Egy panellakásban ülünk, a fűtésre ezúttal nem lehet panasz: a nyári kánikulában bőven 30 fok fölött van a hőmérséklet. Mindez csak azért érdekes, mert tavaly februári interjúnk idején egy ebédlőasztal mellett nagykabátban beszélgettünk Juhászné Kleczli Katalinnal arról, hogy a 10 fokos hideg vagy a szegényes táplálkozás jelent-e nagyobb problémát lányai számára, hogy az edzéseken és a versenyeken kihozzák magukból a maximumot. A jó hír az – vesszük fel a történet fonalát az anyukával –, hogy ma már nem kell dönteni: van mit enni, és télen is meleg lesz a lakásban.
A változáshoz a Hetek is hozzájárult. Cikkünk megjelenése után többen több alkalommal is küldtek pénzt, illetve természetbeni adományokat a lányoknak. „A lehető legjobbkor jött a segítség, ami átsegített bennünket a holtponton” – köszöni meg a támogatást Katalin. Bár ma is oda kell figyelniük, hogy mindenre jusson elegendő pénz, az önkormányzati bérlakásnak, valamint Adél Gerevich-ösztöndíjának és a MOL Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően biztosítani tudják a versenyzéshez szükséges feltételeket. Már ami az egyéni feltételeket illeti. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület ugyanis az év nagy részében továbbra is csupán egy 19 méter hosszú – „kacsaúsztatónak” becézett – medencét tud biztosítani az edzésekhez, ami azért kellemetlen, mert nem lehet benne célba csapni: százméteres távhoz például öt hosszt és néhány plusz métert kell megtenniük az úszóknak. Nyáron ugyan rendelkezésre áll egy szabadtéri 50 méteres versenymedence, és edzőtáborokba is egyre többször eljutnak (Adél és Janka a válogatottnak is tagjai), ám a viszonyok össze sem mérhetők azzal, amit a nagynevű klubok biztosítani tudnak.
Ehhez képest a halasi klub az elmúlt 6 évben csaknem 60 korosztályos országos bajnoki címet gyűjtött be, mindezt úgy, hogy – megint csak a medence méretei miatt – Novotny Attila edző egyszerre mindössze 5-6 topúszóval tud foglalkozni, szemben a „nagyok” több tucatnyi élversenyzőjével. Eközben ráadásul – mivel városi alkalmazott – a helyi tömegsportban is szerepet kell vállalnia: előfordul, hogy mialatt az óvodásokat tanítja úszni, egy-két vezényszót tud csak átkiabálni a másik medencében edző „profiknak”.
Ennek fényében még nagyobb eredmény, hogy az idei májusi országos bajnokságon a lényegesen nagyobb létszámmal felvonuló Kőbánya SC után az érem- és pontversenyben is a halasiak szerezték meg a második helyet. A pillangóúszásra szakosodott Juhász Adél hat számban indult, ebből ötben – köztük két váltóban – szerzett bajnoki címet. Mégpedig 1998-as születésűként az egy évvel idősebbek között. Katalin meséli, hogy a lelátón helyet foglaló szülők elismerően – és kissé irigykedve – néztek össze, amikor Adél és két évvel fiatalabb húga, Janka az 1500 méteres gyorsúszásban egymást űzve-hajtva csaknem másfél medencehosszal verték a mezőnyt – úgy, hogy kettejük között végül egy század másodperc döntött, Adél javára. Egyébként a bronzot is egy halasi lány, Vas Luca szerezte meg.
A hazai sikerek ellenére az idei szezon fő eseménye a júliusi hollandiai ifjúsági Európa-bajnokság volt, ahol Adél a 200 méter pillangó fő esélyeseként indult. „A terv az volt, hogy engedem a riválisokat, hadd vigye el őket a lendület, és az utolsó 50 méteren robbantok” – emlékszik vissza a Novotny Attilával kieszelt stratégiára a fiatal tehetség. Aki kívülről nézte a futamot, az akár esélytelennek is gondolhatta Adélt, aki még az utolsó fordulónál is csak a negyedik helyen állt – hogy aztán mintegy fél másodpercet verjen a második helyezettre. „Az eredményhirdetésnél sírtam az örömtől. Felnéztem Attilára, láttam, hogy ő is sír” – jegyzi meg Adél. Ez a momentum azért is érdekes, mert rámutat a halasi sikerek egyik fő összetevőjére: a mester és tanítványai közötti szoros viszonyra. Itt nem „nagyipari” módszerekkel gyártják a tehetségeket, hanem amolyan „kézműves technikával” faragják ki őket.
