hetilap

Heves harcok dúlnak Irak északi részén a kurd kisebbség és az Iszlám Állam nevű terrorcsoport csapatai között. Európa és az ENSZ segélyszállítmányokat küld a térségbe, Amerika pedig fegyverekkel és légi csapásokkal igyekszik segíteni. A helyi vallási kisebbségek, köztük a jazidik és a keresztények tömegével menekülnek a terroristák elől, akik a Szindzsár hegyekbe szorították őket, élelem és víz nélkül.
Karwan Jamal Tahir, a kurd regionális kormány külügyminisztériumának osztályvezető-helyettese lapunknak elmondta, hogy Kurdisztán területén nem kizárólag a keresztényeket üldözik a terroristák, hanem a jazidikat is, akik évszázadok óta élnek Irak északi részén, a Szindzsár hegységben. A politikus szerint az első támadások után a jazidik azért vették az irányt a hegység felsőbb részébe, mert úgy gondolták, hogy ott biztonságban lesznek, viszont csapdába estek, és az Iszlám Állam terroristái lezárva tartják az utakat. A kurd Peshmerga csapatok nemrég ki tudtak szabadítani egy csoportot, de még mindig sok gyerek és asszony éhezik, tömegével halnak meg a víz és az élelem hiánya miatt.
A jazidik egyik szellemi vezetője, Iedo Baba Shey a Heteknek nyilatkozva elmondta, hogy „a Szindzsár-hegységben rekedt emberek helyzete aggasztó. Nincs élelem, nincs víz, és még legalább 20 ezer ember van elzárva a hegyekben. A kiszabadításukra megindultak már az erőfeszítések, az iraki és a kurd kormány együttműködik abban, hogy minél hamarabb kiszabaduljanak. Helikoptereken küldenek a térségbe segélycsomagokat, naponta legalább két-három helikoptert.” Ez azonban kevés, a külügyminiszter-helyettes szerint ennél sokkal többre volna szükség. „Az amerikaiak a fegyverek mellett humanitárius segélyt is küldenek, de ez sajnos még mindig nem elég. Több csomagot kellene ledobni a térségbe. Több országgal is kapcsolatban vagyunk, ma reggel kaptam az információt, hogy Ausztrália is kész küldeni segélycsomagokat.”
Karwan Jamal szerint a helyzet megfordítható volna, ha kapnának elegendő katonai segítséget. „A Peshmerga erők elkötelezettek abban, hogy megvédjék Kurdisztán határait és minden kisebbséget, amelyek itt élnek. Viszont nem tudunk egyedül harcolni a terroristák ellen. Ezek ugyanis nem csak terroristák: egy terrorállam ellen harcolunk. Ehhez viszont fegyverekre van szükségünk. Az Iszlám Állam fejlett fegyverekkel rendelkezik, mi viszont nem kaptunk ilyeneket az iraki kormánytól. A terroristák viszont zsákmányoltak fegyvereket az iraki hadseregtől Moszulban és a többi elfoglalt
területen. Az amerikai koordináció nagy segítség, de nagyon várjuk, hogy más országok is támogatni kezdjenek minket abban, hogy legyőzzük ezeket a terroristákat.”
A külügyi illetékes elmondta, hogy a terroristák sokkal jobb financiális helyzetben vannak, mint a kurd Peshmerga hadsereg. Karwan Jamal szerint az Iszlám Államnak „sikerült felügyelete alá vonni néhány olajmezőt Szíriában és most már Irakban is. Az itt kitermelt nyersolajat eladják, ez az egyik bevételi forrásuk. A másik forrásuk viszont a Moszulban, illetve más elfoglalt területeken található bankokban levő készpénz. Amikor elfoglalták ezeket a területeket, az itteni bankok tele voltak készpénzzel, amelyet a terroristák azonnal birtokba vettek. Ezenkívül nyilván ott vannak a magántámogatók is, akik a terrorcsoport által képviselt ügyet financiálisan segítik.” Ezért is volna nagy szükség a külföldi támogatásra, amikor ugyanis a nemzetközi közösség beavatkozik a helyzetbe, az mindig pozitív irányba mozdul el.
