Több volt a március 5-én megrendezett barátságos mérkőzés Dél-Afrika–Brazília között, mint egy nemzetközi sztárokat felvonultató futballshow; akár szimbolikus stafétaátadásnak is lehetne értelmezni. A brazilok parádés játékkal 5–0-ra gázolták le a házigazdát, nagy valószínűséggel a nemzetközi és hazai elvárások nyomása miatt nagy volt a teljesítési kényszer.
A sajtóban ennek ellenére – ahogy mostanában nagyszabású sportesemények körül megszokhattuk – egymást érik az aggódó írások, amelyek szerint a fejlődő dél-amerikai állam nem tudja időre átadni a világbajnokság lebonyolításához szükséges 12 stadiont. Mindezek mellett a marketingeseknek is borzasztó nehéz a dolguk, ugyanis egyre többen vonulnak az utcára a rendezvényre költött óriá-si mennyiségű állami pénz miatt. A polgárok azért tüntetnek egyre nagyobb számban, mert nincsenek meggyőződve arról, hogy a fejlődő gazdaságból a futballba átcsatornázott milliárdok jobban megtérülnek majd, mintha például az iparba fektették volna őket.
Amikor 2007-ben a FIFA kihirdette, hogy Brazília lesz a következő, aki megrendezheti a világbajnokságot, a gazdaság még a kínaihoz vagy az indiaihoz hasonló módon legalább évi 5 százalékos ütemben nőtt, milliókat sikerült kiemelni a szegénységből Lula da Silva elnöksége alatt. Most ez a fejlődés már nem ilyen látványos, bár a mienkhez képest még mindig jelentős; számunkra továbbra is csak „tündérmese” az évi 2-3 százalékos gazdasági növekedés, amit a brazilok még mindig képesek produkálni. A megtorpanás viszont erősen érezhető a korábbi „dübörgéshez” képest, és nemcsak a gazdaságban, hanem a vébé-előkészületekben is. Olyannyira, hogy a FIFA fontolóra vette azt is, hogy az egyik helyszínről máshová tegye át a megrendezendő mérkőzéseket. A 12 stadion közül, amelyeket a FIFA már decemberben készen akart látni, lesz olyan, amely még májusra sem fog elkészülni teljesen.
2014. 03. 14. (XVIII/11)
