A déli határvidéken fekvő négyezres lélekszámú Ásotthalom, amely korábban az Átokháza nevet viselte, legutóbb tavaly decemberben került az érdeklődés homlokterébe, amikor az időközi polgármester-választáson a helybéliek a „vármegyés” Toroczkai Lászlónak, a Betyársereg alapító tagjának, a 2006-os tévéostrom egyik vezéralakjának szavaztak bizalmat.
A település vezetője minden követ megmozgatott, hogy megfelelő hírverést csapjon a fesztiválnak, álma azonban, hogy tudniillik a térség településeinek lakossága, és főleg a közeli nagyváros, Szeged közönsége nagy számban vegyen részt az eseményen, a péntek délutáni, lovasbemutatóval „felszerszámozott” fesztiválnyitón szertefoszlott. A kistérség legjelentősebb települése, a szomszédos Mórahalom polgáraira például a két település közötti ellentétek miatt nem számíthattak, így végül is kis létszámú, döntően hazai közönség előtt nyitották meg az eseményt (nekik a lakcímkártya felmutatása biztosította az ingyenességet).
Az eseményen maga Rózsa Sándor is megjelent, pontosabban a 201 évvel ezelőtt született és 1878-ban szamosújvári börtöncellájában elhunyt betyárvezér filmbéli megformálója, a vérbeli Rózsa Sándor fan Oszter Sándor. A polgármesterrel karöltve ő volt a rendezvény egyik vezérszónoka, egyben fővédnöke, aki az ország első köztéri Rózsa Sándor-szobrának felavatásában is segédkezett. Oszter személyes vallomása szerint a film bemutatása óta eltelt évtizedek alatt sem tudott „szabadulni” a betyártól. Ahogy fogalmazott: az imádkozó, péntekenként böjtölő, nem káromkodó korabeli akcióhős „nem volt vacak ember”. Viszonylag rövid ünnepi beszédét Wass Albert Üzenet haza című versével zárta, majd ígéretet tett arra, hogy a birtokában lévő relikviák maradékát, amelyeket nem ajándékozott még el – többek közt a filmforgatáskor használt kolompot és egy gyolcsgatyát – felajánlja az ásotthalmiaknak.