A keresztény kisebbség egyik képviselője, Khalid Jamal Alber, a Vallásügyi Minisztérium Keresztény Ügyek általános igazgatóságának képviselője szerint is nagyon nagy szükség volna a külföldi segítségre. „A kurdisztáni feszültség nagyon sok keresztényt kényszerített rá, hogy elhagyja az otthonát. Szinte minden keresztény északra menekült már, Kurdisztán területére, bár vannak még idős emberek, akik az otthonaikban maradtak. A terroristák azt követelik a helyiektől, hogy vagy térjenek át, vagy fizessék meg a dzsizját, a védelmi adót. A legtöbben ezt nem akarták, ezért menekültek el. Szeretnénk felszólítani a keresztény és egyéb szervezeteket, hogy segítsenek, mert a helyzet már közelít a népirtáshoz, és ezt még azelőtt meg kell akadályozni, hogy megtörténjen.” (Arról is érkeznek hírek, hogy a helybelieket élve eltemetik, lefejezik, vagy éppen a nőket elrabolják és rabszolgává teszik.)
Hasonló kérést fogalmazott meg a jazidi szellemi vezető is lapunknak adott nyilatkozatában: „Úgy gondolom, hogy nem elég, hogy csak beszélnek a segítségről, ugyanis nagyon nehéz ebben a térségben élni, s az ENSZ-nek és a nemzetközi szervezeteknek el kellene kezdenie valódi segítséget nyújtani. Szeretném felszólítani az emberi jogi szervezeteket, a Vatikánt, az ENSZ-t, hogy akadályozzák meg a nép-­irtást. A terroristák az itt élők emberi jogait veszik el, amikor arra kényszerítik őket, hogy térjenek át a muszlim hitre. Mi csak egyet akarunk: békében élni a hazánkban. Ennek ellenére a gyermekeink a hegyekben rekedve halnak meg. Arra kérek mindenkit, hogy segítsen az iraki embereknek.”
A kurd külügyminisztériumi munkatárs szerint Obama elnök – aki nemrég azt nyilatkozta, hogy nem engedi, hogy Amerikát újra belerángassák egy iraki háborúba, illetve azt is elmondta, hogy ezt a konfliktust az irakiaknak kell megoldaniuk – meg kell, hogy változtassa a véleményét. A kisebb katonai sikerek ellenére (a kurd hadseregnek sikerült kiűzni az Iszlám Állam terroristáit Dzsalavla város térségéből) kifejezte, hogy „nem elég visszaszorítani őket, véget kell vetnünk ennek a terrorszervezetnek. Ezt viszont nem érhetjük el egyedül. Nemzetközi segítségre van szükségünk, hogy véget vessünk ennek. Ez a legkegyetlenebb terrorcsoport, amely valaha is működött a földön, így mindenkinek össze kell fognia, hogy megszüntessük. Nem gondolom, hogy lenne olyan diplomáciai megoldás, amellyel ez a helyzet megoldható lenne, kizárólag a fegyveres megoldást tudom elképzelni.”

Tamás apostol örökösei

„Csak semmi politika! Abból bajom lehet!” – tette fel kezét karosszékében Erbíl Szent József Templomának lelkésze. Az idős iraki pap már sok mindent látott: negyedszázada teherautókon sivatagi haláltáborokba hurcolt kurdokat, utcai pogromokat és véres leszámolásokat. Öreg korára már csak egy kis nyugalmat kívánt. Megértettük, nem is faggattuk tovább. Csendben kavargattuk illatosan gőzölgő teánkat. A templomból édeskés, arabos dallam szűrődött ki. „Irak déli részéről, főként Bagdadból menekült fiatalok tartanak éppen énekkari próbát. Hallgassák meg őket!” – invitált bennünket a pap, majd fürgén felugrott, és az ajtó felé tessékelt minket.