Katalin hangsúlyozza is: a jó eredményekhez nem elegendő az edzésterv, hanem a megfelelő edzőre is szükség van. Az edző pedig nemcsak attól jó, hogy van szakismerete, hanem attól, hogy közben kiváló pedagógus és pszichológus is egy személyben. Ez persze közismert tétel, ám a gyakorlatban ritkán látni olyat, hogy ezek a feltételek igazán eredeti módon vannak jelen valakiben – Katalin szavaival élve – „józan paraszti ésszel fűszerezve”.
Aki ezek után azt gondolja, hogy a mester és tanítványai közötti viszony csupa boldogság és harmónia, az persze téved. Nem egyszer előfordult, hogy Novotny Attila hazazavarta a nem maximális odaadással edző lányokat, máskor pedig ő „lépett le”, ha úgy érezte, nem igazán figyelnek rá. A gyanútlan uszodavendégek – főleg, akik még nem ismerik az egyébként közkedvelt edzőt – gyakran megdöbbennek, amikor látják, hogy tinédzser lányok sírnak a medence szélén, miközben egy hórihorgas figura – fecskében – gesztikulálva ordibál. „Volt olyan, hogy Attila annyira felmérgelte magát, hogy utánam ugrott a medencébe. Állítólag sokadszorra nem azt csináltam, amit mondott” – mondja egy félmosollyal a szája szélén Janka.
„Elismerem, hogy néha elragadnak az érzelmek, de a lányok tudják, hogy ez értük van és nem ellenük. Érezni kell, hogy mikor vezet eredményre a kiabálás, és mikor a vigasztalás vagy akár a bocsánatkérés. A lényeg, hogy rávegyem őket a munkára, ami időnként iszonyatosan nehéz és rendkívüli fájdalmakkal jár. Ez az ára a sikernek” – magyarázza a Heteknek Novotny.
Márpedig az árat muszáj kifizetni. Adél és Janka is említést tesz az úgynevezett „beextrázásról”, amit edzőjük előszeretettel használ a teljesítőképesség fokozására. „Ha időre úszunk, akkor az utolsó hossznak kell magasan a legjobbnak lennie. Ha nem sikerül, addig kell ismételnünk, amíg nem lesz megfelelő az időeredmény” – ad betekintést a kulisszatitkokba Adél.
Hogy miként lehet az egyre fáradtabb testből kicsikarni az eredményt? Janka szerint „fejből”: vagyis megpróbálnak minden idegszálukkal koncentrálni, mozgósítva a legutolsó energiatartalékokat is. Adél hozzáteszi: nem ritka, hogy a sokadik próbálkozásnál már ordítva sírnak, és panaszolják, hogy nem bírják. „Ha üvöltesz, persze, hogy nem bírod” – jön ilyenkor az edzői „biztatás”.
Állandó feszültségforrás az étkezés és a súlyfelesleg kérdése. „Az országos bajnokság után volt egy városi fogadás, ahol a lányok kaptak egy kis bonbont. Másnap Attila látni vélte rajtuk a súlyfelesleget, ezért mérlegelést rendelt el, és kijelentette, hogy egy napig senki nem eszik semmit, csak egy kis szőlőcukrot, és citromos vizzel méregtelenít” – meséli Katalin. Az edző ezzel kapcsolatban azt mondja, a lány úszók „nehezebb diót” jelentenek az edzők számára, mint a fiúk, két okból: egyrészt az „érzelmi faktor” náluk erősebb (egyenesen azt állítja, hogy „fejben férfivá kell válniuk”), másrészt általában hajlamosabbak a hízásra. Ráadásul ez a kettő összefügg, ezért állandó küzdelmet jelent, hogy tanítványait rászorítsa a minél inkább szénhidrátmentes táplálkozásra.
Mindezzel együtt a lányok nem cserélnék másra az edzőjüket. A kérdés egyébként nem akadémikus: a sikereket látva az egyik neves budapesti klub vezetőedzői állást kínált Novotny Attilának. Az ajánlat csábító: ötször akkora fizetést kapna, mint most, és fedeznék minden költségét. Ő azonban marad. Azt mondja, Halason a saját törvényei szerint végezheti a munkáját, nem kell beállnia a sorba. „A sikerhez sok út vezet, mi a sajátunkat járjuk. A lényeg azonban mindig ugyanaz: a siker feltétele a kemény munka, ezt kell kicsikarni a lányokból” – magyarázza, hozzátéve, hogy Adél most nyaralhat egy hetet, de utána megkezdődik a kőkemény felkészülés a jövő őszi szingapúri világbajnokságra. Majd odafordul Európa-bajnok tanítványához és megkérdezi: „mit ettél tegnap?”
A jövő bajnokai
2014. 08. 01. (XVIII/31)
