Shoppingolok, tehát vagyok

A posztmodern hívei szerint a „nagy elbeszélések” – amelyek közé a zsidó–keresztény kinyilatkoztatást is sorolják – alternatívájaként egy olyan sokszínű világ jött létre, amelyben egymásnak alá nem rendelhető elképzelt vagy valós világok szabadon érvényesülhetnek. A posztmodern gondolkodás szerint a metanarratívák tulajdonképpen a fennálló társadalmi rendszer intézményeinek a fenntartását szolgálták: a világban működő politikai, gazdasági és társadalmi rendszerek ideológiai hátteréül – azok metafizikai megalapozásául – szolgáltak. A második világháború, azon belül a holokauszt, majd a hidegháborúban a nagy ideológiák összecsapása, a kétpólusú hatalommegoszlás kialakulása végeredményben a modernitás elhalását és egy új gondolkodás kibontakozását segítették elő. Ez az új világszemlélet a posztmodern.

A Lyotard által definiált „posztmodern állapot” jellemzői ma már manifeszt módon jelen vannak a fejlett nyugati társadalmakban. Az egyik legfontosabb az Igazság fogalmával szembeni attitűd megváltozása. Ma már a nyugati ember eleve óvatos azokkal szemben, akik azt állítják, hogy ismerik az igazságot. Az igazság ma belső, szubjektív felfogást jelent, nem valami külső, objektíven meghatározható dolgot. Az ausztrál feminista tudós, Dale Spender ezt így fogalmazta meg: „az igazság az, amit kitalálunk, nem az, amit felfedezünk”. Szintén a posztmodernre jellemző, hogy egy-egy hasonló gondolat szinte azonnal felüti fejét a popzene világában: egy wales-i rockbanda, a Manic Street Preachers például „Ez az én igazságom, mondd el a tiédet” (This Is My Truth Tell Me Yours, 1998) című albumán népszerűsítette a relativista igazságfogalmat. Ebből máris kiviláglik a posztmodern gondolkodás másik alapállítása: a személyes választás elsődlegessége. A posztmodern cinizmus minden tekintélyt megkérdőjelez: legyen az politikai, jogi-közigazgatási, vallási, vagy az oktatáshoz kapcsolódó – s mindezekkel szemben a személyes választás előbbre valóságát hangsúlyozza. Ezt az attitűdöt a fogyasztói társadalom csak tovább fokozza: régebben az emberek foglalkozásukkal vagy tetteikkel határozták meg identitásukat, ma leginkább azzal, amit vásárolnak. Barbara Kruger amerikai konceptualista grafikus és fotóművész már 1987-ben így fogalmazta meg ezt: „Shoppingolok, tehát vagyok” (I shop, therefore I am).

A személyes választás elsődlegessége azonban nemcsak a vásárlásban, hanem erkölcsi kérdésekben is megnyilvánul. Az információs társadalom kialakulása előtt a nyugati társadalmakban például a „jó” és a „rossz” kérdésében nagyjából mindenki ugyanazokhoz az alapelvekhez igazodott, függetlenül attól, hogy valamilyen vallás követője volt-e vagy sem. Ma már ez sem érvényes. Ma már mindenki azt tartja jónak, ami neki tetszik, vagy ami neki jólesik: „Hogyan lehetne az rossz, ami jólesik nekem?” Vagy: „Szabályok nem léteznek. Tedd azt, ami jólesik!” A posztmodern társadalomban senkit nem érdekel, hogy a másikkal mi a helyzet, mindenki idegen. Az emberek totális szabadságot akarnak átélni, de ez egyben totális elveszettséget is jelent számukra. A modern „valósítsd meg önmagad” szólama helyére a „keresd meg, és éld át önmagad” lépett. Minden objektívnek mondott valóság tagadható, és a széttört tükörcserepek törmelékeiből – a dekonstrukció módszerével – tetszőleges új valóság állítható össze. Csak az átélt élvezet a biztos: „az az enyém, amit megeszek”, vagy egy ismert sörreklám szövegét idézve: „A világ annyi, amennyit beletöltesz.” Mindent és mindenkit tolerálni kell, minden gondolatot egyenrangúnak kell tekinteni. Ez alól egyetlen kivétel létezik: ha valaki a saját gondolatát fontosabbnak akarja beállítani, mint a másokét. Ez a gátlástalan tolerancia az „intoleráns tolerancia”.