A YouTube 2005-ös indulása óta nem csupán az internet legnagyobb videomegosztó felületévé, hanem egyúttal a világ legjelentősebb kulturális platformjává nőtte ki magát, alapjaiban értelmezve újra a zeneipar működését és a klasszikus kultúra fogalmait. Míg korábban a lelkes amatőr sztáraspiránsoknak a különböző lemezkiadók, producerek szűrőin és egyéb objektív visszacsatolásokon kellett „átverekedniük magukat” az ismertté váláshoz, manapság bármilyen, videóra vett produkció pár kattintással internetezők milliói számára válik azonnal elérhetővé. Ennek köszönhetően elképesztő mennyiségű – 10 másodpercenként közel 20 órányi (!) –, mindennemű szakmai minősítést nélkülöző videó árasztja el folyamatosan a világhálót. A legkülönfélébb témájú, műfajú és színvonalú videók készítői számára egyetlen „objektív” visszajelzés marad munkásságukról: a megtekintések száma. A YouTube így a már ismert, mainstream előadóknak is elsőszámú mérőzsinórt jelent, az amatőr sztárjelölteknek pedig a korábbiaknál jóval könnyebb érvényesülési lehetőséget – megszülve ezzel az internetes köznyelvben már használatban lévő YouTube-sztár fogalmát.
A Vodafone által szponzorált Ki Mit Tube-ra 449 videó-produkciót küldtek be, melyeket egy előadóművészekből, kritikusokból, újságírókból álló zsűri értékelt válaszvideók formájában. A szakmai zsűrit többségében olyan, a mai tinédzser és huszonéves korosztály által ünnepelt médiaarcok fémjelezték, mint Puzsér Róbert, Fluor Tomi és Péterfy Bori, a verseny pedig olyan korosztály-specifikus hír- és véleményportálok hátszelét élvezte, mint a 444.hu. A verseny fődíját, azaz egymillió forintot, egy autót és komoly médiatámogatást a drogfüggőségét nyíltan vállaló és népszerűsítő Kókusz Zsolt, művésznevén Mr. Klaus vihette el. A nézők több mint 80 ezer szavazatot küldtek SMS-ben a pályázókra, melyek közül toronymagasan a legtöbb a tiszaújvárosi kábítószeres szakács verses produkciójára érkezett.
Üzemi szakácsból YouTube-sztár
Mr. Klaus még a legextrémebb, kortárs művészetfelfogások alapján is értékelhetetlen versének (lásd keretes írásunk) szinte minden sorában saját, napi szintű marihuánafogyasztásáról beszél. Az internetre korábban feltöltött néhány dalában ugyancsak az életmódszerű füvezésről hallhatunk mint központi és egyetlen témáról, amit kedvenc hobbijára utaló pólókban tolmácsol. A zsűri szinte osztatlanul ünnepelte, már-már ikonikus magasságokba emelve a produkciót, azt „képileg, szövegben és előadásmódban sűrűnek, kifejezőnek és szívbemarkolónak” nevezve; egy másik értékelésben pedig „ösztönös tehetségű, senkihez nem hasonlítható, különleges tehetségnek” titulálva az előadót. A szemmel láthatóan nehezen kommunikáló Mr. Klaus – aki az ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával is befüvezett állapotban jelentkezett be interneten keresztül – a droghasználatról így nyilatkozott: „Rám a szmoki (a füves cigaretta egyik megnevezése) nagyon jó hatással van.” „Vidám vagyok, adom a formámat, röhögőgörcseim vannak, tehát velem élmény szmokizni” – fogalmazott a korábban egyébként nehézgépkezelőnek készülő, jelenleg egy üzemi konyhán dolgozó borsodi tehetség. A szuperlatívuszokban szóló zsűritagok és a 444.hu később megjelent portré-interjúja egyaránt úgy kívánják bemutatni a szenvedélybeteg fiatalembert, mint aki a sivár borsodi hétköznapokból a füvezésbe való belemenekülésével ütős korrajzot, „művészetével” pedig őszinte, közhelyektől mentes választ ad Magyarország mélyülő társadalmi, gazdasági problémáira. A győztes mű színvonalát látva azonban nem valószínű, hogy a verset jellemző esetlen kínrímek vagy a módosult tudatállapottól ritmustalanul elmondott szövegfolyamok győzték volna meg az egyébként meglehetősen kritikus zsűrit; sokkalta inkább az, hogy a hazai kulturális életben érintett alkalmi és rendszeres fogyasztók igyekeztek könnyűdrog-legalizálási törekvéseik előmozdításához egy újabb ikont találni.
2014. 10. 03. (XVIII/40)