Erbíl az észak-iraki Kurdisztán fővárosa. A település egyidős az emberiséggel, a legősibb mezopotámiai városok egyike. Tíz évvel ezelőtt – Szaddám Huszein bukása után – a kurdok egy saját országot kezdtek el építeni Irakon belül. Erbíl és Bagdad között szembeötlő a különbség: a kurd városban éjjel is biztonságosan lehet járni az utcákat, míg az utóbbiban még nappal sem ajánlatos kitenni a lábunkat.
A nagy nyugati vállalatok a biztonság miatt költöztek Kurdisztánba. Ide menekültek és menekülnek az egyre hevesebben támadott keresztény közösségek tagjai is.
Erbílben talált új hazára Luay is, aki családjával 2007-ben jött el Bagdadból. Egy arab fiatalokból álló énekkart vezetett. „Az utcán nem tudjuk hirdetni az evangéliumot, nem tudunk téríteni. A körü­-löttünk élők a cselekedeteinket látják, így népszerűsítjük az Örömhírt” – mondta a negyven év körüli férfi. Az itt élők szerint a muzulmánok közül sokan szimpatizálnak Jézus tanításaival: vonzódnak a keresztény értékekhez, a szabadsághoz és a Biblia által hirdetett szeretethez. Ha vallásszabadság lenne, tömegesen térnének át a muszlimok.
Megtudtuk, hogy a kilencvenes években Erbílben egy férfi – családja tanácsa ellenére – fölvette a kereszténységet, és hátat fordított az iszlámnak. Egy motoros terrorista végzett vele. Ma sem tudják, ki volt a gyilkos, vagy ki adta ki a parancsot. Teljesen besötétedett. Erbíl keresztény negyede, Ankawa utcái megteltek emberekkel. A templomban az arab fiatalok érdeklődve néztek bennünket, és udvariasan, mosolyogva válaszoltak minden kérdésünkre. A szemük ragyogott, annak ellenére, hogy egy szót sem tudtak angolul. Itt senki nem beszéli ezt a nyelvet. Tiszteletünkre két arámi nyelvű himnuszt is elénekeltek. „Jézus is arámi nyelven beszélt. Ahogy az európai egyházaknál a görög, a latin és a héber a szent nyelv, nálunk az arámi” – mondta az egyik fiatalember, majd hozzátette: a Bibliánk is arámi nyelvű.
Míg a nyugati kereszténységre Péter, Pál és János hatottak leginkább, addig ennek a térségnek az apostola Tamás volt. Az egykori kétkedő tanítvány a mai Szíria, Irak, Irán, Törökország és India területén alakított prosperáló keresztény közösségeket. A komoly missziós munkát végző szír–malabár egyház később – az újkor hajnalán – csatlakozott Rómához. Tamás Indiában lett vértanú, csontjait később, a 3. században a mai Törökország területén lévő, a szintén kurdok által lakott Urfában (régebben Edesszában) temették el. (A török hagyomány szerint Urfa megegyezik Ábrahám városával, Urral. Szerintük innét származik Jób is.)
Az iraki és szír keresztények közül ma is sokan végzik mártírként. A Szent József Templom és Erbíl mára megtelt menekülőkkel, akik mindenüket hátrahagyták, hogy életüket mentsék. A templom honlapján egy felhívás olvasható, egy páncélos katona mellett az áll: Imádkozz Irakért!
Párbeszéd az iszlám képvi­se­lőivel? Hogyan lehetne bármit is megbeszélni vérszomjas imámokkal és elvakult terroristákkal? „Nekünk az ima a fegyverünk” – válaszolta az egyik fiatalember. Búcsúzáskor még intett felénk a templom őre, majd megigazította a vállán a géppisztolya szíját. (Kunstár Csaba)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek