A LED-es világításhoz vezető úton az első lépést 1961-ben Bob Biard és Gary Pittman tette meg, amikor felfedezték, hogy a gallium-arzenidből készített félvezető dióda világít az elektromos áram hatására, és a nem látható, infravörös tartományba eső sugárzás jelentőségét felismerve szabadalmaztatták a LED-et (Light Emitting Diode – fénykibocsátó dióda). Egy év múlva a General Electric munkatársa, Nick Holonyak már az első, látható fényű LED-del állt a nyilvánosság elé, tíz évre rá (1972) pedig Jacques Pankove, az RCA Laboratories szakembere a kék fényt kibocsátó LED-et mutatta be.
A most díjazott három japán tudós éppen húsz évvel ezelőtt (1994) valójában az első nagy fényerejű, kék színnel világító InGaN-diódát (indium-gallium-nitrid) alkotta meg. A felfedezés jelentősége abban rejlett, hogy a nagy teljesítményű kék LED-del már lehetséges a fényforráson belül fényport gerjeszteni, és ily módon az emberi szem által fehérnek érzékelt fényt előállítani. Ezek ismeretében érthető, hogy az amerikai Nick Holonyak méltatlannak érezte, hogy a LED-es világítás kapcsán személyét és munkásságát ugyan megemlítette a bizottság, de nem díjazták, pedig az ő felfedezésének, az infra LED-nek köszönhető az optikai adatátvitel és az optikai adattárolás (CD/DVD) kialakulása.
A LED-es világítással a fehér fény kétféle módon érhető el: egyik mód a vörös, zöld, kék és borostyánsárga (RGBA) LED-ek segítségével kikeverve, vagy kék LED-et és fényport alkalmazva. Ez utóbbi alkalmas a világításban való használatra. Kutatások szerint az emberi szemben a csapok (nappali és színes látás), valamint a pálcikák (sötétben látás és perifériás látás) mellett egy harmadik fajta fényre érzékeny sejt, az úgynevezett ganglionsejt 440–480 nanométer hullámhosszúságú, vagyis az ember által kéknek észlelt fényingereket fog fel. Ezt az emberi szervezet a biológiai működés szabályozásánál hasznosítja, hatására csökken a szervezetben a melatoninkiválasztás.
2014. 10. 17. (XVIII/42)
