tehető felelőssé a 20. századi, szovjet típusú diktatúrák borzalmaiért. Bibó István szerint: „Kétségtelen, hogy Lenin elborzadt volna azon, amit Sztálin csinált, és ugyanezt tette volna Marx is, ha látta volna Lenin tetteit, mégis a Lenin által felállított kiváltságos és machiavellista erőszakszervezet logikus következménye az osztályharc és forradalmi erőszak öncélú kultuszának.” Nem lehet viszont felmenteni Marxot azzal, hogy ő nem így akarta, csak rosszul valósították meg a programját. A szovjet típusú diktatúra ugyanis bizonyos mértékben jogosan hivatkozott Marx munkásságára. Marx ugyanis egy olyan fundamentalista világnézetet hirdetett meg, amely alkalmas volt a diktatúra és a terror gyakorlatának ideológiai igazolására. Marx egyúttal határozottan kijelentette, hogy akik nincsenek vele azonos véleményen, azok az emberiség ellenségei. Marx elmélete azért is felelt meg a totális állam ideológiájának, mert minden további vita kizárásával, minden helyzetben és mindig végleges véleményt formált mindarról, amire csak az emberi tudás és lelemény az emberi civilizáció kezdeteitől rábukkanhatott.
Marx materialista közgazdászként és idealista forradalmárként megtámadta az európai zsidó-keresztény kultúra alapjait. Meg akart szabadulni a vallástól, a dogmáktól, az erkölcstől, a hagyományoktól, a demokrácia és a jogállam szinte mindegyik intézményétől, és szabad utat akart biztosítani a „teremtő értelemnek”. Elvetett minden addigi, „utópistának” tekintett kommunista tant, és saját elméletét „tudományos mezbe” öltöztette. Charles Robert Darwin 1859-ben megjelent, A fajok eredete című könyvében megfogalmazott elméletének hatására kijelentette, hogy sikerült felismernie az emberi viselkedés törvényszerűségeit, amelyek egyetemes átvétele csak idő kérdése.
Marx azonban – Darwinnal ellentétben – előbb találta ki az elméletet, majd megkereste azokat a tényeket, amelyekkel igyekezett alátámasztani az álláspontját. Ilyen módon fogta fel a történettudományt, a filozófiát, a szociológiát, majd egyre inkább a közgazdaságtan különböző ágazatait is. A British Museum olvasótermében töltött több évtizedes jegyzetelés után megírt művei a ragyogó eszmefuttatások és a nagyképű, zavaros szőrszálhasogatás egyvelegévé váltak. Számos egymással ellentétes gondolatot gyúrt össze a „dialektikus materializmus” eredeti kombinációjába. Mindig önmagára utalt vissza, rendszeresen ismételte önmagát, és sulykolta tételeit. Az eljövendőre irányuló eszményeit olyan következtetésként vezette be, mint amely a társadalom természettörvényi erejű szükségszerűségéből következik, s a múltból az előre látható jövőbe vezet. A földhözragadt kifogásokat lényegtelennek tekintette. Marx alapjában véve „próféta”, romantikus lázadó volt, s nem filozófus. Egyfajta eszkatologikus forradalmi vallás megteremtője, amelyben az ősi zsidó messianizmus keveredett a radikális felvilágosodással.
2014. 02. 21. (XVIII/8)
